Padfirka

Péntek

Bár semmivel sem feküdtem le korábban, mint tegnap, azonnal kipattanok az ágyból amint megszólal az ébresztőm. Nagyon különlegesen akartam kinézni, ám végül mégis egy egyszerű farmerre és egy v kivágású vörös blúzra esett a választásom, amelynek rövid ujja buggyos volt.
Ma én akartam a gyorsabb lenni, így amint felszállok a buszra írok is neki.
„Jó reggelt."
Már meg sem lepődők, hogy azonnal válaszol, de azért még mindig jól esik.
„Jó reggelt." „Két hírem van. Egy jó, egyről pedig te döntöd el." írta. Nem tudom miért, de görcsbe ugrik a gyomrom.
„Mi a jó?"
„Rájöttem honnan olyan ismerős a hangod. Próbálod titkolni a kiléted te celeb, mi?"
Teljesen lefagyok. Megtalálta a you tube csatornámat. Csak erről lehet szó.
„Megtaláltad a csatornámat". Remeg a kezem. Sosem szerettem titkolni, hiszen sok munkám volt benne, most azonban rossz érzéssel töltött el. Főleg, hogy ebből biztosan tudhatta, hogy ki vagyok. Nagyon sokan tudnak a suliban róla...
„Meg. Vagy inkább is a húgom. Ma reggel téged nézett és azonnal leesett."
„És mi a másik hír?"
„Tudom ki vagy. Tudom a neved. Ismerlek."
Valahol éreztem, hogy ezt fogja mondani, mégis émelyegni kezdek a gondolattól, hogy ismerem. Ez nem fair... Egyszerre kellett volna lelepleződnünk...
„Oh... De attól még áll a délután..."
Nem is akarom látni a választ. Kinyomom a telefonom és csak pár másodperccel a rezdülés után oldom fel. Olyan erősen harapok az ajkamba, hogy érzem a számban a vér ízét.
„Hát persze. Sőt... De tudod mi, kapsz egy kis segítséget. Azt már ugye tudod, hogy ugyan abba a suliba járunk, szóval itt van még egy infó. Azt mondtam ismerlek és ez igaz is, de nem mondhatnám, hogy túl rég óta, hiszen a héten mutatkoztál be nekem."
Azonnal agyalni kezdtem. A héten mutatkoztam be... A héten... Hétfőn ott volt Balázs. Neki rögtön utánam volt órája a 111-esben. Tökéletes gyanúsított... Kedden futottam össze a buszon Bálinttal, aki verseket ír. Neki is bemutatkoztam. Szerdán mentett meg Levi. Tulajdonképpen rá nem sok minden utal, de neki is bemutatkoztam. És tegnap... Tegnap jött belém majdnem az a végzős. Bár időben elég szűkösen lenne meg, végül is járhatott a teremben, mielőtt lejött a büfébe...
„Ez nem túl sok segítség... Melyik nap?" írom amilyen gyorsan csak lehet.
„Hetedik óra után találkozunk, Hédi." válaszol azonnal, én pedig megrázom a fejem.
„Alig tudok várni." pötyögöm idegesen. Nem válaszol. A hatásvadászthoz ért, az egyszer biztos.
Sosem volt még ilyen hosszú napom. Mire vége lett a hetedik órának úgy éreztem, mintha évek teltek volna el. Zitának természetesen mindent elmeséltem és egész nap azt próbáltuk kitalálni ki lehet ő... Őszintén szólva magam sem tudtam minek örülnék a legjobban. Mikor végre kicsöngetnek én pattanok fel elsőként a helyemről. Zita szorosan utánam siet ki a teremből.
-Elmenjek veled? – kérdezi én azonban megrázom a fejem.
-Nem kell. Menj csak. Nem tudom meddig maradok, szóval menj haza nyugodtan. – mondom. Folyamatosan egyik lábamról a másikra állok idegességemben. Zita felnevet.
-Drukkolok nektek. És mindenképpen írj ha végeztél. Bármennyi is az idő. – kacsint rám, mire én kierőltetek magamből egy kényszeredett nevetést.
-Na, jó szórakozást. – ölel át – Szia.
-Szia!
Már el is tűnt. Pont abban a pillanatban mikor megrezdül a telefonom.
„Itt vagyok" írja.
„Megyek" válaszolom azonnal és tényleg elindulok. Egy emeletet kell felmennem és bár naponta sokszor ennyit lépcsőzők nem kapok levegőt mire végre felérek. A terem ajtaja csukva van. Nem is vártam mást. Olyan hevesen ver a szívem, mint még soha. Az is megfordul a fejemben, hogy lehet be sem kellene mennem, mert ha ez az egész elveszti a varázsát, tán nem is lesz olyan izgalmas, mégis a kilincsre teszem a kezem. Nem. Egyszerűen látnom kell őt.
Még egy utolsó, mély lélegzet és lenyomom a kilincset. Az ajtó kissé nyikorogva tárul ki előttem. Ott áll. Az első padsor egyik padjának támaszkodik és szélesen elmosolyodik amint meglát.
-Szervusz idegen! – köszön engem pedig egyszerre fut el a hideg és önt el a melegség.
-Szervusz! – köszönök én is végre úgy, hogy a szemébe nézhetek a titokzatos idegennek, akihez két nap alatt közelebb kerültem, mint eddig bárkihez valaha...