első fejezet

1.7K 69 6
                                    

2019. július 04.
Izgatottan ültünk egymás mellett, és csillogó szemekkel vigyorodtunk el egyszerre, mikor Matt és Ross egyszerre nyomták meg a gombot. A gombot, ami azt jelentette, hogy mostantól akárki láthatja a Stranger things-nek a harmadik évadát, amin már több mint fél éve dolgozunk. David felbontotta az első boros üveget, ami kilőve a tetejét adta tudomásunkra, hogy kezdődik a buli. Körbenéztem, és behomályosodott szemmel vettem észre, hogy mindenki mennyire, de mennyire boldog. Szemlélésem azonban megállt, amikor elém lépett egy sötét szempár és mosolyogva kinyújtotta a kezét.
– Jössz táncolni, Millie? – kiáltotta túl Finn a zenét, mire a mellettem lévő Sadie-re néztem, aki kacsintva adta engedélyét, hogy otthagyjam. Jobb kezemet óvatosan belecsúsztattam Finn óriási tenyerébe, majd amikor megfordult, láthatatlanul a másik kezemmel rácsaptam Sadie fejére. Hallottam, ahogy felnevet és megforgatva a szememet nevettem fel én is, amikor Wolfhard elengedve a kezemet elkezdett volna shuffle dance-ezni, ismétlem csak volna, mert összeakadtak a lábai és előreesett. Megfogva a hasamat röhögtem, majd kinyújtva felhúztam a földről.
– Az első pillanatban, Wolfhard? Rögtön az elsőben?
Finn megforgatja a szemét, majd egy pillanat alatt magához ránt, mire elakad a lélegzetem.
– Nem akartam jobbnak tűnni, mint te Bobby – vigyorodott el. – De ha ezt szeretnéd....
Ahogy kimondta, megpörgetett és azt hittem én is elesek, azonban megéreztem Finn kezét a derekamnál és mély levegőt véve megráztam a fejem.
– Nem csak jobbnak tűnök, az is vagyok – vágtam vissza gyerekesen és összeráncolt homlokkal néztem, ahogyan leveszi rólam a szemüveget és felteszi magára. Göndör haja bele-bele lóg a szemébe, de még így is rohadtul szexin néz ki.
– Tetszem? – üvölti éppen két zeneszám között, mire mindenki ránk néz, s kitör belőlük a röhögés. Kínosan a szám elé kapva a kezem kacagok fel én is, aztán rájövök, hogy Finn tényleg várja a választ, nem csak viccből kérdezte. Arcom felvesz egy vörösebb árnyalatot, végül kinyögök egy "persze"-t. Még nagyobb mosolyra húzza a cseresznyepiros ajkait, majd folytatjuk a táncot. Mikor már mindketten lihegve vesszük a levegőt, elindulunk a székek felé, továbbra is ÖSSZEKULCSOLT KÉZZEL. Bár már több mint három éve ismerem, és a sorozat miatt csókolóztunk is már, eddig még sosem kerültek szóba... Nos, az érzéseink. Igazából fogalmam sincs, hogy nem esett még le neki, hogy szerelmes vagyok belé... De gondolom plátói szerelemben élek. Próbáltam néha jeleket küldözgetni, mással járni hátha érzem ugyanazt az érzés, DE MINT MINDIG, semmit nem értem el. Most viszont fent van a nyári bakancslistámon, hogy ez így nem megy tovább. Tehát ami három évig nem ment, annak most szépen adok három hónapot, megpróbálom kideríteni, hogy Finn vajon hogy érez. A kérdés már csak az, hogy létezik a #Fillie, vagy csak simán #Mileven?

𝙁𝙞𝙡𝙡𝙞𝙚 𝙫𝙖𝙜𝙮 𝙘𝙨𝙖𝙠 𝙈𝙞𝙡𝙚𝙫𝙚𝙣?Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang