A remény árnyékában

6. rész

/Adam/

Amint felkeltem, kezdtem keltegetni Rye-t, mert nem bírtam magamban tartania tegnap este történteket. Vállánál fogva rángattam, majd halkan mondogattam neki.-Rye kelj fel, kérlek! Ezt meg kell beszélnünk...-De ő csak átfordul a másik oldalra. Nem nyaggattam tovább. Kimentem a konyhába, és csináltam magamnak egy kávét. Közben azon elmélkedve, mit és hogy mondjak,vagy kérdezzek. Nagyjából fél óra múlva fel is kelt, rámnézett, elmosolyodott,és halkan, kélyesen mondta:-Jó reggelt Adam!--Nincs jó reggelem amíg el nem mondod nekem, hogy mi volt ez a tegnap, és tegnap előtt esti!-Adam, figyelj én...-ekkor közbeszóltam.-Én bírlak, nagyon, de nem értem hogy miért nem mondtad el. Azt hittem bízol bennem.-Te sem mondtad el, pedig ha heteró lennél, ellenkeztél volna, mikor az ölembe ültél, vagy amikor este megengedted, hogy melletted aludjak.-Oké. Nem voltunk teljesen őszinték. De most lehetünk. Rye, és nagyon bírlak, és szívesen lennék a barátod.- Ekkor Rye kiszállt az ágyból, közelebbjött, átölelt és a fülembe súgta,

 -Szeretlek-.

Csak álltunk, összeértek homlokaing, egymás szemében elmerülve álltunk, és éreztem, hogy a szánk kezd egyre és egyre közeledni. Aztán Rye közelebb hajolt, és megcsókolt. A szívemet a torkomba éreztem. Hírtelen elöntött valamilyen érzés. Egy a semmiből előbukkanó élnivágyást, és boldogságot adó...akármi. A gyomromban pillangók repdestek, és az arcomból piros grillsütő lett. Majd elváltunk. Rye visszafeküdt, aludt, és pedig csak álltam. A kis kék papucsba. Már áreztem, hogy remegő lábam kezdi megunni oktalan álldogálást. De most másra se tudtam gondolni, mint hogy megcsókolt. Az illata, valami elképesztő. A testével érintkezni méginkább. Végre meg kaptam az élettől azt, akit igazán szeretek. Visszafeküdtem, szorosan mellé. Ő megölelt, és így aludtunk tovább.