Padfirka

Szerda

Elhatároztam, hogy az elmúlt napok után ma összeszedetten érkezem az iskolába. Figyeltem, hogy minden cuccom meglegyen és kész legyen az összes házifeladatom. Egy dolog kerülte el a figyelmemet. A hév.
-Vigyázz! – üvölt rám valaki hirtelen és a következő pillanatban csak annyit érzek, hogy valaki megragadja a karom és az utolsó pillanatban ránt vissza az előttem elsuhanó szerelvény elől.
-Öngyilkos akarsz lenni vagy mi a bajod? – kiáltja kipirosodott arccal a fiú, aki gyakorlatilag megmentette az életem.
-K...Köszönöm. – dadogom idegesen megrázva a fejem – Nem tudom mi van velem... - suttogom, mire ő csak sóhajt egyet.
-Nincs mit. És figyelj jobban. – feleli, majd elengedve a karom elindul át a síneken. Követem és megpróbálom vele felvenni a tempót.
-Téged ismerlek... - mondom hirtelen, mikor jobban végigmérve felismerem a fiút. – Kilencedikes vagy ugye? Levi, igaz? – kérdezem. Nem mintha nem lennék benne biztos. Szandi, Zita mellett a legjobb barátnőm oda meg vissza van ezért a srácért.
-Igen, Levi vagyok. És kifejezetten örülök, hogy ilyen népszerű vagyok a tizedikes lányok körében. – nevette el magát kínosan.
-Tizedikes? Honnan tudod, hogy az vagyok? – vigyorodok el.
-Hát csak... Láttalak már. – pirul el ő, miközben belépünk a suliba.
-Értem. – bólintok még mindig mosolyogva – Hát... én arra megyek. – böktem az alaksor felé.
-Én arra. – mutatott felfelé – 111. Van valami fura abban a teremben... - teszi hozzá.
-Nekem mondod? – morgom és már köszönnék el, mikor egy furcsa gondolat üt szöget a fejemben.
-Tegnap is volt ott órád?
-Ja. Meg az előtt is. Lassan az a terem lesz az otthonom. – nevet fel kínosan – Miért?
-Semmi fontos, csak érdekelt. Amúgy... Hédi vagyok. – mosolygok rá, majd megperdültem – Szia! – kiáltottam és már el is tűnte az alaksorban. Kezd egyre komplikáltabb lenni ez a helyzet...
           Ma nem lett volna óránk a 111-esben, de egyszerűen egész nap nem hagyott nyugodni a tudat, hogy esetleg a titkos idegen járhatott arra, így az utolsó óra után elszaladok „wc-re", alias a 111-es terembe. Már senki nincs ott mikor belépek, így zavartalanul sétálhatok a helyemre. Azonnal vigyorra húzódik a szám, mikor lenézek a padra. Még két sorral bővült a mostanra lezárt költemény.

"Jegyzetelni... Jól felelni...

Az érettségin megfelelni...Megfelelni, odafigyelni, sosem súgni, mindig tanulniA könyveket nem otthon hagyni,A gerincferdülést vállalni.Offolni ha jön a buliEnnyit vár el csak a suli."

Kifejezetten tetszik a művünk, akár az iskola mottója is lehetne. Azonban valami sokkal inkább felkelti az érdeklődésem. A kérdésem alá, melyet a soraim mellé biggyeztettem válasz érkezett. „Derítsd ki:)" és egy telefonszám. Remegő kézzel veszem elő zsebemből a telefonom és a kontaktok közé beírom a számot. Kis ideig elgondolkozom, hogy milyen nevet írjak, végül egy egyszerű kérdőjel mellett döntök. Legszívesebben azonnal írnék neki, de minden önuralmamat összeszedve inkább ismét zsebrerakom a telefonom és lesietek az előtérben rám váró Zitához.
-Mehetünk? – kérdezi. Semmi értelme, hogy megvár, hiszen még csak nem is ugyan abból a megállóból indulnak a buszok, amikkel hazafelé megyünk, mégis mindig megteszi.
-Igen, persze. – válaszolom és kilépünk az épületből – Tudsz valamit Szandiról? – jut hirtelen eszembe.
-Nem, már egy hete beteg... Lassan jöhetne, mert egy tonna pótolnivalója lesz. – rázza Zita a fejét gondterhelten Zita – Miért kérded?
-Semmi különös, csak ma reggel összefutottam a pasijával. – nevetek Zitára, aki ugyan olyan cinkosan mosolyog vissza rám.
-Neki is tuti hiányzik.
-Egészen biztos. – egyezek bele és csak remélem, hogy nincs igazam, és nem Levi az én emberem.
             Amikor hazaérek az az első dolgom, hogy a táskámat a sarokba hajítva megkeresem a telefonomban a nemrég elmentett számot. Remeg a kezem ahogy rámegyek az „sms írás"-ára. Mégis mit kellene mondanom?
„Szia" – írom be. Ennyi nem elég... Ebből nem fogja tudni, hogy én vagyok. Csak bámulom ezt az egy sort és egyszerűen képtelen vagyok kitalálni valami okosat, de egyszerűen nem megy. Végül feladom és zakatoló szívvel rányomok a küldés gombra. Hosszasan kifújom a levegőt. Most már nem csinálhatom vissza, bármi is jön ezek után. Annyira csak nem lehet vészes... A legrosszabb, ha nem válaszol.
Már éppen leraknám a telefont, mikor megrezdül. A pulzusom ismét az egekbe szökik és alig bírom feloldani olyan ideges vagyok. Válaszolt.
„Szia."
Se többet, se kevesebbet. Elmosolyodok.
„Ez gyors volt" válaszolom.
„Már vártam, hogy írj." reagál ő azonnal. Érzem, hogy elpirulok.
„Megtudhatom a neved?" kérdezem. Egy pillanatra lehunyom a szemem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az... Bár van tippem. Sajnos 3 is... Megrezdül a telefonom. Mély levegőt veszek és kinyitom a szemem.
„Nem".
Titkolni sem tudnám mennyire csalódott vagyok.
„Tudod mit? Játszunk valamit. Kérdezhetünk egymástól 3-3 dolgot, ami nem lehet a nevünk." írta mire ismét elmosolyodtam.
„Nagyon titokzatos valaki..."
„Talán nem tetszik?"
„Tudni akarom ki vagy..."
„Akkor kérdezz."
Őszintén szólva nagyon is tetszett ez az egész. Ez az egész titokzatosság. Mint egy ikazi vakrandi... Mikor hirtelen egy szörnyű gondolat jutott eszembe... Én végig fiúként képzeltem el őt, de ezt egy szóval sem mondta...
„Rendben, akkor első kérdés: Fiú vagy lány vagy?" pötyögom be az ajkamba harapva.
„Én egy férfi vagyok, már meg is bocsásson." jön azonnal a válasz. Megkönnyebbülten sóhajtok fel.
„Második kérdés: Hogy találtál rá a versünkre?"
Sokat gondolkodtam, hogy mit kérdezzek és úgy döntöttem, hogy nem akarom azonnal kitalálni, hogy kivel beszélek.
„Unatkoztam" felelte. „Utolsó kérdés?"
„Megtudom valaha a neved"
„Meglehet... Most viszont én jövök..."
Görcsbe ugrik a gyomrom.
„Csak tessék"
„Lány vagy fiú vagy?"
„Lány"
„Van barátod?"
Meglep a kérdés, még akkor is, ha nekem is eszembe jutott az előbb, hogy megkérdezzem.
„Nincs. És neked barátnőd?"
„Most én kérdezek nem?"
„De, de ez így fair."
„Nincs."
Elvigyorodok.
„Köszönöm. Harmadik kérdés?"
„Akarsz telefonon beszélni?"
Kétszer is elolvasom... Aztán még egyszer... Persze, hogy akarok, de most? És vele? És mégis hogyan?
„Igen." válaszolok végül. Nem telik bele 1 perc ésmegcsörren a te