Today is gonna be good day [ereri]

2

A mentős belevilágított Levi szemébe, hogy ellenőrizze van-e pupilla reflex. Levi működött, tehát a mentős abbahagyta ezt. A férfi a fürdőszoba kövön feküdt, beverte a fejét a wc csészébe, de nagyobb baja nem volt.
 - Jól vagyok - mondta. Megpróbált mozogni, de a mentős nem engedte felülni.
 - Ki engedte be magát? - kérdezte Levi. Iszonyatosan fáradt volt. Legszívesebben vissza kucorodott volna a kőre és aludt volna tovább, de nem tehette meg ezt. A mentős kifaggatta Leviot, arról, hogy mi történt, és ha kérdezték, Levi tagadta, hogy bármit is be vett volna. Szerencséjére valahova oda esett a doboznyi pirula a kezéből, ahol a mentős sem látta meg.
 - De ugye tudja, hogy be kéne vinnünk a pszichiátriára, öngyilkossági kísérlet alapos gyanújával? - mondta, valószínüleg Eren értesítette ki Őket, és elmondta, hogy Levi gyógyszereket vett be.
 - Nem tudom miről beszél. Jól vagyok. - felelte Levi. Az egészségügy ráhagyta a dolgot, volt más beteg is, akinek valóban segítségre volt szüksége. Levi kikisérte a nőt a a lakás ajtón kívülre, majd becsapta azt utána. Szét volt verve a zár, nagyon örült neki.
 Fejét nekinyomta a hideg fának, és sóhajtott. Utálta ezt az egészet. 
Pedig Levi szép lakásban lakott. A falak fehér és szürke színűre voltak festve, a lakás minimalista stílusban volt berendezve. Levi csak a fontosabbakat vehette meg az ikeából, mint a lakk dohányzó asztal, vagy a gardbóbszekrény. Volt külön konyhája, és hálószobája, úgyhogy nem igazán panaszkodhatott. 

Ezzel szemben Eren egy lyukba ért haza hajnalba. Kislakása egy szobakonyha volt, a falak tele rockeres poszterekkel, az ágya kinyitva, és megvetve, a mosatlanba állt a szennyes. Eren ledobta a cipőit az ajtóban, a kabátját lehajította a szoba közepére, nem volt most kedve elpakolni. Eren valaha rendszerető gyerek volt, de mostanra ezt a szokását levedlette. 
Átöltözött, kisgatyát vett fel és Marilyn Mansion egyik pólóját. Berakott valami hangos zenét, amik elnyomták a gondolatait, és felbontott egy dobozos sört a konyhapulton. Rossz kedve lett a mai naptól, alig várta, hogy az alkohol kellemesebbé tegye a napja végét. Levi járt az eszében. A férfi nem reagált a hangjára, hiába szólongatta, ezért rá hívta a mentőket. A szoftverük minden hívónál kijelezte a lakcímet, ha ilyen gond lenne, a számítógép azonnali segítség volt, hogy a mentőket el lehessen küldeni az adott személyhez. Eren még kevés alkalommal tapasztalta a kudarcot a munkájában, szerencsére ügyes volt abban, hogy le beszéljen másokat az öngyilkosságról. Nyíltsága sokat segített ebben. Ez a férfi mégis feladta. 
Eren bámulta a sörösdobozt a kezében, nem tudott mit kezdeni az érzéseivel.
Másnap estig aludt.
Mély és álomtalan álma volt, kifáradt az éjszakázásban és még csak kedd volt. A telefon csörgése ébresztette, vakon kereste azt a kezeivel, majdnem leverve a pornó újságjait a dohányzó asztalkájáról. Csak Armin volt az. Csacsogott a főnökéről, és tanácsot kért Erentől, hogyan segíthetne ebben az ügyben. Armin főnöke egy harmincas pacák volt, aki a depresszió jeleit mutatta, és a viselkedésén is kezdett ez kiütközni. Armin észrevette a jeleket, és tartott attól, hogy netán ártana magának.
 - Nem vagyok pszichológus Armin - sóhajtott Eren. A kézfejeit nézte, amik zsibbadtak. Álmában megint szétharapta a kezeit. Aggódott ez miatt a szokása miatt, de kiskora óta csinálta, és sosem lett nagyobb baja belőle, így nem foglalkozott azzal, hogy orvoshoz forduljon vele. - Mennem kell, elfogok késni! Ha rosszabbodna az állapota, meglátogatlak, és beszélünk vele, így megnyugodsz? - kérdezte végszónak. Armin belesóhajtott a készülékbe. Nem nyugodott meg, de elfogadta.

 - Hallo, Eren vagyok… - akarta mondani Eren, tompább hangon mint kellett volna, de nem tudta befejezni.
 - Úgy érzem, megeröszakolnak. - mondta Levi. Nem lehetett tisztán érteni, valami járművön lehetett.
 Erennek egy pillanatra elment a hangja, pedig beszélni akart. Felismerte Őt! A markába gyűrte a levegőt, hogy ne kezdjen el hülyeségeket beszélni. Majdnem bele ordított a telefonba, legszívesebben a saját gondját zúdította volna rá Levira. Hogy mennyire aggódott érte!
 - Történt veled ilyen? - kérdezte Eren, kiengedve a fogságba ejtett levegőt a markaiból. Zöld szemei remegtek az izgalomtól.
 - Anyával. - mondta Levi. A buszon ült, a végében, épp hazafelé tartott. Ott tört rá a roham. Ez a halálvágy dolog.
 - Nagyon sajnálom. - Eren nem hazudott. Az Ő anyukája is nehéz dolgokon ment keresztül, és Eren részben ezért kezdett el inni.
 - Az érzelmek hágnak meg. - mondta Levi. Nem érdekelte, ha bárki meghallja. Félt saját magától, és nem tudta mit tegyen ezzel. Tudta, hogy az alkalmazottja látja rajta a depressziót, de nem meri szóvá tenni, és attól félt, hamarosan a barátai felé sem tudja tovább elrejteni ezt. Folyamatosan kerülte az emberi kapcsolatokat, és csak kényszerből töltött több időt köztük, mint akarta.
 - Van valami hobbid, amit szeretsz csinálni? - kérdezte Eren tőle.
 - Nincs különösebb. Unalmas fickó vagyok! - mondta Levi. A sporttáskáját az ölébe húzta, hogy valaki leülhessen mellé. - Mit csináljak Eren? - neki döntötte a fejét az ablaküvegnek, pedig undorodott a koszos felületektől.
 - Merre tartasz? - kérdezte Eren. Aggódás kerítette hatalmában.
 - Csak buszozok. - piszkálta Levi a fülesének a zsinórját. - Tegnap említetted azt a teázást.
Eren arca elvörösödött. Levi emlékezett erre a hülyeségre, ami kicsúszott a száján és ez rettentő kínos volt mindkettejüknek. Levi jelzett, hogy le akar szállni, valahol az Isten háta mögött. Sétálni akart egy kicsit. - Nem etikátlan dolog flörtölni egy ilyen helyzetben?
 - Csupán szerettem volna fenntartani az érdeklődésed! - hazudta Eren piros fejjel. - Nagyon sajnálom, hogy félreértettél! Sajnos nehezen tartom be a szabályokat!
 - Még mindig érdekel - felelte Levi, lefelé tülekedve a buszról. Amikor végre leszállt, és kapott levegőt, folytatta. - Van egy teázóm, mint mondtam tegnap, de nem hiszem, hogy emlékszel mindenre, amit beszéltem szarságokat.
 - De emlékszek. Nem volt sok hívásunk aznap. 
 Hazudta Eren. Csupán egész munka idő alatt nem bírta a másikat kiverni a fejéből, ennyi!
 - De ezt tiltja a munkaköri leírásod. - kezdett bele Levi. A hideg levegő kellemesen csípte az arcát. Nem volt messze otthonról.
 - Szarom le - szólalt meg őszintén Eren. Ha miatta megéri, hogy kirúgják, legyen úgy!
 - Én viszont nem. Sajnálom Eren, hogy magammal húztalak a szarba… - nem folytatta a mondatot mert nem akarta sajnáltatni magát. Nem akarta, hogy Eren úgy emlékezzen rá, mint egy újabb öngyilkos fazon, aki egész végig az életén nyavajgott.
A kulcsait kezdte keresni, de ez is csak egy pótcselekvés volt, még sokat kellett sétálnia hazáig. - Amúgy Levi vagyok.
Árulta el a nevét. Eren másodjára nem jutott szóhoz aznap.
 - Szép neved van Levi-san. - bókolt megint. Inni akart. Megkívánta a rövidet, el is döntötte, hogy munka után lemegy az egyik rock kocsmába. - Szeretnék kérni valamit.
 - Mond Eren! Ha nem teljesíthetetlen, megteszem.
 - Beszélgess a barátaiddal. Segíthet, ha kiöntöd a szíved.
 Levi megállt az út közepén.
 - Nem akarom, hogy belehaljanak a fájdalomba. Mennem kell Eren.
Mondta Levi. Igazából nem kellett mennie, csak rosszul volt a gondolataitól amik rátörtek, és beburkolózott a képzeletbeli láthatatlanná tévő köpenyébe.
 - Sok barátod van Levi-san? - kérdezte Eren gyorsan. Levi egy pillanatig nem is igen válaszolt.
 - Sokan szeretnek, valaha elég népszerű voltam!
 - Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. - mosolygott Eren. - Haza tudsz menni egyedül, vagy küldjek érted egy taxit?
 - Hazasétálok. Jóéjt Eren. - Levi a kezében fogta a mobilját, hogy letegye.
 - Örülök, hogy jobban vagy Levi-san. - köszönt el tőle Eren is.