𝙁𝙞𝙡𝙡𝙞𝙚 𝙫𝙖𝙜𝙮 𝙘𝙨𝙖𝙠 𝙈𝙞𝙡𝙚𝙫𝙚𝙣?

kilencedik fejezet

– És most mi lesz? – kérdezte Finn, miközben az ágyon feküdtünk. Vagyis én rajta, szokás szerint. A plafont bámultuk, ám amikor ezt meguntam legurultam Finn-ről és hason fekve az ágyra támaszkodva ránéztem.

– Mondd meg te – vontam vállat mosolyogva.
Felemelte a kezét és végigsimított az arcomon, én pedig lehunytam a szemem.

– Szerintem a srácoknak mondjuk el... De a rajongóknak egyelőre ne. Mármint érted... Most, hogy kijött a harmadik évad megint megőrülnek majd a Mileven-nel, aztán ha készen állunk rá elmondjuk ezt is – ötletelt Finn.

Egy ásítás közben bólintottam egyet, majd eldőltem az ágyon és Finn felé fordítottam a fejem. Hirtelen nagyon elálmosodtam.
– Valószínűleg mindjárt elalszok.
Ő csak felnevetett, közelebb húzódott, utána félénken is, de átkarolta a derekamat és a fejét a nyakamba temette.

– Nem hiszed el, mennyire vártam ezt a pillanatot. Szép álmokat, Millie! – suttogta, éreztem ahogyan megpuszilta az arcomat. Lassacskán mindketten elaludtunk, és ez volt életem eddigi legjobb estéje. Sose aludtam ilyen könnyen el, mint most.

– Olyan cukik. Tudtam, hogy ez lesz! Ugye Noah, tudod, hogy én megmondtam? – keltem fel Sadie "halk" visongására. Finn-nel pedig elég érdekes pózban voltunk. Szinte helyett cseréltünk, most ő feküdt félig rajtam, a keze a derekamon, a feje a nyakamon, a lábunk meg össze volt csavarodva.

– Mindenki tudta Sadie, csak ők voltak ilyen bénák hogy nem jöttek össze hamarabb.

– Kösz szépen srácok, én fent vagyok – szólaltam meg sóhajtva, ezzel együtt pedig Finn felmutatta nekik a középső ujját, mire mindenki felröhögött.

Amint Wolfhard volt olyan kedves és leszállt rólam – jó, amúgy jobban örültem volna ha továbbra is így fekszünk együtt –, mindketten felkeltünk az ágyról és kitessékeltük a szobából a vigyorgó legjobb barátainkat. Finn-re néztem aki ugyanúgy tétlenül állt előttem, mint én előtte. Nem nagyon tudtam és úgy látszik Ő se tudta mit kéne csinálni, ezért csak kinyögtem egy "jó reggelt"-et, majd eszembe jutott valami.

– Basszus, én nem is tusoltam le az este? – mondtam ki, Finn pedig a hajába túrt.

– Úgy néz ki mindketten elfelejtkeztünk róla – nézett a szemembe kissé huncutul. Nem tudtam, hogy arra gondol-e, de egy másodperc alatt lett tiszta vörös az arcom és kínosan felnevettem, erre bezzeg Finn-nek is vigyorra húzódott a szája.

– Felejtsd el, Wolfhard – mentem el mellette és bementem a szobához járó kisebb tusolóba. Amint meghallottam, hogy ő is nevetni kezd, nem lehetett az arcomról letörölni azt a tipikus nagyon-nagy mosolyt, ami csak miatta van.

Becsuktam magam mögött az ajtót, a tükörbe néztem és megláttam a hajam helyett egy szénakazalt. Szépen elaludtam! A biztonság kedvéért kulcsra zártam az ajtót, majd levetkőztem és beálltam a tusolóba. Amint végeztem jöttem rá, hogy ez rohadtul nem a mi tusolónk és nincsen kikészítve a ruhám amit felvehetnék.

– Öhm, izé... Tudsz valami ruhát adni vagy valami...? – csaptam rá a fejemre csupán egy törülközőben állva.

– Nyugi, már átszaladtam a szobádba egy ruháért. Ott van az ajtó előtt – válaszolta meglepő gyorsasággal Finn, mire hümmögve kinyitottam az ajtót egy kis résig és felkaptam az odakészített ruhát, és halkan megköszöntem neki, majd felvettem. A kis polcon talált fésűvel megfésültem a még vizes hajamat, ezután kifújva a levegőt kimentem a fürdőből. Finn bazsalyogva felkelt az ágyról, majd amint hozzám ért, nyomott egy puszit a fejemre, aztán továbbment de az ajtónál megtorpant.

– Tudtam, hogy nagyon jól fog állni ez a ruha – kacsintott rám, ezt követően bement ő is a fürdőbe, én pedig piruló arccal leültem az ágyra és vártam, hogy végezzen.

SZIASZTOOOK! huh, megint rég volt rész, sajnálom. de most úgy néz ki tényleg többször lesz, nem pedig csak mondom, úgyhogy remélem tetszik a sztori:)
véleményeket várok kommentbe^^
hogy vagytok? miket csináltok a karantén alatt? további szép napot mindenkinek! xx, anna
ui.: a részek előtt mostantól kiteszek egy üzenetet a falamra. ♡