Cruel World | Attack on titan ff.

-3-

[Akari szemszöge] 

Már mindenki izgatottan várta a felderítő utat. Reggel korán keltünk, hogy legyen időnk edzeni. Mind úgy gondoltunk, hogy ránk fér még egy kis gyakorlás az első utunk előtt. Egy kiadós reggeli után azonnal megkezdtük a felkészülést a holnapi napra.

 - Akkor futással kezdünk, igaz? - sóhajtott Azumi, én pedig bólintottam. - Mindig is gyűlöltem, de ha muszáj, hát muszáj.

- Szerintem ezzel nem vagy egyedül - nevettem el magam.

 Ezzel elsétáltunk egy üres térre és megkezdtük a 20 kör futást bemelegítésként. Ami nem is volt valami kicsi kör... A végére eléggé kifulladtunk, főként Emiko. Bár kitartóan futott, a végére összerogyott, és helyben kidőlt a földön. A példáját követve mi is leültünk mellé. 

 - Ez azt hiszem életem legkegyetlenebb edzése idáig - lihegtem. - Mindjárt összesek. 

Ekkor feltűnt a távolban a megmentőnk, Hanji. Hozott vizet, nem is keveset. Hirtelen mindenki a semmiből új erőre kapott, és Hanjit megrohamozva kikaptunk a kezéből egy-egy üveg vizet. 

- Köszönjük Hanji, isten vagy! - hálálkodtunk a szemüveges nőnek. Ő mosolyogva nézett ránk.

- Látom már most fáradtak vagytok. További jó edzést és kitartást! - indult vissza, mi pedig még rövid ideig pihentünk, és megpróbáltunk elég lelki erőt gyűjteni a következő feladathoz.

 - Nem lehetne, hogy hagyjuk ezt az edzést? - kérdezte Emiko reménykedve, hogy mi is így gondoljuk. - Holnapra teljesen hullák leszünk. 

 - Ne hülyéskedj - szólt Azumi. - Még csak most kezdődik igazán - pattant fel. Én és Emiko értetlenül néztünk rá, mégis hogy bírja ilyen jól. Bár kemény volt a kiképzés, valahogy ez a 20 kör futás a tűző napon most megviselt minket.

 - Hozzá kell szokni - vonta meg a vállát Rei. - Muszáj edzeni itt is, hogy formában maradjunk.

 - Akkor hogyan tovább? - álltam fel végül én is, és odaléptem a lányok mellé, majd nagy nehezen Emiko is csatlakozott hozzánk. 

 - Most jön a kedvencem - indult meg izgatottan Azumi egy kisebb erdő felé. Határozott és gyors léptekkel haladt, mintha meg sem történt volna az előbbi futás. Teljesen frissnek tűnt, az előbb még a többiekhez hasonlóan hulla fáradtnak látszó lány.

 Útközben oda sokat nevettünk. Ismét együtt voltunk, és boldogok voltunk. Látva magunkat, eltűnődtem, vajon meddig leszünk még együtt négyen? Lehet, hogy valaki holnap odaveszik? Vagy egyszer együtt halunk meg? Esetleg Levihoz hasonlóan rettentő sok felderítő úton fogunk még részt venni? Ez az, amit sajnos senki se tud. Bevallom, kicsit féltem. De szerintem ezzel mindenki így volt, akkor és ott. Igyekeztünk nem kimutatni a félelmünket, és minden pillanatot kihasználni, ameddig még együtt lehetünk.

Az erdőhöz érve Rei röviden ismertette a feladatunkat: 

- A lényeg, hogy a fák között kell manővereznünk és a felbukkanó fából készült titánok nyakszirtjét elvágni. Tehát annyira nem bonyolult - magyarázta el, miközben magunkra szereltük a manőverfelszerelésünket. - Mindenkinek érthető volt? - kérdezte, mire mi egyszerre bólintottunk. 

 - Akkor hát... Hajrá! - kiáltotta Azumi, majd elsőként indult meg az erdőbe. Mi mind követtük őt sorban. A fák közé érve kissé eltávolodtunk egymástól. Eszméletlen jó érzés volt a fák között "repülni". Jó volt szabadnak érezni magam. A kiképzés során is csináltunk ilyet, tehát már nem volt újdonság. De minden egyes alkalommal újra és újra ugyan olyan jó érzés kerített hatalmába, ha manőverezhettem. Mintha erre születtem volna. A gondolataimból végül az zökkentett ki, hogy megpillantottam egy fa titánt.