ғrιeɴdleѕѕ /minsung/

XVII

-Miért nem tudsz végre békén hagyni? -teszem fel neked a kérdést, amit már egy ideje fel akartam, mikoris ismét letelepdtél mellém, egy tavaszi meleg nap.

-Nemár Minho! Elsős korod óta nyitott voltál, és levakarhatatlan mosolyod volt, ha valaki beszélt veled 5 percnél többet. Tudom, mert figyletelek. Most pedig próbálod eljátszani az erős embert, de belül inkább ennek az ellentéte lehetsz. Én csak segíteni akarok.

-És mi van ha ezen már nem tudsz segíteni?

-Én mindig tudok. -fogtad meg a kezem, és küldtél felém egy bizalmas mosolyt.

És én még többet szerettem volna látni a mosolyod.