A miénk volt (Befejezett)

A miénk volt

Remélem, hogy gyökeresen ki tudlak irtani a szívemből.

Remélem, hogy újra találkozunk, és  minden újra olyan lesz, mint régen.

Remélem, hogy soha többé nem látlak. 

Remélem, hogy még egyszer belenézhetek a szemeidbe.

Remélem, soha többé nem érintesz meg.

Minden porcikám vágyakozik az érintésed után...

Elmosolyodtam, majd egy gyors mozdulattal becsuktam a kis naplót, amikor hallottam, hogy valaki belép a szobámba.

- Megint róla írsz? - vonta fel szemöldökét látogatóm. Lerakta eső áztatta kabátját az ágyam melletti székre, majd megigazította nedves tincseit. Lila szemével arcvonásaimat fürkészte. Még mindig mosolyogtam.

- Az ember eléggé érzelmessé tud válni ilyen helyzetben, még akkor is, ha olyan fiatal, mint én - vontam vállat. - Ha az utolsó napjaim az Ő emlékével szeretném tölteni, akkor úgy lesz.

Nem tudott mit felelni erre. Csevegtünk egy kicsit, többnyire semleges dolgokról, majd elment, amikor lejárt a látogatási idő.

***

Október volt. Hűvös és szeles idő. 

Chuya Nakahara békésen feküdt a kórházi ágyban, ajkán apró mosoly pihent. Bőre fehér volt, teste hideg.

Aki kinyitotta a naplót, ami az ölében pihent, és a legutolsó bejegyzéshez lapozott, ezt olvashatta:

Kíváncsi vagyok, milyen arcot vágsz, amikor megtudod, én mentem el előbb... Hé, Dazai... Talán egy másik életben újra együtt leszünk... Talán nem. Talán megint elrontom... Ne engedd, hogy megint ez legyen... Harcolj értem... Én is harcolni fogok ígérem. Tudom, nem volt mindig a legjobb a kapcsolatunk... De a miénk volt. Az összes emléket magammal viszem, és őrzöm addig, amíg újra nem látjuk egymást. Aztán újakat csinálunk. Egy új életben... Ki tudja, talán ahogy ezt olvasod már azt az életet éljünk, csak nem is vettük eddig észre... Remélem így látatlanba is, hogy azért néha elláttam már a bajod... és sokat nevettünk, és minden rendben van... Még sok összevisszaságot lekörmölhetnék ide, de az a helyzet, hogy nagyon fáradt vagyok. Jó éjt, Dazai!

- Vége