11.

9.1K 401 109
                                    

Az emberek furcsák, erre akkor jöttem rá, amikor Aiden meghívott Leo bulijába. Akkor a viselkedése minden képzeletemet felülmúlta, viszont volt valami a tekintetében, amit nem értettem, olyan bánatosnak tűnt. Lehet megbántottam azzal, amit mondtam? Ugyan, dehogy.

Viszont végül arra gondoltam elmegyek a buliba, hátha történik majd valami jó is. Szóltam a lányoknak is, plusz megkérdeztem jönnek-e, Ice Tee egyértelműen a tudtomra adta, hogy teljességgel ki van zárva, ez azt jelenti nem. Mondjuk ezen nem lepődtem meg, biztosan nem akarja, hogy Leo a nyakán lógjon, pedig elég kedves srácnak tűnik. A diákok nagyon kedvelik őt, bár nem igazán beszél sokat, csupán mindig mosolyog, és jókedvűnek tűnik, főleg, ha Ice Tee közelében van. Szerintem beleszeretett a lányba, aki taszítja magától a szerelmet. Sajnálom szegény fiút, de azért szurkolók neki. Roni viszont jön, mielőtt ezt mondta megkérdezte Aiden is megy-e. Nem igazán értem miért, szóval nem igazán izgat.

Kicsit izgulok, ugyanis félek nagyon szarul festek. Nem öltöztem kihívóan. Lábamra fekete bokacsizmát húztam, a ruha szettem pedig egy bőrszoknyából, ami a combom közepéig ért, és egy hosszú ujjú, szürke, csillogós pulóveeből állt, aminek mindkét vállánál ki van vágva, és rövid az alja így kicsit kilátszik belőle a hasam. Ez lehet mégis kirívó? Jah, és egy sötétbarna harisnya is volt rajtam, ez a legfontosabb.

Felvettem a bőrkabátomat, majd kezembe vettem a telefonomat. Kilenc óra volt, talán Aiden is kész lehet már. Apropó Aiden, a fiúnak még nem szóltam, hogy megyek, ez meglepi, bár tuti azt fogja mondani ,,Minek jössz?'' vagy ,,Semmi keresni valód ott.'' És sok hasonló dolog. Nem szeretném felsorolni, mert akkor egész évben itt álldogálnék a szobámban.

Vajon vigyek táskát? Hm.. Ugyse viszek magammal semmit csak a telefonomat, az meg belefér a kabátom belső zsebébe.

Okés, akkor mehetünk is. Remélem azért nem felejtettem el semmit. Elvileg a hajam rendben, csupán kikellett fésülnöm, a sminkem is okés, nem kentem magamra sokat, csupán alapozót, korrektort, szempillaspirált meg tust, oh meg egy kis pirosítót, hogy ne tűnjek úgy, mint egy zombi.

Megelégedve magammal léptem ki a szobámból. Szerencsére Aiden is pont akkor csukta be az ajtját.

Mosolyogva megálltam a folyosón, és gyorsan végig koslattam rajta a tekintetem míg nem figyelt. Elég hétköznapian öltözködött. Egy egyszerű kapucnis, fekete pulcsi, amire apró betűkkel ez volt íra bad boy, igazán egyedi. Lábait fekete farmerba bújtatta, és végül az összhatást a fekete sport cipője koronázta meg. Hova megy ez, temetésre? Vagy lehet depressziós? Nem nagyon szokott csupa feketébe öltözni.

- Hát te? - szólalt meg ezzel kizökkentve engem a bambulásomból.

- Öhm..én? Úgy gondoltam, ha már elhívtál a buliba elmegyek. Talán.....nem kéne? - az utolsó mondatnál a hangom elvékonyítottam, s kissé oldalra döntöttem a fejem.

A fiú egy ideig elbambult, majd kinevetett.

- Ne nevess! - mondtam durcás arcot vágva.

- Nos, akkor menjünk. - mondta abbahagyjva a hahotázást.

- Oh, Roni is velünk jön, ha nem baj. Azt mondta a házunk előtt megvár minket. Vajon már itt van? - kezdtem el magyarázkodni, miközben lesétáltaunk a földszintre.

- Roni? Nekem azt írta délután, hogy nem jön. - mondta a fiú.

- Ohho, szóval már ilyen szoros közöttetek ez a kötelék? - kérdeztem szarkasztikusan.

Egyáltalán nem tetszett még az a tény, hogy ezek ketten ilyen jól kijönnek. Ráadásul Roni tud a fiú titkos dolgairól is, vagyis nem vagyok benne biztos, de ezt szűrtem le. Félreértés ne essék, nem vagyok féltékeny, csupán féltem Ronit, nem akarom, hogy megsérüljön ennek a baromnak a hibájából köszönhetően.

Gyűlöletből szerelem - ✔Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang