Tomura x Én

Észrevehetetlen

Egy igazán kócos hajú és sápadt bőrü emberi lény ül az egyik sarkában a poros és sötét szobának.
A neve Maria csak Maria családneve nincsen a kislány 6 éves múlt 2 nappal ezelőtt,neki sincs család neve  mint minden olyan személynek akit kidobtak a szülei, vagy nem szeretik.

-Maria: Anya! Mikor jössz haza? Éhes vagyok.....

A lányka továbbra sem kapott választ kérdésére, ezután a hosszú 2 nap után is kérdezi, és hívja anyukáját.

Maria-nak az anyja azt mondta hogy majd mindjárt jön, és ő maradjon ott a sarokban.
Maria fejében többször is megfordult az a gondolat hogy " talán egyedül hagyott örökre " de erre mindig azt mondta magában hogy biztosan nem, hiszen az ő anyja ilyet nem tenne.

                °•Maria szemszöge•°

Már várom azt hogy újra átöleljem anyut ezután a hosszú idő után!
Biztos vagyok benne hogy vissza jön értem.

                      -2 nap múlva-

Egy hangra keltem fel, egy magas szőke hajú férfi jött be az ajtón, amint észre vette a sovány, és koszos kislányt azonnal magához vette.
Hogy ki volt ez az ember? Ő maga volt az All Might! Ez a személy mentette meg Mariat a biztos haláltól.

                     -10 évvel később-

Reggel az ébresztő hangjára keltem.

-Én: Kussolj már el te szar!

"Valahogyan" elcsitítottam a vekkert, utána kikeltem az ágyból és megkerestem a szekrényemben a sulis egyenruhát. Ez lessz az első napom az U.A-ban. Remélem nem fognak itt is szekálni a hajam és a szemem miatt......
Felkaptam a táskámat a sarokból, utána le mentem a lépcsőn és az ajtó felé vettem az irányt, amint át léptem a küszöböt a hideg szél megcsapott ezért minél hamarabb el akarom érni az akadémiát.
A lépteim gyorsasága majdnem felért egy futással.
Már közel jártam amikor nekem jött egy szőke hajú fiú.

-???: Jaj! Nagyon sajnálom!

-Én: Nézz már a lábad elé ember!

-???: Már mondtam hogy sajnálom......

-Én: Semmi baj..... Várjál! Csak nem te is az U.A-ba mész?

-???: De oda. Gondolom te is, az egyenruha alapján.

-Én: Aha. Maria vagyok!

-???: Kaminari Denki! És ha szabad kérdeznem mi a családneved?

-Én: Nekem....olyanom nincs....

-Denki: Óh... Ezt is nagyon sajnálom....

-Én: Mostmár van mit sajnálnod! De ahejett hogy itt ácsorgunk el is indulhatnánk....

-Denki: Igazad van.

Ezzel a lendülettel már 2-en folytattuk az utunkat egészen az akadémiáig, és azon belül az igazgatói irodához fáradtunk hogy megtudjuk hogy melyik teremben és osztályban leszünk.
Én az 1.a-t kaptam és Denki is szerintem.
Kaminari nélkül folytattam az utamat a teremig ahol leszek.
El húztam az ajtót és be léptem egyből kiabálásra lettem figyelmes.
Gyerekkori barátaim Bakugou és Izuku itt voltak, és Bakugou megint szerencsétlen brokkolival kiabált. Oda sétáltam hozzájuk hogy le állítsam Bakugo-t

-Én: Baku-bro! Fejezd ezt most be légyszi!

-Bakugou: NEM! ÉS MENNY MÁR INNEN TE IDEGESÍTŐBB VAGY MINT DEKU !

-Én: BESZÉLJ MÁR HALKABBAN! KISZAKAD A DOBHÁRTYÁM EMBER!

-Denki: És még te mondod? Aki hangosan kiabál mint ez a tüsis?

-Én X Bakugou:  TE KUSSOLJ!

-Denki: Bocsi........

-Én: Ch... Nincs kedvem ilyen seggfejekhez mint te kacchan.....

-Bakugou: Ch... Azt hiszed hogy nekem van Mi-chan?

-Én: Hm.... Nem tudom mert belőled, egy ilyen ökörből mindent kinézek....

Ezekkel a "beszólásaimmal" csak idegesíteni akarom Katsuki-t.

-Bakugou: ANYÁD AZ ÖKÖR! TE KI-

Bakugo-t Deku szakította félbe.

-Izuku: Tiltott szót mondtál kacchan..... és pont azt.....

-Bakugou: LESZAROM!

-Izuku: Sajnálom Mi-chan......

Midoriya lehajtott fejjel kért bocsánatot tőlem Baku tette miatt.

-Én: ....nem.... nincs baj, semmi rosszat nem csinált Tsukki ami miatt neked kéne bocsánatot kérned.

-Izuku: De... Mi-chan......

-Én: MONDOM HOGY SEMMI BAJ! NEM ÉRTED TE IDIÓTA!

Tényleg rosszabb lettem mint Katsuki....
Izuku megrezzent amint rá raktam a vállára a kezemet, az egész teste remegett és pár könny csepp is elhagyta a szemeit.

-Én: Izuku......te......félsz tőlem?

-Izuku: Nem! Igen...... nagyon ilyesztő tudsz lenni néha..... és Kacchan is gondolom ezért ment el, mert még őt is megtudod ezzel néha ilyeszteni.....

-Én: Ez van....

Levettem a kezemet Izuku válláról és helyet foglaltam az ablak mellett. Egész órán a szép tájat figyeltem, próbáltam észrevehetetlen lenni egyész nap mindenki szeme elől ami sikerült is. Nem nézett és nem szólt hozzám senki se. Amikor haza mentem egy sikátor elött sétáltam el, egy furcsa hang jött onnan és én mint egy nagyon kíváncsi ember be mentem megnézni mi volt az, egy fiút láttam ott, fején egy kapucni terült el, kékes haj tincsei rakoncátlanul lógtak a szemébe, az íriszei neki is vér vörösek voltak mint nekem.
Ezt a szempárt látva elcsodálkoztam hogy másnak is van piros szeme, neki is csonálkozás volt a semmit mondó arcára írva.
Még pár percig mozdulatlanul néztünk egymás szemébe, utána ő megfordult és elment. Én is követtem a példáját és az eredeti út vonalon haladtam tovább.

             -Tomura szemszöge-

A sikátorban bújtam el a hősök elől hisz most nem ez lenne a legjobb alkalom a harcolásra. Egy hangos puffanással estem le a földre, egy fehér hajú lány ezt észre vette és kíváncsian be jött, a tekintetünk érintkezett. Fehér haja és pirosan izzó íriszei vannak gondolom ő ilyen "albínó" . De a szemein meglepődtem, nem hittem hogy bárkinek is lehet még vörös szeme. Pár percig még egymás íriszeibe meredtünk, amikor ezt meg untam felálltam és neki hátat fordítva elindultam a bázis felé.

-Én: Hogy ez milyen érdekes.....