❛Taehyung elmosolyodott azzal a gyönyörű, csilligó, mégis szelíd mosolyával, majd Jeongguk fölé hajolt, s édesen megnyalta a másik fiú ajkait, hogy aztán barackvirág ízű csókba hívhassa azokat.❜
Vajon hogy férhet el az egész világegyetem egyetlen sö...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor Jeongguk abbahagyta a sírást, elmentek fürdeni. Még a zuhany alatt is némák voltak, s nem eresztették egymást. Ezután meztelenül feküdtek le Taehyung ágyába és sokáig csak nézték a másikat.
Jeongguk még mindig úgy gondolta, hogy angyalt lát. Taehyung puha, gesztenyebarna fürtjei megnyugtató glóriaként terültek szét a fehér párnahuzaton, hosszú szempillái pedig árnyékot vetettek az arcára, ahogy alélt, sötét szemei, mint maga a hívogató Mennyország bámultak a másik fiúra. Jeongguk Taehyung álla alá helyezte a kezét, s hüvelykujjával lágyan végigsimított finom ajkain. (Úgy érezte, muszáj megérintenie, különben elfelejti, hogy ez a valóság.) Taehyung lágyan belecsókolt Jeonguuk tenyerébe, majd egyszer csak megtörte az oly hosszan tartó, kényelmes csendet.
- Miért jöttél vissza? - kérdezte, miközben angyali vonásai egy pillanatra rettenetesen komolynak tűntek.
Jeongguk a hátára fordult, s a plafonra meredt. Ilyen hosszú némaság után már pontosan tudta, mit fog mondani - sőt, már a repülőn ülve kitalálta -, ám mégsem lett volna képes közben Taehyung szemeibe nézni. Félt, hogy a fiú majd úgy pillant vissza rá, mint az igazi, üres tekintetű, vallató angyalok, s ezt nem lett volna képes elviselni.
- Megbántam, hogy elmentem - kezdte. A plafon, mint fehér, tátongó végtelen lesett le rá, amitől Jeongguknak olyan érzése támadt, hogy mindjárt rázuhan, vagy egyenesen magába szippantja. - Persze, ez a munkám (az utazás), de a szörnyű az egészben, hogy nem is gondoltam rá, hogy visszajövök. Remélem, haragszol rám. Megérdemlem, hogy haragudj. Amikor az ablakod előtt állva elmondtam neked, milyen gyönyörű vagy kívül-belül, azt tényleg, igazán úgy is gondoltam. Én nem esek könnyen szerelembe, Taehyung, talán pontosan azért, mert a szerelem az valami olyasmi, ami így vagy úgy, de elkötelezettséget kíván, én pedig egész életemben egyedül az iránt köteleződtem el, hogy nem köteleződök el semmi iránt. Érted, miről beszélek? - Ekkor haloványan Taehyung felé sandított ám a fiú kifejezéstelen arccal, türelmesen hallgatta. Jeongguknak nagyot kellett nyelnie, hogy folytatni tudja. - Már késő volt, amikor igazán rájöttem, mit is érzek, és a legeslegrosszabb, amit ellened elkövethettem, hogy még ekkor sem csináltam semmit. Még ekkor sem jutott eszembe, hogy visszajöjjek hozzád. Aztán, Strasbourgban valahogy eszembe jutott, hogyan beszéltél Koreáról, arról, mennyire hiányzik neked az otthonod. És akkor végleg rájöttem. Rájöttem, hogy honvágyam van. - Itt tartott egy kis szünetet, hogy összeszedhesse a maradék gondolatait. - Nem hittem, hogy valaha honvágyat fogok érezni, hiszen „a nagyvilág az én hazám", és mégis, mégis honvágyat éreztem. És ez a honvágy hozzád vonzott vissza. Nevezz önzőnek, és küldj el, ha akarsz, mert rászolgáltam. Valójában semmit nem érdemlek tőled, Kim Taehyung, mert te egy csodálatos angyal vagy, én pedig rettenetesen ostoba. Ezt azóta így gondolom, hogy először megláttalak abban a pubban.
Úgy érezte, mondhatna még valamit, de szavak hiányában inkább elhallgatott. Félve fordult ismét Taehyung felé, s azt várta, hogy a fiú majd tényleg haragszik rá, és tényleg elküldi, vagy legalább igazat ad neki, és megrója. Semmi ilyesmi nem történt. Taehyung elmosolyodott, azzal a gyönyörű, csilligó, mégis szelíd mosolyával, aztán Jeongguk fölé hajolt, s édesen megnyalta a másik fiú ajkait, hogy aztán barackvirág ízű csókba hívhassa őket.
És ekkor hirtelen kulccsörgést hallottak a bejárati ajtó felől. Taehyung rájött, hogy Jimin hazaérkezett az egyetemről. Sebtében magukra kapták a ruháikat, majd, mielőtt kiléptek a szobából, Taehyung megragadta Jeongguk csuklóját, s kérdőn nézett a másik fiú szemeibe. Tekintetében a félelem halovány sugara villant.
- Ugye, most már maradni fogsz? Úgy értem, velem...velem fogsz maradni? - nyögte bizonytalanul a szavakat.
Jeongguknak majdnem megszakadt a szíve, ahogy az ő gyönyörű angyalára pillantott. Átkarolta Taehyung karcsú derekát, és megfogadta magában, hogy örökké eltörli a fiú szívéből a félelmet meg a bizonytalanságot.
- Ha te is ezt szeretnéd, igen. Maradok. Veled maradok - felelte, s ebben a pillanatban mindketten úgy érezték, végleg megszűnt kínzó honvágyuk.
Ezentúl Jeongguk nem gondolkodott azon, hogy ha bolygó lenne, vajon hány hold keringene körülötte. Nem is foglalkoztatták többé bolygók, helyette a lét egy sokkalta szélesebb, rögzítetlen tényére kezdte keresni a megoldást:
Vajon hogy férhet el az egész világegyetem egyetlen sötét szempár távolsága között?
Jeongguk elhatározta, hogy kideríti a választ.
_______________________________
Nagyon szépen köszönöm, hogy velem tarottatok a történet során! 💕 Remélem tetszett az utolsó rész is!! Nem sokára új könyvecskével jelentkezem, addig is:
