✔️2. Jól hangzik 18+ (PJM OS)

5. rész: Együtt

~Park Jimin~

Napjainkban

A közénk zuhanó távolság végítélet. Üvegesen, hidegen fénylenek a könnyek a szemében. Láttam már az előbb a haragot, a csalódást, és a fájdalmat is Naehee arcán, de ezektől a bánattól kicsorduló könnyektől úgy érzem, szétszakad a testem. Gyűlölöm magamat, amiért ezt tettem vele, ugyan akkor meg is könnyebbülök, mert így tudom, hogy ő is szeret. Nem szabadna ezt éreznem. Egyáltalán nem szabadna semmit sem éreznem iránta, de mit tehetnék? Képtelen vagyok parancsolni a szívemnek és most éppen ezért fuldoklom.

Megérdemlem.

- Menj már innen Jimin! – kiált felém Naehee, amikor elindulnak felé a lábaim.

A mellkasomra akarom húzni a fejét, át akarom ölelni reszkető testét, de mind ezt most Taehyung teszi meg helyettem. Annyira a lánnyal voltam elfoglalva, hogy észre se vettem mikor ért ide. A hátát simogatja. Az én egykori jó barátom a szerelemem hátát simogatja, és ettől úgy érzem, szét akarok zúzni valamit. Soha nem éreztem még ennyire tomboló és őrült féltékenységet, pedig nincs is hozzá jogom. Megkövülten állok és nézem őket, mint valami nyamvadt műalkotást. El vagyok cseszve, ez már kétségtelen.

Most már mindenki őket nézi. A zokogó Naehee-t és az őt ölelő férfit, aki nem én vagyok. Én az a férfi vagyok, aki annyira megbántotta a lányt, hogy az kétségbeesetten zokog. Az előbb még csókoltam őt, most meg...Ez őrület!

- Bassza meg, gyere már Jimin! – Yoongi a karomnál fogva rángat ki az épületből, de én közben még mindig Naehee-t nézem. Nem tudom levenni a szemem róla. Elcsesztem. Végérvényesen és visszafordíthatatlanul elcsesztem.

Mert egy gyáva, hazug gyökér vagyok.

- Miért kellett ezt tenned? – kérdezem Yoongitól már a taxiban ülve.

- Még ha most nem is látod így, de segítettem neked. Magadtól soha nem tetted volna meg az első lépést, én pedig nem foglak még egy évig pátyolgatni, míg az önsajnálatban senyvedsz. Meg kell szabadulnod ettől a tehertől, és ezt csak úgy teheted meg, ha őszinte vagy. Vele és magaddal is.

- De pont ott kellett? Pont akkor? – csapok dühösen az ülésre. Tekintetünk egymásnak feszül. Legszívesebben bemosnék neki egyet.

- Miért, mikor fogsz vele legközelebb találkozni? De kérdezek jobbat. Még is miért nem mondtad el neki már a legelején? Ha így tettél volna, most nem tartanál itt. Ne kend rám azt, amit magadnak köszönhetsz.

- Akkor sem volt hozzá jogod...

- Lehetséges, hogy átléptem egy bizonyos határt, de igenis szükség volt rá! Naehee-nek tudnia kell, hogy a te szüleid is meghaltak, tudnia kell, hogy ki vagy valójában.

- De Yoongi! Hogy mondhatnám el neki, hogy miattam történt a karambol, hogy miattam halt meg az anyja? Én voltam az, aki kipattant az autóból! Én nem akartam elfogadni apám döntését és a magam útját járva egyszerűen csak kinyitottam az ajtót. Ha akkor nem vagyok ilyen önző, mindenki élne még! Hogy mondhatnám el mind ezt neki?

- Jimin! Tudom, hogy meg vagy arról győződve, hogy minden a te hibád, és van is benne igazság, ezt a pszichológus is elmondta. De nem cipelheted ezt örökké a válladon. Fogadd el az akkori döntésedet, visszacsinálni már úgy sem tudod. A lányt viszont ne rántsd magaddal. Ő nem tehet semmiről!

- Te ezt nem érted! Majdnem megöltem őt is! – mérgesen a hajamba túrok,

- De nem ölted meg. Életben van.