A sportfesztivál( Shinso x reader)

448 12 2
                                    

(A sportfesztiválon Shinsoval kellett megküzdened Deku helyébe lépve)

Az első párosúnk [ T/N] és Shinso- mondta Present Mic.
Egymással szembeáltatok és vártátok a jelzést mikor kezdhetitek. Mihelyst jeleztek elkeztetek harcolni. Egy kis harc után nem birtad tovább és vénetlenűl hátraestél de úgy, hogy egyből vége is lett a bugyutaságodnak köszönhető.Beballagtál picit durcásan  a gyengélkedőbe. Mikor bementél meglepetésedre az ellenfeled fogadott.

– Ügyesen harcoltál- mondta.
– Nem ez egyáltalán nem volt ügyes.- mondtad durcásan mert még mindig nem fogattad el a vereséget.
Ott cseverésztetek egy darabig utána pedig együtt mentetek vissza ,hogy megnézzétek a többieket. Mikőzben nésztétek őket sok mindent megtudtál róla és ő is rólad.

– Egyszer elmehetnénk valahova.- mondta a lila hajú fiú
– Ezt most vegyem annak hogy randira hivsz?
– Igen- mondta határozottan amitől egy kicsit meglepődtél.
– Oké attol függ hova?
– Ahova szeretnél - mondta és azzal megfogtad a kezét
– Hé..- nézd Urarakát- vágtál közbe.

Mikor újra ő kővetkezett sok szerencsét kivántál mert tudtad, hogy veszteni fog mert nem fogja tudni legyőzni Todorokit. Pont úgy történt ahogy megjósoltad. Anyira megsérült hogy egyből korházba szállitották. Te persze utána mentél a korházba.
Be akartál menni a szobájába ahol éppen pihent a fiú de a nővérek nem engetek be ezért megvártad míg beengedtek és nem sokára be is engedtek. Mikor megláttad a fiút egyből a nyakába ugrottál( ne vedd komolyan csak gyorsan megőlelted a fekvő fiút).
Ő erre csak feljajgatott mivel picit fájt mindene ( xd).

A korházba beszélgettetek meg egy kicsit de nem sokat mert vége lett a látogatási időnek. Elköszöntél tőle és hazaballagtál.




Köszi hogy elolvastad remélem hogy tetszett.
Bocsánat a késésért ez azért volt mert nem volt őtletem és valami különlegeset akartam de.... nem jőtt össze.

Mivel elfogytak a kérések ezért ha még nem kértél akkor commiba várom a kérésed.
További szép napot.

Animés Oneshot-ok [Kérések Zárva]Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon