The Witcher Oneshots

Geralt x Jaskier #3

Ríviai Geralt és Jaskier, avagy Kökörcsin/Dandelion
—RÉSZEG JASKIER—

Geralt szája fintorba húzódott, ahogy Jaskier újból öklendezve a vécékagyló felé hajolt, azonban mégse hagyta magára barátját. Amikor az zihálva felemelte a fejét, tenyere nyugtatásképp a hátára kúszott.
-Sajnálom. – motyogta összeakadó nyelvekkel a lantos és neki dőlt a mögötte guggoló Geralt mellkasának. A legutolsó kalandjuk után a királyság vendégszeretetét élvezhették a mai estén, azonban Jask talán túlságosan is élvezte. A vaják pár percig hagyta, hogy barátja ebben a pozícióban regenerálódjon, azonban félő volt, hogy a másik férfi el is alszik, ha sokáig így marad. Bal karja alá nyúlva felsegítette a földről és a vizestálkához irányította.
-Öblítsd ki a szád! – hangzott az erélyes parancs. Jaskier szédelegve kapaszkodott a faszekrénybe, viszont másik kezével -az utasításnak eleget téve- mert a vízből. Először kortyolta a gyomrának jóleső hideg vizet, majd gurgulázva tisztította meg száját, s köpte ki a következő adagot. Amint végzett kótyagos tekintetét Geraltra vezette, aki a falnak támaszkodva, összefont karokkal szintén őt figyelte.
-Olyan gyönyörű szemed van. – szaladt ki a bárd ajkai közül ez a magában sokszor elkönyvelt tény, amit józanul semmilyen körülmények között nem vallott volna be a férfinak. – Mint egy macskáé, de még annál is szebb. – rontotta tovább a helyzetét a részeg, „ami a szívemen, az a számon” stílusban. – Te is szépnek találod az enyémet? – kérdezte meg egy pillanatnyi gondolkodás után. Geralt csak szemöldökei felhúzásával mutatott bármilyen reakciót, és továbbra is meredten bámulta igéző íriszeivel Jaskiert. A lantos idegesen tördelni kezdte az ujjait, hiszen hiába a töméntelen mennyiségű alkohol, az ember megérzi a kínos csendnek a súlyát a vállán.
-Mert én igen a tiédet. Gyönyörű szemed van. A legszebb, amit valaha láttam életem során, pedig már sok szempárral találkoztam, de a tied... Mint egy macskáé, de... – ismételte zagyván magát Jaskier, viszont amikor egy lépéssel közelebb lépett a vaják a levegő is benne ragadt. A harcos azonban nem csinált semmi mást, arca leolvashatatlannak bizonyosult, egyedül a szeme sarkában húzódó, apró nevetőráncokból lehetett volna észrevenni, hogy szórakoztatja a szituáció.

A bárdnak hihetetlenül tetszett a titokzatos vaják, akin sose tudott kiigazodni, de ez mostanáig nem igazán kuszálta össze barátságukat, vagy milyüket. Nem tudta, hogy a másik miként gondol rá, ugyanis azt állította, hogy nem barátok, mégis hozzá nem megszokott módon elég sok időt töltött vele és elviselte a hülyeségeit. Az ő részéről, nos igen, lehetett volna több is.

-De...elfelejtettem mit akartam mondani. – suttogta lemondóan Jaskier. Megbűvölten kapaszkodott a sárga szempárokba akkor is, ha érezte, hogy el kellene szakadnia tőlük. Egyszerűen nem ment neki. Mágikus ereje volt, mely kifejezetten őt vonta a hatás körébe.
-Hmmm. – mordult fel Geralt, és szájsarkában, ha valaki jól megfigyelte, felfedezhető volt pimasz bazsalygása. Egy újabb lépéssel közelebb merészkedett. Jask érezte, hogy lábai a földbe gyökereznek. Most már se elnézni, se megmozdulni nem tudott. Hatalmasat nyelt, ahogy a vaják végig vezette rajta a tekintetét azért, hogy utána újfent a szemeibe fúrja.
-Mikor válnak feketévé? – érkezett meg a következő nyitottan hagyott kérdés. – Sokszor gondolkoztam már ezen. – csúszott ki a következő vallomás is. – Őszintén nagyon izgató, amikor azokkal a démoni szemekkel, lihegve felnézel. – majd a következő nem megosztásra szánt gondolata. - Lehet szívesen látnám más kontextusban is.

Geralt immár rejtegetni se próbálta szemtelen vigyorát. Jaskiernek pislogni se volt ideje, a másik már ott termett előtte. Őrjítően közel volt. Izmos karjai a mögötte lévő komódon támaszkodtak meg, így közre zárva őt. Arcuk közé csak pár centis távolság ékelődött be zavaróan, azonban ő maga nem merte ezt megszüntetni. Amikor a vaják a száját elkerülve a füléhez hajolt egy csalódott nyögés szakadt ki belőle. Kárpótlásul a férfi lehelete a bőrének csapódott. Melegen, forrón, bizsergetőn, de mégis hidegrázást okozva. Megbolondul, ha ez így marad.
-Nekem is tetszik a szemed. – búgta szokásosnál is rekedtes ebben Geralt, és végig követte fejével a fedetlenül hagyott részeket: a fülét, az állkapcsának vonalát, a nyakát, egészen a kulcscsontjáig. Eközben halk szuszogását közvetlenül érezte magán a lantos. Egész testét enyhe remegés fogta el az izgalomtól, libabőrödzött az intenzív közelségtől. Soha nem érezte még ennyire vágyakozónak magát. Minden idegvégződése a vaják érintése után epekedett, de hiába. Geralt, mint aki jól végezte a dolgát, kaján mosollyal ellépett tőle és kisétált a fürdőből.

Jask rögtön a kis szekrényre rogyott, miközben kapaszkodó után keresgélt a falon. Próbálta lenyugtatni magát kevés sikerrel. A helyiség mintha agyának forgaskerekeivel együtt forgásba lendült volna. Egyben biztos volt: az őrületbe fogja kergetni ez az átkozott vaják, az átkozott szemeivel, az átkozott hófehér hajával, és ezzel az átkozott kiszámíthatatlan személyiségével.

Jaskier kicsit offon, de szerintem nem a pia miatt. :')
Aki nem tudná: Geraltnak a szemei a fecskefőzet, vagy bármilyen más magas szintű főzet mérgezése miatt színeződnek el. Semmi köze nincs a mostanában elterjedt teóriához, miszerint "az adrenalintól". Csak hát kedvenc gyatyás bárdunk nem túl jártas a witcher dolgokban.

Ha tetszett ez a szösszenet jelezd vote és komment formájában, mert nagyon sokat jelent.
Vigyázzatok magatokra!

tapmancsne
(2020.04.09.)