Mi és az Akatsuki (BEFEJEZETT)

XIX.

Akane szemszöge:

Miután Kakuzu végzett a fejvadászással hazafelé vettük az irányt. Dei agyag baglyán jöttünk. A többiek már asszem haza értek, de nem vagyok benne biztos. Alattunk megpilantottuk a sétáló Kisanét és Hidant. Mikor megláttak elsuhanni a madár árnyékát felnéztek. Kakuzu csak lenézett az alattuk sétálóra. Fujiko kinyújtott a nyelvét, Deidara pedig pimaszul mosolygott rájuk. Hidan az öklét rázta, Kisame pedig széttárt karokkal nézett fel ránk. A rejtekhely előtt szálltunk le, még mindig Hidanék előtt. Hitori az ajtóban állt, és aggodalmasan nézett be, amit nem tudtam mire vélni.
- Takarát megmérgezték - hallatszott egy hang bentről.
Ez az egész hirtelen ért, fel sem fogtam. Mindenki hallotta, és csak dermedten álltunk. Fel sem tudtam rendesen fogni a dolgokat, Hitori berohant, és mi is így tettünk. Rögtön az emeletre siettünk. Hitori az ajtóban állt teljesen lefagyva. Mellé értünk és megpillantottuk az ágyban fekvő barátnőnket. Fal fehér volt, és lihegett. Mégis mi történt? Valaki mondja el!
- Hé! - fogta meg a vállam valaki. - Minden rendben lesz, hmm! - hallottam a bátorító és ismerős hangot. Ekkor a könnyeim elkezdtek folyni.
- Mégis, hogy történhetett ez? - fordultam Deidara felé. Csak szorosan áltöleltem. A fejem a vállába fúrtam miközben sírtam. Legnagyobb meglepetésemre visszaölelt és a hátamat kezdte el simogatni.
- Minden rendben lesz, hmm! - suttogta a fülembe. - De most hagyjátok pihenni, hmm - mondta nekünk.
Végül a saját szobánka vonultunk át Hitorival együtt. Deidara és az időközben hozzánk csapódott Hidan próbálta tartani bennünk a lelket.
- Sasori majd kotyvaszt egy ellen mérget! Még Takara sem olyan aki hamar feladja! - próbált lelkesíteni Hidan.
- Kussolj már el! - szólt rá Hitori a könnyeivel küszködve. Hidan ezúttal nem szólt vissza neki, csak leült mellé az ágyra, és félve de magához ölelte.
Deidara közben leült mellém és ő is átölelt. De most pont erre volt szükségem, arra, hogy valaki itt legyen mellettem. Fujiko felkelt és kiment a szobából, nem tudtam mit akar, de remélem nem valami butaságot.
- Nyugodj meg, hmm! - suttogta Dei, majd letörölte a könnyeimet.
Magához ölelt és úgy próbált meg megynyugtatni, ami végül sikerült neki.

Fujiko szemszöge:

Megkerestem Sasorit, hát ha tudok neki segíteni. A szobája előtt állva hezitáltam, mert nem akartam zavarni.
- Ez nem lehet igaz! - hallatszott bentről Sasori mérges hangja, majd trappolás és kinyitódott az ajtó. Farkas szemet néztem Sasorival. -  Ó, Fujiko! Szia - köszönt úgy mintha nem tudná mi van.
Szorosan magamhoz öleltem, ami nem kicsit lepte meg. De azért viszonozta.
- Gyere be, ne itt kint ácsorogjunk! - mondta kedvesen.
A szobában leültetet az ágyára, ő pedig mellettem foglalt helyet. Az asztalán növények voltak. Sasori a hátamat simogatva próbált nyugtatni.
- Shh, minden rendben lesz Fujiko, csak kell még egy kis idő.
- Mégis mennyi? Takara sem bírja örökké! - néztem fel rá fátyolosan a könnyeimtől.
- Már majdnem kész, csak elfogyott az egyik gyógynövényem ami kell. Szólni akartam valakinek, hogy hozzon.
- Akkor menj! - szóltam rá türelmetlenül.
Sasori felpattant és szélsebesen rohant szólni valakinek. Pár perc elteltével visszajött, mosolyogva.
- Deidara elment megkeresni. Nemsokára visszajön! - ült le mellém és átkarolt.
- Ez remek! - mondtam őszinte mosollyal, de a könnyeim még mindig folytak.
Sasori óvatosan letörölte őket és közelebb hajolt hozzám. Barna szemei az enyém és fúródtak. A szája csak pár centire volt az enyémtől. Ekkor bekapcsolt egy vészjelző a fejemben, és oldalra fordítottam a fejem, így Sasori csak egy puszit nyomott az arcomra. Majd halkan kuncogni kezdett.
- Mi a baj?
- Én csak...
- Hé! - fogta meg az állam és maga felé fordított. - Fujiko én elszerettem volna mondani neked valamit - nézett mélyen a szemembe. - Te egy csodálatos lány vagy. Gyönyörű, okos és kedves. Már egy ideje érzek valamit irántad.
Az ajkai lassan közeledtek, miközben én olyan vörös voltam mint a haja. Végül az ajkát az enyémre tapasztotta. A nyakát átölelve visszacsókoltam. Az egyik kezével a derekamat fogta, a másikkal az arcom. Végül a levegő hiány közénk állt.
- Szeretlek - suttogta, majd közelebb húzott magához.
- Én is szeretlek - mondtam miközben áltöleltem a mellkasát.