Üvegfalak.

7. fejezet

Matt és Lia kíváncsiak voltak mit rejt a lombházikó a néni kertjében. Az idős hölgy vezette őket, hátra a fák közé, ahol eléggé eluralkodott a növényzet, mivel nem volt aki lenyírja. Egy nagy tölgyfának volt neki döntve egy kissé rossz állapotban lévő létra.
-A csudába! Ez a létra nem tűnik túl stabilnak.
-Semmi probléma, majd megtartjuk egymásnak. -úgy is tettünk. Előbb én másztam fel, aztán Matt is. Ahogy kinyitottam a kis házikó ajtaját, elém is tárult a kis kuckó belseje. A bal oldalon volt egy ablak, alatta két babzsák volt egymással szembe fordítva. Volt egy kisebb asztal, tényleg csak picike, aminek volt egy fiókja. Hasonló méretben volt két szék is betolva az asztal alá. Ez a jobb oldalon helyezkedett el. Közepén egy kis szőnyeg volt, ami még egész jó állapotban volt. Valószínűleg amikor a néni unokái kicsik voltak, akkor kerültek ide ezek a dolgok. Volt egy babaház, babák, teakészlet, pici tányérok, pici evőeszközök. A helység sarkában találtunk egy lámpát, ami fényt nyújtott számunkra.
-Hé Lia, nézd mit találtam!
-Ez meg mi lehet?
-Nem tudom, de a hátulján van egy kar. - Egy balett táncos figura volt, ami amint meghúzták a kart amit találtak rajta, elkezdett körbe körbe forogni és zenélni.
-Hallom megtaláltátok a balett-táncost. -szólt a néni a létra aljáról.
-Ő ott lent vár minket? Azt hittem visszament a házba -súgta oda Matt Liának.
-Én is azt hittem, de hát itt van, végül is ez az ő háza. Na de válaszolni kéne neki nem?
-Mégis mit válaszolsz egy ilyen kérdésre?
-Ömmm, igen, megtaláltuk. Szép darab.
-Lehoznátok kérlek?
-Mit akar kezdeni egy babával? Aú! -rúgtam oldalba Mattet.
-Persze, levisszük. Lehet hogy valami emlék fűzi hozzá. Nem tudhatjuk. - később találtunk az asztal fiókjában pár érdekes papírt és naplót, de sajnos már nem volt időnk beleolvasgatni.
-Köszönöm szépen hogy eljöttetek, mindig jó érzés ha van társaságom. Nyugodtan gyertek bármikor, amikor csak szeretnétek.
-Mi köszönjük hogy jöhettünk, és hogy felmehettünk a házikóba.
-Hogy hogy olyan fontos az a bale-aú!
-Elnézést, Matt kicsikét udvariatlan néha.
-Csak kimondom amire gondolok
-Semmi baj, ha igazán érdekel majd talán egy másik nap elmesélem.
-Rendben, még egyszer köszönünk mindent viszlát!
-Szervusztok!
-Mi van? Ne nézz rám ilyen megvetően. Most mondd hogy téged nem érdekel mi van azzal a balettos babával. - hazamentünk, aztán szokásos módon telt a napom többi része. Hallgattam ahogy a testvéreim veszekednek, aztán elvonultam a szobámba. Megnéztem a telóm, és egy olvasatlan üzenetet kaptam.
Stacey: Tudnánk találkozni?
Válaszoltam is neki amint elolvastam hogy írt.
Lia: Nincs mit mondanom.
Stacey: Figyu, tudom hogy neked fura hogy most Zaccel vagyok, de nem akarlak elhanyagolni ez miatt.
Lia: Épp azt teszed. De még mindig nem tudom hogy tehetted… fél évig vártunk a válaszára! Fél évig! Még is hogy jöttél vele össze, mesélj, kérlek.
Stacey: Szeretem.
Lia: AHHH mondj már valami normális magyarázatot! Egy igaz barát sosem tesz ilyet.
Stacey: Hát ráírtam hogy mekkora tuskó hogy nem írt neked… és elkezdtünk beszélgetni. Nem volt nagy cucc. Aztán egyszer csak találkozni akart.
Lia: Mikor volt?
Stacey: Mi?
Lia: A találkozás.
Stacey: hát ohm nem rég.
Lia: mikor?
Stacey: Április eleje.
Lia: Hogy bírtál ennyi ideig titkolózni?
Stacey: Tudtam hogy így reagálnál. Már nehezen bírtam alibit találni így hogy elkezdődött a nyár szóval gondotlam gyorsan túl esek rajta és elmondom minél gyorsabban.
Lia: Hogy te mennyire önző vagy.
Stacey: Nagyon haragszol?
Stacey: Beszéljük meg!
Stacey: Kérlek!
Nem válaszoltam neki. Nincs mit mondanom ennek a hazug, kétszínű **@#**&$+#***.
Aztán a szokásos dolgot tettem, amit akkor csinálok ha ideges vagyok. Felhívtam Mattet.