Hallak. Hallunk. Ti nem hallotok. De én igen.
Sokszor tán látlak is. De érezni csak a lelkemben tudlak. Észrevenni az agyamban, de néha egy elkapott pillanatra a szemeim előtt is.
Egy nő vagy vagy férfi talán?? Nem tudom, azt tudom hogy üldözöl, hangod néha rémisztő es hatalmas. Kérnélek rá hogy hagyj de tudom nem tudsz nélkülem élni.
A létezésedet én táplálom... A félelmemmel a haragommal.
Néha én magam sem tudom én ki lennék, nem vagyok isten, hogy meghatározzam te kivagy. Talán egy látomás egy másik személyiség, nem tudom, bizonytalanság az ami körbe vesz, néha üresség néha semmiség.
Mikor lecsukom a szemem arcodat nem látom hangodat is csak néha hallom, mi történt már nem hiányzom?
Álmomban sem hallak már, de ha kinyitom a szemem váratlan törsz rám.
