Az eset óta (Átírás Alatt)

3. Rész

Másnap, amikor már este 7 órát ütött volna az óra, Edward lassan elkezdet készülődni az újabb találkára, Jamesel. Most egy fekete inget vett fel, arra pedig egy sötét vörös mellényt, s hozzájuk pedig egy éjkék farmer társult.
   Gyomrát megint az a furcsa érzést fogta el pont úgy, mint amikor James ráírt. Nem azt érezte amikor a parazita éppen neki kezd pusztítani, hanem azt, amikor az embernek pillangók repkednek a gyomrában. Edward ismerte ezt az érzést. Nem tudta, hogy ennek most örüljön, vagy pedig essen kétségbe és hagyja a francba Jamest. Nem akart megint összetörni, csak úgy, mint az eset után. Nem akart megint úgy járni. De nem akarta elsiettetni, a dolgot. Azt sem tudta, hogy tényleg így érez-e. Így úgy gondolta, hogy inkább 'utána jár a dolognak', szóval, tovább készülődött.
James egyedül volt otthon. Carmen mint mindig, elment discoba, pasikat összeszedni és szelfiket készítgetni. Legalábbis James azt hitte, hogy csak ezeket csinálja ott. Így hát nem idegeskedett rajta. Bízott testvérében. Na de ő viszont csak arra tudott gondolni, hogy mi fog történni a randin. Hogy nem-e fog megint elkésni. Csak az járt a fejében, hogy vajon most mit fognak Edwarddal csinálni? Remélte, hogy valami izgalmasat. Már nagyon hiányzott neki a romantika. Amikor ezekre gondolt kissé elpirult. Rendkívül tetszett neki Edward. Még csak egyszer találkoztak, de James teljesen odáig volt érte. Számára ő volt a tökéletes pasi. Nagyon kedvesnek, viccesnek és dögösnek találta.
Végül abba hagyta az ábrándozást, és fojtatta ő is a készülődést.
Amikor az óramutatója lassan este 8 óra előtt haladt, Edward kilépett az ajtón, s bezárta azt. Sietve végigrohant az albérlet hosszú folyosóján, és amikor a lépcsőhöz ért, le futott azon. Szerencsére, nem kellett Edwardnak sokat rohangálni az épületben, mivel nincs nagy táv a bejárat és az első szint 03-as szobája között. Amikor a férfi a földszintre ért, gyorsan elhaladt a portás mellett, s mire nyitotta volna ki a hatalmas kijárati ajtót, valaki megszólította.
- Szomszéd? - ekkor Edward összeszorított fogakkal hátra nézett, és egy vörös hajú, szeplős nő bámult rá, ártatlan nagy kék szemeivel. Alacsony termete miatt gyakran Edward észre sem vette, a folyosókon, utcákon. Nagy idomait csak egy trikó takarta el, s mellé szürke, de mégis csinos melegítőt hordott. Apró lábai alig látszottak ki a nadrág alól. Kecses, ujjaival egy levelet szorongatott és közben fekete rúzsos száját ártatlan mosolyra húzta.
- Mit akarsz Carol? - nézett rá idegesen a férfi.
- Látom, ki vagy öltözve. Csak nem találkozol végre valakivel? - kacsintott a nő. Ekkor Edward megforgatta szemeit, s a kilincs felé nyúlt. Carol ekkor abba, hagyta a mosolygást és lassan közelebb sétált a vörös démonhoz.
- Most nem érek rá. Dolgom van. - szólt rá élesen a nőre Edward.
- Figyelj. Tudom, hogy voltak köztünk nézet eltérések. És tudod.. Én ezt nagyon nem élvezem. Szóval, mi lenne, hogyha újra kezdenénk a dolgot? - nézett Carol Edwardra. Ekkor megköszörülte a torkát és bele vágott mondandójába. - Szia. Carol vagyok. A másodikon lakok, pont fölötted. Remélem szoros és kellemes kapcsolatot tudunk majd összehozni a jövőben. - nyújtotta Carol a kezét. Edward habozva, de végül ismét kezet fogott a nővel. Ismerte az ilyen fajta démonokat. Tudta, hogy tervez valami "kellemes" meglepetést számára, amivel továbbra is húzni fogja majd a férfi agyát. Carol rettenetes szomszéd volt. Mindig akkor volt a leghangosabb, amikor Edward épp beszélt valakivel, vagy otthon dolgozott. A nő általában a démon postaládáját is végig nézte, hogyha senki sem látja. Edward azon sem lepődött volna meg, hogyha a szomszéd mindenhova követte volna őt. Ám azonban nem akart leállni vitatkozni, szóval el hagyta az épületet, s útnak indult.

Félórával később, Edward és James teljesen belemerült a beszélgetésbe. Most nem ültek be a kávézóba, mint a múltkor, hanem csak sétálgattak. Élvezték ahogyan a korai tavasz barátságos szele simogatja az arcukat. Eleinte csak a sétálgatás volt tervben, de mire észbe kaptak, észre vették, hogy éppen most haladnak el a város legnagyobb és legfényesebb vidámparkja előtt. James ragyogó szemekkel bámulta a mulató helyet. Még sosem járt erre éjszaka. Edward sejtette, hogy mire gondol a férfi.
- Van kedved bemenni? - kérdezte a démon, amire James kissé összeugrott.
- Igen, persze! - nézett a férfi csillogó szemekkel - De csak akkor, hogyha neked is van kedved. - tette hozzá James kicsit szégyellősen.
- Felőlem mehetünk. De én nagyon nem bírom a gyors játékokat. - nézett Edward mosolyogva Jamesre majd lassan a park felé sandított.
- Azt kell mondjam, hogy szerencséd van, mert... Én sem annyira. - közölte a férfival jókedvűen a tényeket, s eközben továbbra is gyönyörködött az esti fényekben.
   Ekkor mind a ketten beléptek a vidámparkba. A hely hatalmas volt. Edward el sem tudta hinni, hogy ez a hely eddig is ilyen nagy volt. Már évek óta nem mozdult ki, csak is a barátaival találkozott minden hétvégén. El is felejtette, hogy mennyire hiányzott neki ez a kis kikapcsolódás.
Lassan sétálgattak a játékok előtt, hallgatva a démonok hangos és izgatott sikoltozásait a hullámvasúton. Mint mindig, most is megállás nélkül beszélgettek. Ilyenkor a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Azt érezték, hogy csak ők, meg a csodálatos fények vannak a pokolban.
   A vidámparkban, amerre James és Edward járt, az ottani látogatóknak feltűnt valami. Lassan egyre több szem és ujj rájuk szegeződött. Páran ejtették egy gúnyos mosolyt, de akadt aki még kuncogott is. Halk suttogások ütötték meg James füleit, s ekkor lassan és óvatosan végig nézett a tömegen. Nem értette, hogy mi ez a felhajtás, hogyha ezt egyáltalán lehet annak nevezni. A férfi ekkor lenézett a válláig érő Edwardra, és rájött a téma tárgyára. Észre sem vették, de szinte miliméterek választották el a két férfit attól, hogy kezük egymásnak nyomódjon. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy már le sem lehetett volna róluk tagadni az egymás iránt érzett vonzalmakat. Amikor Edward is észre vette a dolgot, zavartan és gyorsan Jamesre pillantott, majd hirtelen kicsit eltávolodott. A kék démon erre akaratlanul is elmosolyodott, és a földet kezdte el bámulni kipirulva. Ettől kezdve már nem mondtak semmit. Csak sétáltak egymás mellett. Edward elgondolkozott azon, hogy most mit mondjon. Gyűlölte a kínos csendeket. Ekkor abban a pillanatban megakadt valamin a tekintete, és támadt egy ötlete.
-  Héj, nézd csak. - mutatott a démon egy hatalmas épületre. Az építmény hatalmas volt. A tetejéről be lehetett volna látni az egész várost. Az objektum minden helyen fel volt díszítve ragyogó vörös és rózsaszín izzókkal, amelyek lassan és egyenletesen változtatták meg színeiket. Egy kilátótorony volt az. James csillogó szemekkel nézett fel a járműre, majd lassan újra elmosolyodott. Edward egész nap el tudta volna nézegetni ezt az arcot. Alig ismerte a férfit, de mégis, érezte hogy mire vágyik és mit szeretne. És meg akart adni neki mindent, amit csak kívánt a tenger szemű szépség.
   A férfi alig pislantott párat, mire azt vette észre, hogy már futnak is fel a világítótorony lépcsőjén. Sokat kellett rohanniuk a hosszú feljárón. Amikor vége lett a hosszú csigalépcsőnek, és sikeresen felértek, mind a kettejüknek elállt a szava a gyönyörtől. Csodálatos látvány fogadta őket. A torony tetejéről az egész vidámparkot belehetett látni. Edward meg sem bírt szólalni, annyira meg volt lepődve. "Szóval ez lenne a pokol szebbik oldala?,, - tette fel magában a kérdést, ugyanis a lenti látvány elképsztő volt. Minden fényekben pompázott. Látni lehetett az utakon sétáló démonokat, ahogyan családjukkal és barátaikkal szórakoznak a parkban. A mulatóhely két óriás kereke emelkedett ki legjobban a toronyból nézve. Szinte nem is lehetett látni, ahogyan körbe-körbe haladnak, olyan békések és lassúak voltak. Edward amikor kigyönyörködte magát, megakadt a szeme Jamesen. A magas démon haját lágyan ringatta a szél, miközben a lenti világítást bámulta. Békésen mosolygott és alig hallhatóan dúdolgatott valamit. Gyönyörű hangja volt. Szeme csak úgy csillogott, mint egy játékos kisgyermeké. Edward le sem bírta többé venni róla a tekintetét, s közben gyomrában a pillangók egyre vadabb csapkodásba kezdtek.
- Gyönyörű. Nem igaz? - kërdezte hirtelen James, körülbelül öt perc némacsönd után.
- De.. Az. - válaszolt Edward elvarázsoltan, még mindig a démont bámulva.
James tudta, hogy a férfi folyamatosan őt nézi, hiszen lehetetlen azt nem észrevenni, hogyha egy nagy világító szempár figyel, perceken keresztül. Ekkor James lassan Edward felé fordította a fejét, s mind a ketten egymás szemébe néztek. Hosszú percekig csak egymás arcát bámulták békésen. Közöttük csak úgy tomboltak az érzelmek. Észre sem vették, de szinte refleksz szerűen arcuk közeledett egymáséhoz. Amikor ajkaikat márcsak centik választották el, hirtelen egy nagy üvöltés hangzott fel a tömegből. Mind a ketten kissé megugrottak, majd ijedten kipirosodott arccal elkapták a fejüket. Ekkor újra hosszú percekig csak némán néztek maguk elé. Ekkor Edward el sem tudta hinni, hogy majdnem megvolt a 'tipikus első csók'. Hatalmasat dobbant a szíve a megkönnyebbüléstől. Végre tovább lépett, és nem bánkódik a régi eset miatt.

(1402 words)