Koncert

36 5 6
                                    

Miután több órát felölelve az utolsó pizzaszeletet is elfogyasztottuk, Erik bejelentette, hogy lassacskán indulni kéne a koncert helyszínére.
Sűrű ölelgetéseket követően végre kocsiba is szállhattam az ikrekkel, ezzel megindulva a gps utasításai szerint a célpontunk felé.

Mivel kissé késésben voltunk, a stylistok egyből öltözni küldtek minket, ezzel ellehetetlenítve, hogy édesen-romantikusan cseveghessek Tinussal a koncert előtt.
A kikészített ruháimat gyorsan magamra kapkodtam, majd bevágódtam a székbe, ahol máris mázolni kezdték a fejemet. Közben folyamatos hangzavar sértette a fülemet.

- Emberek, pár perc múlva kezdés, a táncosok a színpad mellé, sminkesek a back stagbe, fellépőknek meg indulás, egy-kettő!- tapsolt már sokadszorra egy pasas. Bár legszívesebben gyomorszájon rugdostam volna a kijáratig, nem tehettem meg, mert többen is a színpad felé irányították mostmár a fellépésre teljesen elkészült valómat.
Az ikrek már a közönség előtt ugráltak, megcsillogtatva legszebb hangjukat.
Mikor óvatosan felém pillantott, végre szemügyre vehettem Martinust. Egyszerűen, de mégis iszonyat menőn festett fekete szaggatott farmerjében, és szürke, mintás oversize pólójában.
És hogy őszinte legyek, a mosoly, amit ezután küldött, ugyanúgy, mint vele kapcsolatban minden más, cseszettül imponált.
Ám nem legeltethettem sokáig szemeimet rajta, hiszen itt volt az idő, hogy bevessem magam.
  Mikrofonomat a szám elé tartottam, majd ahogy csak bírta a torkom, beszálltam az éneklősdibe.

Amikor először végignéztem a tömegen, elcsodálkoztam annak nagyságán. Aki csak tehette, egyre közelebb férkőzött a színpadhoz, de teljes előrenyomulásukat a rács és a biztonságiak sikeresen megállították.

Több dal is volt, melybe nem tudtam beszállni, tehát ezeket törökülésbe helyezkedve hallgattam.

Ahogy ott ültem, rá kellett jönnöm, hogy a srácok kegyetlenül értenek ehhez. Látszott rajtuk az az adrenalinlöket, ami a konfettik kilövése után kaptak. Ettől kezdve nem csak ők, hanem a fanok is eléggé megőrültek, kezükkel hullámozva éltették az ikerpárt. A sikítások még hangosabbak lettek, a zenészek tüdejüket kifújva játszottak.

Majd ez a lendület fokozatosan csillapodni kezdett és amikor már elcsendesedett a jónép is, Mac ismét a szájához emelte mikrofonját.

- És, kedves rajongók, most jön ami még nem volt! Következzen a First Kiss!- kijelentését hatalmas ováció követte, de ezt egy leintéssel csillapította- A mai alkalommal egy kicsi rendbontás fog történni, mivel ezen a különleges koncerten nem rajongó, és nem is csak egy személyt fogunk köszönteni köreinkben a dal alkalmából!

A tömegen kisebb morajlás futott keresztül, ám ekkor Tinus markolta meg a mikrofont.
- Sokan értesülhettetek róla, hogy hónapokon keresztül sziesztáztunk pár jó barátunkkal. Fantasztikus, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, sokat mentünk egymás agyára, de ami a legfőbb, hogy mind megtanultuk, mit jelent szeretni. De úgy igazán.
Az a fajta szeretet talált ránk ugyanis, amit mindketten oly régóta kerestünk, ám nem leltük meg azt. Idővel belenyugodtunk, ám ki sem pihenhettük kutatásunk fáradalmait, valakik megzavartak minket. Ugyanis megjelent mindegyikünk életében egy lány. Igen, Az a lány.
A nagy ő, akit imádhatunk, akiért doboghat a szívünk, akiért érdemes reggelente felkelni és akit nem kell buzdítani, a kezünkre szorítva rángat bele bármilyen idiótaságba, hogy aztán közösen fetrengve a nevetéstől gondoljuk ezeket újra végig és jöjjünk rá, hogy létezni sem tudnánk a másik nélkül. Köszönöm hogy léteztek!- szeme sarkából rám sandított, mire könnyes szemekkel rá mosolyogtam. Szépen beszélt, büszke voltam rá. Ahogy pillantásomat elkaptam róla, láthattam Marcust, aki a nyakát nyújtogatva kereste egyetlen Lilijét az MMerek sokaságában-
Végezetül pedig csak annyit szeretnék mondani: Kérlek, gyertek fel mindannyian srácok, hogy bulizhassunk és együtt örülhessünk a mának! Na mire vártok? A Mendespárt, Dave-et és Izát, valamint a csodálatos Lilinket kérjük a színpadra azonnali hatállyal!




csakis a Dominikámnak!💞

Rajongás, vagy Szerelem? ×2. évad×Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang