Sun

32 5 0
                                    

Végül a fiúkat szépen sorba pakoltam, és rájuk szóltam, hogy így mennek zuhanyozni. Miután Bright viszont jött, kicsit betépett kinézettel, nem értettem, hogy miért vigyorog mint a vadalma, de nem is érdekelt. Most a fiaimat kellett elrendeznem, hogy ne legyen cirkusz újra!

Ahogy kész volt mindenki, és én mivel pont előtte mielőtt beállítottak, voltam zuhanyozni, így ágyba bújtam, elvettem az Until We Meet Againt, legalább pár oldalt olvassak még el.

- Itt aludhatok? - ült mellém Bright. Rá pislogtam.

- Mindenki itt alszik. - mondom.

- Úgy értem melletted. - mutatott oda.

- Csak nyugodtan. Úgyis másik oldalon Drake meg Frank alszik. Gus megint a padlón akar. - mondom, újra olvasni kezdek, mellém helyezkedik, és a telefonját kezdi el nyomkodni, először az Instagramon nézett szét, aztán Facebook végül pedig valami játékot kapcsolt, fejét a vállamra hajtotta, én pedig teljesen nyugodtan olvastam tovább.

Mintha már évek óta együtt lennénk, és ez megszokott dolog lenne tőlünk. Viszont nagyon jól esett.

Kész lett mindenki, én is lerakom a könyvet oldalra a polcra, elhelyezkedem, fiúk pedig bekapcsolják a Sotus fiúk részét. Találkoztam már velük, hihetetlen cukik.

Sírtam is mikor olyan rész volt, sorozatot is láttam, szóval ismerem az előzményeket is. Drake meg törölte az arcom, megfogta a kezem, én pedig hozzá bújok, de érzem, hogy Bright is megsimogatta a vállam.

- Nem értek egyet Arthit-tel. Ha elég erős a szerelem köztük, az a két év, semmi. - mondom halkan. - A szakítás nem megoldás, kivéve ha tényleg mindketten szeretnék.

- Ebben egyet kell értenem. - biccentett Gus.

- Láttam a sorozatot... A könyveket már megrendeltem. Viszont a két fiú nem azért szeretik egymást, mert melegek, hanem egymás lelkébe szerettek bele, nem a külsőbe. Vagyis, ahogy néztem a sorozatot, Kongpop mondta, hogy Ő is fiú és Art is, nem tudja, hogy történt ez, de belé szeretett. Nem a nemében, hanem magába a személybe. Erre a bolond, inkább szakít. Viszont Kongnak igaza van, Art nem tudja elképzelni, mennyire szereti Őt Kong. - felsóhajtottam.

- Hé! Hirtelen nagyon bölcs lettél. - néz rám JJ.

- Dehogy vagyok bölcs, csak ezt látom és kész. Nem elég egy sorozatot nézni, mert Húú! Szép fiúk szexelnek, vagy csókolóznak, azt is meg kell figyelni, hogy mi a sorozat mondandója. A karakterek, hogy élik meg, hogy mások. Ott van például Tine! Full heteró, szoknyapecér gyerekből lett biszexuális, mert ne mondja nekem senki, hogy Tine azért esett bele Watba, mert hű Wat milyen dögös, ne vedd sértésnek. - megfogom egy pillanatra Bright kezét, kiegyenesedek. - Tine is magába az emberbe szeretett bele, nem abba, hogy Sarawat pasi.

- Hé! Erre nem is gondoltam. - mondja Win.

- Mert te is a farkaddal gondolkodsz Maci! - hozzá vágom a dísz párnát.

- Na! - felnevetett.

- Ezeknek a sztoriknak, igaz nem mindegyiknek, de vannak mondandóik. Van ami hihetetlen gagyi, vagy épp nagyon édes, esetleg értelmetlen, vagy durva. És ha megfigyelitek, sok karakter az elején bizony heteró, végül csak megadja magát, és enged.  Ott van, Tine, fülig szerelmes Watba, de egy két rossz alkalom őt is megkérdőjelezi, azért nem volt biztos a kettejük kapcsolatában, míg el nem fogadta, hogy nem Watot szereti, hanem azt ami benne van. Nem a fiút, hanem az embert.

- Wow... - pislog rám Gus.

- Vagy ott van Tharn és Type esete. Volt egy két dolog, ami nem tetszett, de ott is Type inkább látens meleg, mint Bi, vagy esetleg heteró. Meg azért Tharn se kutya, nem csoda, hogy bele szeretett. Arról nem is beszélve, hogy Mew valami zseniális színész. Nagyon jól alakította Tharn szerepét.
Vagy ott van például AJ. A Dark Blue Kissben. JJ mindig jó karaktereket kap, AJ pedig a kis gonosz szarkeverő, más szerepben el se tudom képzelni. Esetleg Max és Tul sorozata, a Together With me. Knock nem meleg, de szexel Korn-nal, és együtt is fognak élni, pedig előtte csaja volt, szóval általában nem a nembe lesznek szerelmesek a párosok.
Egy egy adott szerepre születni is kell. Nem csak eljátszani. Ahogy Brightnak a Social Dead Vote-ra. Day szerepe neki lett alakítva. Vagy Tine, Win első szerepe, esetleg P'Dim! Esküszöm, mást el se tudtam volna képzelni Dim szerepére. Főleg az erdős részben, mikor Mil gyertyáját eloltotta.

- Hű... Ezzel megleptél most. - pislog Guy.

Vállat vonok.

- Láttad a Socialt? - kérdi B.

- Ühüm, nagyon durva volt, de lenyeltem és végig néztem. - biccentettem. Kapok egy arcra puszit, amitől elmosolyodom.

- Nagyon jó színésznő lenne belőled. - mondja Win.

- Inkább kihagyom. Ideadod a gyógyszerem? - mutattam a kis dobozra, ami a tv alatt volt. Bright már vette is el a polcról a vizet, Win pedig ideadta nekem a gyógyszeres dobozt. - Köszönöm. - beveszem a három szem gyógyszert, iszok rá vizet, Bright pedig lerakja maga mellé a polcra.
- Na de fejezzük be. - intek a tv felé, amit Win megállított. Pityeregtem még kicsit a filmen, aztán elaludtam.

~

Reggel olyan szinten el voltam újra zsibbadva, hogy hihetetlen. Hogy tudunk, mi így összeakadni álmunkban? Én Drake mellkasán, félig rajta hason, hátamon meg Bright. Frank félig lent az ágyon, többiek itt-ott kiterülve, mint a békák. Mivel nem jól feküdtem, és nagyon kellett mennem hányni, mint akit kirobbantottak, úgy pattantam ki a fiúk közül, átléptem Brighton keresztül és pár lépés után kint voltam a fürdőben, a wc csészét ölelve. Undorító! Ha egyszer terhes leszek, komolyan nem akarom ezt!

Éreztem, hogy valaki megsimogatta a hátam, majd hátra fogta a hajam, mikor végeztem, lehúzta a budit.

- Biztos, hogy hatni fognak ezek a gyógyszerek? - hallottam meg Bright álmos hangját. Leülök a wc mellé, elveszem a nekem tartott kendőt, megtörlöm az arcom.

- Igen. - motyogtam. - Hatnak, ide hozod őket? - kérdem.

- Igen. - biccentett, kimegy, majd vízzel és a kis dobozzal jön vissza. Beveszem a hányas ellenit, a másikat, fogamzásgátlót majd ki fekszem a padlón. Leül mellém, fejem az ölébe rakja, hajam kezdi el simogatni. Én pedig vissza alszom.

~
Arra kelek fel, hogy motyognak a fejem fölött, majd valaki felemel. Rögtön megérzem Drake illatát, így hozzábújok, míg visz. Lerakott az ágyra, majd betakarnak. Még hallok pár hangot, kapok pár puszit, meg simogatást, végül teljesen csend lesz, én pedig alszom tovább.

Mikor újra felkelek, már dél van. Sehol senki, a szoba rendben van, párnámon pedig egy cetli.

"El kellett mennünk Hercegnő, sajnos mindenkinek dolga van, ha felkeltél, írj, később be nézünk még. Szeretünk, Drake. "

Elmosolyodom, majd elmegyek zuhanyozni, és ki ülök a kertbe, kicsit kint is lennem kell.

~

Délután, a fiúk - Drake, Gus, Win - jöttek megnézni, este a jött Mike, meg Bright, hoztak nekem vacsit, majd mentek is, holnap interjú, plusz délután fanmeeting. Egyébként nagyon szeretem a fanmeetingeket, nagyon sok, jó fan van, akik normálisak a fiúkkal, nem debilek. Volt pár nem normális, akik szó szerint rájuk támadtak.

Este kicsit későn, de apa is haza ért, ettünk, beszélgettünk, majd ment zuhanyozni és aludni. Én is ment aludni, mert egész nap olvastam.

ShineBright (Bright Vachirawit Chivaaree) FF Donde viven las historias. Descúbrelo ahora