Performer /Woosan/ (Befejezett)

10.rész

Helló hétfő...holnap irány Busan, ma pedig újra látom Woot. Tegnap nem találkoztunk, mert sikeresen megbotlott a nagy részegség közben és beverte a térdét. Mondtam neki hogy ne merjen kimozdulni és pihentesse, és ahogy tudom hallgatott is rám, szóval remélhetőleg ma már jól lesz.

A táskám kerülgetve készültem, csakhogy a hatalmas utazótáska egy kicsit nagyon útban volt sokszor. Tegnap unalmamban bepakoltam hogy ne ma este kelljen, így ha valami még eszembe jut akkor gyorsan be tudom tenni és nem hagyok itthon semmit. Hát nem nagyszerű?
Sikeresen időben elkészültem, és pont mint átalában, nyolckor már tiptopban álltam az óvodában, várva a gyerekeket.
Egy kicsit talán ez nehéz a munkámban. Bármennyire van rossz napom. Nem aludtam, vagy rosszuk vagyok, vagy történt valami, nekik nem szabad mutatnom. Itt a vidám, de felelősségteljes Choi San óovóbácsi vagyok akire felnéznek.  De ezt már megszoktam, nem is esik nehezemre. Eddig el is tudtam különíteni a munkát és a magánéletet, aztán jött Wooyoung aki mind a kettőben benne van. És felborította a rendszeremet, aminek örülök is, meg nem is olyan tekintetben hogy MÉG MINDIG NEM CSÓKOLT MEG.
Megtehetném én is, de én nem merem. Meg aztán ő a nagylegény, tegye meg ő. Csak tudnám miért nem teszi meg mikor nincs is ott senki.

Ma már köszöntöttem pár embert, vagy heten itt voltak mikor az ajtón Wooyoungék léptek be.
-San Hyung hétfő vaaan!! - futott felém Jehyun, majd körbefutott kétszer. Nevetve és értetlenül néztem, majd Woora néztem.
-Nagyon várja a holnapot - magyarázta. Mire ahaa - val felkaptam Jehyunt.
-Tényleg ennyire várod?
-Uhuuum! Tegnap miindent bepakoltunk, és betettük a kocsiba hogy otthon ne maradjon! - újságolta.
-Ez pont így van. Addig nyaggatott míg be nem pakoltunk! - helyeselt Wooyoung - Na indíts húzni a cipőd! - biccentett végül a pöttömnek, akit le is raktam és szinte fénysebességgel átvéve a cipőt már a teremben is volt.
-Én is bepakoltam már.
-Na! Hogy hogy? - csodálkozott.
-Szétszórt vagyok. Mindig bepakolok pár nappal előre, így ha valami eszembe  jut van időm még betenni - rántottam vállat.
-Na akkor már ezt is tudom rólad - kacsintott, mire megforgattam a szemeimet mosolyogva.
-Hogy van a térded? - hoztam fel egy másik témát.
-Sokkal jobb. Mintha új lenne - hogy bizonyítsa rá is csapott, ami miatt én húztam el a számat nem ő. Hát ha az nem fájt neki akkor minden oké.

Beszéltünk még pár percet, de lassan sok gyerek megérkezett, így mennem kellett vigyázni rájuk.
Nem csak Jehyun volt felcsigázva, a legtöbbnek ez lesz az első 2 napos kirándulása, szóval egész nap ezen pörögtek! Kérdezgettek hogy hogy néz ki a város, milyen hosszú az út, milyen ahol lakni fogunk stb stb. Persze amire tudtam, válaszoltam, de olyanokat nem tudhatok hogy Busanban mennyi a fagyi vagy éppen hogy hol van sok galamb. Egyszóval fárasztóan, de letelt a nap nagy része, és már az uzsonna végénél jártunk mikor az óvónő lemondta az utazást.
Konkrét rohamot kaptam hogy utolsó pillanatban kit tudnék megkérdezni, de csak 1 ember jutott eszembe.
-Soyeon! - léptem be a konyhába. Az említett éppen üdítőket töltött az azt kérő gyerekeknek, de egy pillanatra rám nézett.
-Mond csak San!
-Tudod holnap van az a Busani út...
-Aha.
-Az óvónő aki jött volna velem, lemondta és senki más nem jutott eszembe akivel elvinném még a gyerekeket csak te! Téged imádnak!
-Azt szeretnéd hogy menjek veletek? - fordult felém kerek szemekkel, majd egy óvodás épp szólt neki - Sipirc, nincs több, mert béka nől a hasadban! - úgy tűnt szegény elhitte, mert másodperceken belül ott sem volt.
-Kéérlek Soyeoon! - ejtettem le ajkam. Sóhajtva bámult felfele, gondolom agyalt.
-A másik kisérő ki?
-Öhm...Wooyoung. A srác... - böktem ki teljesen pirultan. Egy "ahha!" arckifejezéssel fürkészte arcomat.
-Legyen! Reggel nyolckor indulunk? - szólt meg végre.
-Jézusom köszönöm! - könnyebültem meg megölelve őt. Na egy teher le a vállamról. Soyeont imádják a gyerekek, nem lesz itt semmi baj.