Novella - Gyűjtemény

Negyedik novellám

Mit is mondhatnék erről? Sok dolog van, ami egy ember miatt lett. De ez az első, amiben nem jófiúként van feltüntetve. Ezért szeretem ezt a novellát. 

Vasfal

Pisiltél már valaha sötétben? Csak azért, mert a WC volt az egyetlen helyiség, ami olyan sötét tudott lenni, mint amilyennek a körülötted lévő világot kívántad? Sötét, hogy ne kelljen semmin sem gondolkodnod, hogy elhitesd magaddal, hogy nincs semmi az égvilágon körülötted. Csak te vagy, és a sötétség. Semmi más.

Kirekeszthetsz mindent. Mindent.Épp most tettem meg. Ott ültem és, éreztem a sötétséget. Ahogy átölelt. És ahogy kongattam a hatalmas vasfalat körülöttem. Pisiltem. Azt mondogattam magamnak, nem kéne ennyire magadra venned. Nem kéne, ennyire ezt csinálni. Nem kéne, megjátszanod magad.De már annyiszor tettem, hogy azt sem tudom, mikor vagyok magam, és mikor nem. Most félig kívül érzem magam, félig belül. Lehetséges ez egyáltalán? Érezheti az ember egyszerre élőnek, és ennyire halottnak magát? Csak sírni akarok. De ha sírok beismerem. Ha beismerem, akkor igazi. Ha igazi, akkor hülye vagyok. Akkor csak beképzeltem az egészet. Nem akarok sírni.Mégis a lelkem egy része könyörög érte.Ezt a részét csak le akarom húzni a WC-n.

Megtettem. A fürdőszobában, miközben zuhanyoztam. A víz csobogott, én pedig hangtalanul sírtam. Síros fejet vágtam, és talán pár könny lehullot az arcomon. Nem ment több. Nem megy még most sem több. Elkezdődik, majd eláll, mintha valaki elzárná a csapot. Nem tudom, hogy mit jelenthet ez. Sírtam. Zokogtam, könnyek nélkül. Azt mondogattam, hogy nem akarom ezt így. Nem akarom ezt az évet így. Nélküle.A napok nélkül, mikor csak azon gondolkodok, hogy vajon itt lesz-e, azokat amikor ott volt. Mikor feltűnt, mint derült égből villámcsapás. Hiányolni fogom ezeket a pillanatokat. Mert nem lesznek többé. Ez az utolsó évem. Én akartam irányítani az utolsó évemet. Nem, hogy más irányítsa! Főképp ne ő!Mert már megint ő tett valamit. Már megint ő lépett egyet előre, hogy még nagyobb űrt tegyen közénk. Nem én. Nem, én még mindig nem találtam magamnak senkit, akivel henceghetnék, hogy - ha! tovább léptem, neszebazdmeg!Nem. Én itt ülök, és írom ezt a szart. Mert mi mást tehetnék, hiszen, megint megelőzött! Megint, ő áll felettem. Mint mindig...Csak véget akartam vetni neki. Azért könyörögtem, hogy vessenek véget neki. Fel akartam nyitni magam, és kitépni azt a részemet, mely hozzá ragaszkodott, és olyan messzire dobni magamtól, amennyire csak lehet, és soha többé nem gondolni rá. Nem érdekelt, ha ezzel a szívem is együtt jár. Kidobom azt is, amúgy is velejéig romlott volt, mert egy olyan fiú után sóvárgott, aki szart se mozdított meg érte! Akkor rohadjon meg a Mariana árok legaljában!Nem akarom ezt. Nagyon nem. Azt akartam, hogy ott legyen az első hetekben. Látni akartam. Látni AKAROM. Nem akarok úgy iskolába menni az első napon, tudván, hogy ő a szomszéd iskola egyik tantermében üldögél, és az összes lány a nyálát csorgatja rá. Ez az, amire nem gondolhatok, mert a végén az összesnek kitépem a haját. De mit számít ez nekem? MIT!ÉN MIATTA NEM MENTEM EL! Emlékszem, ott ültem a gép előtt, nézegettem az iskolákat, hova tudnék átsurrani, de nem tettem. Felsoroltam magamban, hogy miért nem akarok. Kezdjük alulról:3. Ide akartam jönni, itt rendesem megtanítanak angolul, a többi majd lesz valahogy. Nem hagyhatom, hogy a volt osztálytársam befejezze a sulit, miközben én meg itt hagyom!2. Már vannak barátaim. Most keressek újakat? Mi van, ha nem jön össze?1. Hol találok még egy csávót, mint ő?BUMM! Mint végül kiderült, nem lenne olyan nehéz, mert egy köcsög állat, de még is csak ő az, aki megadja azt a pluszt. Hogy rohadna meg...És erre mi?! Van pofája itt hagyni engem! Fogja, és egy aláírással lemond rólam. Kész vége.Én meg itt szenvedek miatta, négy éve, és most hagyja, hogy nélküle csináljam meg az utolsót? Most komolyan?Ha meghallom, hogy valamelyik lánnyal mer táncolni a szalagavatón, én esküszöm...Nem tudom felfogni. Nem megy. Ez olyan, mint egy rossz álom. Nap, mint nap tudatosítanom kell magammal, hogy igen. Ez megtörtént. Ez meg fog történni. Nem lesz ott. És mikor ezek átsuhannak a fejemben, mikor elképzelem, hogy ott ülünk az évnyitón egy sorba, az osztállyal, és ő nincs ott, mert ő éppen máshol van, akkor... A testem megrázkódik. Minden porcikám tagadni akarja ezt. A vasfal felemelkedik körülöttem, és azt suttogja, hogy ő biza ott lesz, ez csak kitaláltad. De tudod mi az, amit igazából kitaláltam? Ez az egész. Volt egyáltalán valaha bármi is köztünk? Azon kívül, mikor egy alufólia gombóccal dobálóztunk angol órán, vagy mikor ráírtad a nevem egy kávéspohárra, én meg haza vittem, és az óta ott csücsül a polcomon? Mikor elvesztünk egymás szemében? Ez mondható bárminek is? Nehezen. Nem voltam elég. Mi?Nem voltam elég picsás? Most már az vagyok. Miattad. Nem voltam elég vagány? Visszaráncigáltam az életembe a régi énemet. És erősebb lettem, mint valaha. Mégis, te vagy a kriptonitom. Nem beszéltem sokat? Azért, mert az agyam meggyszósz lett melletted. Volt idő, mikor még a számat sem tudtam kinyitni, mert csak vigyorogni tudtam. Semmi más. De megneveltem magam, és lassan tudtam félmondatokban válaszolni neked. Nem vagyok elég szép? Hát bazdmeg, sokan azt mondják, hogy nem is vagy olyan helyes, na bumm! Nem voltam elég okos? Mi a fasz? Ez egy szar indok.Nem voltam elég jó a baráti körödbe? A többi lány sokkal könnyebb menetűek voltak? Bocs. Jah, nem.Mért nem voltam elég jó? Mi volt a hiba? Nem is téged akarlak. Az érzést akarom. Azt, ahogy összerándul a gyomrom, mikor meglátlak, azt hogy a szemem elhomályosul, és nem tudok másra koncentrálni. Azt, hogy egyfolytában vigyorgok, mikor rád gondolok, azt...Azt, hogy elvesszünk egymás szemében. Percekig. Nem nézve máshova.Ezt hiányolom. Nem téged.