Április bolondja

Kulcsok

Sírni akartam, de nem ment valahogy. Magamat okoltam, hogy hülye voltam és ezért a szomorúságomat düh és csalódottság váltotta fel. Nem elég, hogy át lettem verve, de még kényelmetlen szituációba is hoztak. Annyira ostobának éreztem magam. Legszívesebben megütöttem, vagy széttörtem volna valamit. Miért van az, hogy minden helyzetből rosszul kell kijönnöm?? A legelső barátnőm egy másik lányért hagyott el, és a szakításunk után pár nappal már együtt is voltak. Mondhatom igazán jól esett tizenöt évesen. Ezután három évvel később a második barátnőm össze vissza csalt, és mindig valaki mástól kellett megtudnom, majd miután sokadjára is megbocsájtottam neki, szakított velem. Igen, Ő szakított velem! Lehet ez még ennél is szánalmasabb?! Miközben én voltam kihasználva és én hallgattam a hazugságait nap, mint nap. Hiába voltam mindkettővel közeli baráti kapcsolatban előtte, gondolom, az is csak egy kibaszott hazugság volt végig. Ezután éveken keresztül minden potenciális barátnőnek tűnő lány egytől egyig kioffolt. Talán túl kétségbeesetten próbálkoztam minden alkalommal. 

Hirtelen eszembe jutott valami, aminek nagyon nem kellett volna... Barbi. Már azt sem tudtam, tényleg legjobb barátnők vagyunk e még. Ő is elmenekült és cserbenhagyott. Nem egyszer, nem kétszer és nem is háromszor feküdtünk le. Tavaly nyáron például egyszerre vettük ki a szabadságunkat és egy héten keresztül minden nap nálam aludt. Szerintem elég, ha annyit mondok, hogy nem telt el úgy nap, hogy ne landoltunk volna az ágyamban heves csókolózás közben, a hálószoba ajtó bebaszását követően. Ezek után hónapokon keresztül egészen novemberig ő volt az, aki állandóan megjelent az ajtóm előtt. Néha kisírt szemekkel, néha fülig érő mosollyal az arcán, néha a nyakamba ugorva és csókokkal elhalmozva engem, aztán volt olyan is, amikor egyből a témára tért, ahogy ajtót nyitottam neki. Igazából abban az időszakban egy ideig azt hittem, hogy össze fogunk jönni, bár nekem még ennek a résznek a kihagyásával is megfelelt a kapcsolatunk, mert boldoggá tett, hogy valakinek kellettem. Rengeteg túlfűtött éjszakát éltünk meg együtt, majd egyik nap átjött, de nem mosolygott és nem is sírt, csak annyit mondott, hogy beszélnünk kell. Emlékszem, ahogy beengedtem és becsuktam az ajtót mögötte és már öleltem is volna át, de eltolt magától. Teljesen összezavart és elképzelésem se volt, hogy mi történhetett, hogy szinte egyik pillanatról a másikra változott meg velem a viselkedésmódja. Leültünk a kanapéra egymással szemben és még mindig emlékszem, hogy mit mondott szóról szóra. Dióhéjba foglalva megkért, hogy legyünk barátok onnantól kezdve és minden álljon vissza oda, amikor még semmi extra nem volt a barátságunkban. Megígértette velem, hogy senkinek soha nem beszélek arról, ami köztünk volt. Megesküdtünk rá mindketten, hogy titokban tartjuk, de ezek szerint neki még ezt sem sikerült és pont a a húgom tudta meg... ötletem sem volt, honnan, de elképesztő düh járta át a testemet, miközben minden egyes sérelem az eszembe jutott, amiről eddig végig próbáltam úgy tenni, mintha nem is létezne. 

- Olyan kibaszott naiv vagyok. - suttogtam magamnak, miközben idegesen felsétáltam a bárba vezető lépcsőkön. 

Teljes erőből vágtam ki magam előtt az ajtót, majd kiléptem a hűvös levegőre.

- Faszom! - szakadt ki belőlem, majd dühösen becsaptam magam mögött az ajtót.

Pár másodpercig csak a cipőm orrát néztem, majd összeszorítottam az öklöm és kiengedtem. Csak haza akartam menni és el akartam felejteni az egészet... 

- Minden rendben van? - szólalt meg egy ismerős hang közvetlen mellőlem.

Egyből a hang irányába kaptam a fejem. A falnak támaszkodva Hanna állt egy cigivel a kezében. Nem tudtam reagálni, csak meglepetten néztem rá és mire eljutott az agyamig, milyen kínos helyzetbe is hoztam magamat, már késő volt és a szemeim megteltek könnyel. A légzésem akadozni kezdett, a szám pedig remegni, majd a könnycseppek lefolytak az arcomon egészen az államig, ahonnan leestek az ingem gallérjára. Talán Orsinak tényleg igaza van és egy kibaszott punci vagyok. Nem vagyok képes semmire. Egy érzelmi roncs vagyok, akit nem lehet megjavítani és emiatt, akinek ép esze van, meg sem próbál komoly szándékokkal közeledni felém.