Törvénytelen Társak

Fióka

A kis sárkány álmodott.
Felhőkről, hatalmas, végtelen tájakról, sötét tengerek mélyén bujkáló szörnyekről... de boldog volt. A társa, az a lány mindenhol vele volt, és nevetett. 

Amikor először hozzáért és a nevén szólította, még szinte fel sem fogta mi történt, de a jóllakott szundikálás után végre értette. Az ő neve Cassiopeia.
-Cassi...
A lány még mellette aludt, de karjával a sárkány oldalát fogta. Olyan nyugodtnak tűnt, hogy a kicsi nem akarta felébreszteni, így inkább csak fejét felemelve nézett körül a szobában.

A vérkő, ami olyan sok meleget árasztott, halványvörös fénnyel világított a helység közepén. De hova lett az a másik ember? Akinek olyan furcsa szaga volt...
Csak pár pillanatig nézte meg őt jobban, amikor a rengeteg ételt tette elé, de a szaga ott terjengett a levegőben, és a fészket is átitatta ahol feküdtek. 

Az emberek nem tudták, de néhány sárkány már  tojás korában is rengeteg tudást szív magába. A héj elég erős volt hogy megvédje őket, de attól még minden kis zajt hallottak. Megtanulták a nyelvet, az anyjuk és a testvéreik szívének hangját is egy idő után meg tudták különböztetni. Mégha nem is értette hogy miféle Sárkánytársakról volt szó, amikor az a valaki kiemelte őt az anyja meleg hasa alól, elraktározta az emléket. A repülés érzését, amikor az anyja átvitte őt és a testvéreit arra a hideg helyre, ahol elválasztották őket.
Onnantól nem hallotta a szívük hangját. Félt. Fázott...

De aztán megérezte AZT. Egy másik szívet, ami az övével egyszerre dobbant. A tojásból is érezte a vérszagot, és közelebb akart kerülni hozzá. És most itt volt.
 A fióka visszadöntötte a fejét a párnára, és finoman csipegetni kezdte társának tincseit, hogy felkeltse.
-Na... 
A társa próbálta elhessegetni, de ő ugyanúgy keltegette. Cassi éhes volt megint,  és ha ezt a makacs embert nem lehet máshogy felkelteni...
-Aú!
Az embere végre felkelt, ő pedig kurrogva bújt az arcához.
-Hé, a csirkét kell harapni, nem az én ujjaimat!
Viccesnek tartotta a lányt. A hasba való, amit csirkének hívott, viszont nagyon finom volt, és ő akart még.
-Krá!
-Mi az Cassi, megint éhes vagy?
Válaszul ő csak lerázta magáról a takarót, és ráugrott a lányra. Rátekerte farkát az egyik lábára, mellső lábaival pedig a a feje mellett támaszkodott meg, és pofácskájával a feje tetejét dörgölte.

Ava pedig nevetett. 
-Jól van, értem kicsim... Szerzünk valami kaját.
Megsimogatta a nyakán végigfutó apró tüskéket, mire ő doromboló hanggal bújt hozzá.

Cassit nem érdekelte az a hideg és vérrel teli világ ami odakint volt, nem érdekelte a kikelés előtti zötykölődés, sem hogy a fejét néha megzavarta az a furcsa anyag amivel a tojás héját bekenték hogy ne kelljen ki olyan gyorsan.
Számára a társa volt az egyetlen aki tényleg fontos, és az hogy itt lehetett mellette, tökéletessé tette az ő világukat.