Törvénytelen Társak

Gyilkosság a falak között

Még az este eljöttekor se találták a tolvajt a város katonái.
Az utakon szél vitte a gyorsan elkészített körözési plakátokat, és az éjjeli őrség fáklyáinak fényei megduplázódtak, de már senki se járt az utcákon, pár részeges csavargót kivéve.

A felhők magasságában négy sárkány körözött, szárnyaikon az átsütő holdfény minden eret megmutatott. Az állatok fenséges megjelenése azonban a gazdáikat se érdekelte.
A tanács tagjaira éppen a legrosszabb sors várt, amit egy Sárkánytárs el tudott képzelni.

Mind a négyen egy apró, kőfalú szobában ültek a padlón, de nem a hidegtől, hanem a félelemtől reszketve. Az egyetlen aprócska ablakon keresztül az fiatalabbik férfi a fent köröző sárkányokat figyelte.
-Mi a fene lesz most velünk?
-Velünk?! Mi lesz a sárkányainkkal?
-Ha menesztenek minket, akkor nekik új társakat keresnek.
-NEM!
A fehér hajú nő körmeit rágva kucorgott a sarokban, szemei idegesen rángatóztak.
-Nem vehetik el tőlem az én kicsikémet, mi együtt vagyunk egészek!
-Nem tudunk semmit se tenni Hannah.
-James, tudom hogy te is ugyanezt érzed a te repkedő gyíkoddal kapcsolatban, ne játszd meg magad!
-Gyík? Na adok én neked gyíkot, te kis sápadt ribanc!

Az ablak mellől felugorva a férfi torkon ragadta a nőt, és hozzávágta a falhoz. A nő körmeivel véres csíkokat hagyott az alkarján, majd hasba rúgta a férfit, így mindketten a földre estek, de ott ugyanúgy ütlegelték egymást.
A másik kettő közönyösen figyelte a harcot. Nem akartak még ebbe is belekeveredni.
Még percekig fojtogatták egymást, és több bordájuk eltörött, mire az őrök berontottak, és lefogták mindegyiküket.
-Eresszetek el! Csak az a kettő csinálta a balhét!
- Biztos vagy ebben?

A kérdés hallatán megdermedtek. Túlságosan jól ismerték ezt a hangot, és túlságosan féltek  is tőle.
A földhöz szorítva először csak egy pár csizmát láttak besétálni. Sárkánybőr csizmát.
-Megtudhatnám, hogy hogyan juthatott be egy kalliai kém az országunkba, hogyan hamisíthatott papírokat, ismeretségeket, és egyáltalán hogyan lophatott el egy ritka tojást pont az orrotok elől?

Az idősebbik férfi remegve húzta össze magát a földön.
-U-uram, nem a mi hibánk, mi csak a mai napon...
A férfi feje nagyot koppant a padlón, ahogy a csizma rátaposott.
- Még nem végeztem.

Az alak csettintett egyet, mire az őrök elengedték a tanácstagokat. Amikor pedig azok felnéztek, a király jobb keze, a Raj főkapitánya, és a légierők parancsnoka undorodva nézett vissza rájuk. A férfi arcán egy régebbi, halvány seb futott át, hosszú haja a szemébe lógott, kezét egy sárkánydíszes kardon nyugtatta.

-Ti négyen persze azonnal a kezébe nyomtatok egy tojást és aztán meg hagytátok hogy hopp, kiugorjon az ablakon. Közben a sárkányaitok úgy ültek fent a tetőn, mint egy rakás kitépett tollú tyúk.
-Uram, nem hagyhattuk hogy kárt tegyenek tojásban!
A fehér hajú nő a férfi lábai elé vetette magát, és megalázkodva kezdett könyörögni, amit társai közönnyel figyeltek.

-Kérem uram, bocsásson meg! Esküszöm, többé nem fog előfordulni ehhez hasonló, mindent megteszek hogy visszaszerezzem a fiókát... Én hűséges vagyok a koronához, az egész életemet a Rajnak szenteltem, könyörüljön! Bármit megteszek, csak a kicsikémet ne vegyék el tőlem... Könyörgöm, nekem csak ő van!

A nő zokogva kuporgott a földön, de a férfit ez egyáltalán nem érdekelte. Amint az asszony egy óvatlan mozdulattal hozzáért a csizmájához, halk reccsenés hallatszott, a sírás pedig elhallgatott.
Egyetlen rúgással eltörte a nő orrát, aki erre hátra esett. Az arca pillanatok alatt feldagadt, addigi fehér bőrét vörös és lila foltok borították be.
-Ne gondolj ezekre az állatokra úgy, mintha velünk egyenrangúak lennének. Ezek csak szárnyas barmok, amik azért vannak, hogy minket szolgáljanak. Az összes ostoba, tyúkeszű, és még az sem tűnik fel nekik ha a gazdájukat kicserélik. Tenyészállat, vagy háborús veszteség lesz belőlük. Mindből.

A parancsnok kezét a kardjára téve nézett ki a rácsos ablakon, amikor az egyik bestia közelebb repülve próbálta megnézni gazdáját. De amint megérezte a férfi szagát, rikoltva riasztotta a társait. Ők is ugyanúgy féltek tőle, mint a mestereik.

Pár másodpercig a férfi nézte az üvegsárkány belsejében égő apró lángokat, ahogy az egyre halványodott az éjszakában, mielőtt újra megszólalt, ezúttal katonáihoz intézve a szavait.

-Nem lóghat meg az a szuka. Amint megvan, hozzátok ide, a fiókát pedig vigyétek el a fővárosba. Az első pár nap a legfontosabb ezeknek a dögöknek, ennek hála ha most ezek elnevelik, később nem lesz engedelmes. Ami pedig titeket illet...

A férfi szemében perverz öröm csillant, szája pedig szadista mosolyra húzódott.
-Kénytelen vagyok az ország ellen elkövetett bűnökkel vádolni titeket, ez pedig minden rang elvesztésével, ez teljes vagyon elkobzással jár. Ebbe beletartoznak a földek, a birtokok, és minden lábasjószág... vagyis a sárkányaitok is.

-NEEEM!
A négy meggyötört, rettegő ember egyként sikított fel, és vetették magukat a parancsnok felé, akinek egyetlen fejmozdulata elég volt a cselekedetre.
Ütés kezdett záporozni a tanács tagjaira amint megmozdultak, egészen addig amíg már mindegyikük a földön heverve, maga alá ürítve feküdt.
-Enyje, nos ezzel a cselekedettel sajnálatos módon súlyosbítottátok a büntetést kitagadásról, halálra. Ezt azt hiszem pár perc múlva már végre is hajthatjuk. Addig kedves Tanács, gondolkozzanak el az életükről. De gyorsan ha lehet.

Nyüszítésbe hajló könyörgésük  nem hatott meg senkit se a szobában, de a terjengő szagoktól a Raj kapitány fintorogni kezdett.
-Azt hiszem ezt ti is el tudjátok intézni, nekem pedig meg kell találnom azt a szajhát.

Egy intésére a katonák derekáról halkan szisszenve csúszott elő a kard, miközben a parancsnok mögött becsukódott az ajtó.
Már hozzászoktak az ehhez hasonló takarításhoz, így a rimánkodásuk, könyörgésük, és sírásuk már nem érdekelte őket.

Egyesével vágták le a fejüket.
Először a két férfiét, de mikor Hannah következett volna, a másik nő felsikított.
-Várjatok, kérlek! Előbb engem!
Ezt a viselkedést még nem ismerték az őrök, az asszonynak pedig egy pillanatnyi zavaruk elég volt, hogy közelebb kúszhasson a másikhoz.
Remegő kézzel simította ki a sápadt nő arcából a fehér tincseket, és hiába torzította el a fájdalom az arcát, rámosolygott a másikra.
-Még pár másodpercre se akarok olyan világban élni, ahol te már nem élsz, Hannah.
-Maya... Miért?
-Nem jöttél még rá? Szeretlek. Mindig szerettelek.

Még sikerült utoljára megszorítania a kezét, mielőtt az egyik katona feleszmélve emelte magasba kardját, és lesújtott.
A barna nő feje súlyosan koppant a padlón, vére pedig a másikra fröccsent.

Hannah sokkosan bámulta társa tetemét, az arcára kenődött vér pedig könnyeivel keveredve cseppent a padlóra.
Ő is még megszorította a halott társa kezét, majd fejét a kövezetre téve hunyta le a szemeit.
-Én is... Szerettelek.

A következő csapással csend lett.
Kintről a sárkányok dühös, és kétségbeesett ordítása hallatszott, amint megérezték gazdáik vérét.
Aki abban a pillanatban felnézett volna a fent szálló szárnyasokra, látta volna áttetsző testükben egy pillanatra kialudni a fényt, ami az után nem parázslott többé olyan fénnyel.