Until your last breath~

11.Rész

Bementem hozzá. Falfehér volt, és tele volt csövekkel. A monitoron hallottam a szívdobbanását. Mintha egy dal lett volna, olyan jó volt hallgatni. Megfogtam a kezét, és beszélni kezdtem hozzá. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és hogy mit tervezek vele a jövőben. Ezzel akartam elérni hogy felébredjen..de nem ébredt fel.
3 hétig nem mozdultam el mellőle, végig fogtam a kezét, csak néha mentem el, hogy a saját dolgaimat intézzem. De ezek soha nem tartottak tovább 5 percnél.
Egyszer egy éjjel furcsa érzésem támadt, mintha valaki beszélt volna hozzám. Azt mondta: "Búcsúzz el tőle"
Én elkezdtem sírni, és csak ennyit mondtam neki:
-Én itt leszek melletted az utolsó lélegzetvételedig, és örökké szeretni foglak
Nem hittem a fülemnek, de mintha válaszolt volna:
-Én is téged...
A következő pillanatban megcsókoltam. Ajkai hidegek voltak, de még mindig tökéletesek. Egyszercsak az a bizonyos dal, amit a monitor szerint a szíve adott ki, éles, folyamatos sípolássá vált. Az orvosok bejöttek, próbálták újraéleszteni, de mindhiába.
-Sajnálom, már nem tudunk mit tenni.-azzal kikapcsolta a monitort, és kiment. Összetörtem. Zokogtam, miközben fogtam jéghideg, élettelen kezét, és vártam a csodára. De nem jött el. Próbáltam ébresztgetni, de tudtam, hogy semmi értelme. Lepörgött előttem a közös életünk filmje, amit együtt írtunk. A sok nevetés, sírás, ölelkezés, huncutkodás, és minden ami rólunk szól. Nem tudtam elengedni. Azt kívántam bárcsak rémálom lenne az egész. De nem az volt. Az az ember, aki a legfontosabb volt nekem, örökre elment, és semmit nem tehetek ellene.