11. fejezet

19 3 0
                                    

Új nap virradat a kanadai házak felé. ( Mondjuk az összes házra is na mindegy) Közelgett egy várva várt ünnep, a Halloween.
A csapat elhatározta, hogy meg fogják ők is ünnepelni amerikaiakhoz méltó módon. Felhívták Jonesékat, hogy ilyenkor mi a szokás, mivel készüljenek. Azt mondták, hogy ugye alap beöltözni valaminek, és cukorkát adni a gyerekeknek, akik kopogtatnak.
Megbeszélték, hogy együtt fogják tartani a bulit. Senki nem árulta el senkinek, hogy minek öltözik be, hadd legyen meglepetés. A többség úgy döntött, hogy otthon szeretné tartani a bulit.
- De én kunycsorogni akarok az emberektől - durcizott be Kaminari.
- Nem vagy már te ahhoz kicsit idős? - kérdezte tőle Dazai.
- Denki, majd én is veled megyek nyugi - mondta neki Deku. - Jó lenne megismerni a környékbelieket.
- Legalább lesz egy kis nyugtunk - csúszott ki Lucy száján.
Mindenki nevetésbe tört ki. Kaminari besértődött, de pár perc múlva úgy is elfelejtette mi történt.
- Én, ha nem bánjátok, elkezdem készíteni a jelmezem - jelentette ki Hongjoong.
- Szerintem inkább hívjuk cosplaynek - mondta Hannah.
- Én All Might leszek! - szólalt meg hirtelen Deku.
- Nem úgy volt hogy titok ki mi lesz? - kérdezte Yeosang.
- De, de alap hogy Midorya All Might lesz... Számíthattunk erre. - mondta Kirishima a szemét forgatva.
- Amúgy nem sütünk muffint? - kérdezte Mingi. - Adhatnánk a gyerekeknek
- Én adnék nekik, ha nem félnének tőlünk - mondta Justin.
- Azért ilyet ne mondj! Miért félnének tőlünk? - kérdezte Eshter.
- Nézzétek hátra! - mutatott Bieber a háttérben menő tv képernyőre, amint a híradóban benne volt Seong és Tyler.
- „ Az elmúlt napokban 2 idegen férfi merészkedett Magyarország területére, és két gimnazistának csak úgy neki esett. A támadókat nem tudták azonosítani, szóval nem lehet ezzel mit kezdeni. ” - mondta a hírbemondó. Ott volt a tiktok is, meg egy másik felvétel a focipályán, ( nem Chris felvétele volt).
- Édes istenem.. - csapott a fejére Seong. - Mi lesz, ha lebukunk?
- Erre nem is gondoltatok? - kérdezte Hongjoong.
- Ömm nem... De az a vicc azt mondták hogy nem sikerült minket azonosítani, aztán Abraham meg tudta ki vagyok.. - elmélkedett.
- MII?! HONNÉT ISMERT FEL TÉGED?! - kérdezte felháborodottan Eshter.
- Hát, elmondása szerint sokat beszéltél rólam és az Ateezről egyik barátnődnek lyukas órán... - mondta Seong csípkelődő stílusban.
- Az a barátnő akkor én voltam - mondta nevetve Hannah. - Amúgy meg Zaynről beszélt sokat , de ne zavarjon senkit... Amikor közös óráink voltak a gyerekkel, akkor még nem is ismertünk titeket.
Seong kicsit csalódott fejet vágott. ( Meg volt a következő ki után kell nyomozni)
- Na hát akkor ezért nem lettél azonosítva - mondta nevetve Jongho.
- Ha le is buksz, én megoldom - kukucskált be az ablakon fenntről Tom Cruise.
- UR ISTEN TE MIT KERESEL ITT??!!! - kérdezte Kaminari nagy fangörcsök közepette.
- Éppen közlekedtem a házak tetején mert elrejtett plutóniumot keresek, aztán meghallottam a műszerek segítségével hogy itt aggodalmaskodtok.
- Atombombáról van szó? - kérdezi Dazai.
- Igen, és már nincs sok időm. Szóval mennem kell.
- Veled tartok, tudok ebben segíteni - mondta komolyan Dazai.
Aztán elrohant Cruise bácsival.
Mindenki csak pislogott.
- HOGY ATOMBOMBA VAN A KÖRNYÉKEN?? - most esett le csak mindenkinek.
Kaminari összegubózva fetrengett a földön.
- Nyugi te$$ó, majd ők megoldják a helyzetet. - ment oda felsegíteni Kiri.
- A példaképem... Benézett hozzánk az ablakon... - mondta Kaminari maga elé nézve megdermedve.
- Neked nem is ez a bajod??!! - kérdezte felháborodottan a haverja.
- Kaminarit engedjük el - legyintett Lucy.
- Na szóval sütünk akkor muffint? - kérdezte Mingi türelmetlenül.
- Neked a zabáláson jár ilyenkor is az eszed?! - dühödt fel Yunho.
- Én szeretek sütögetni - dörzsölte össze a tenyerét Hannah.
- Akkor én is - csúszott ki HJ száján.
- Ennél feltűnőbb nem is lehetnél báttya - súgta halkan oda neki Seong miközben szemeivel felnézett.
- Mi kell a muffinhoz? - kérdezi Deku.
- Szerintem borogassunk össze mindent amit találunk - mondta Kaminari, és már meg is indult a kamra irányába.
- Én ezt az ötletet nem támogatom... - húzta a száját San.
- Keresek valami jóféle receptet - gépelt közben Wooyoung. - Liszt, tojás, tej, kakaó blablabla...
- Nincs liszt - vágta rá egyből Kaminari.
Mindenki összenézett. Ez egy dolgot jelenthetett.
Szomszédék.
- Én nem akarok átmenni koldulni - mentegetőzött Mingi.
- Hát én se szeretnék újra beégni náluk - mondta Hannah.
- Szerintem most menjen Seong és Eshter! - javasolta HJ.
Seong azzal a tipikus "megöllek" tekintettel bámult barátjára.
- Szerintem is menjenek csak ők! - helyeselte Jongho, Yeosang meg elismerően bólogatott mert nem akart ő sem átmenni.
- Egye fene.. - sóhajtott Eshter.
Közben Benőke is visszatért.
- Na mi volt??? - támadta le Deku.
- Sikerült hatástalanítanunk a bombát. Tommal nagyon jóba lettem, meg is hívtam a Halloweeni bulinkra,de sajnos nem tud jönni mert még ezer millió dolga van. - válaszolt Dazai.
- Ezt nem hiszem eeel!! - bömbölt Kaminari. - Most megyek sírni a sarokba.
- Veled megyek - csatlakozott hozzá Dazai is.
Két idióta a saroknak fordulva elkezdett zokogni. Dazai amúgy nem Tom miatt sírt, hanem az élet miatt. Na mindegy.
- Nem depizünk - mondta hunyorogva Hannah. - Lassan buli lesz!
- Tényleg, menjetek már azért a lisztért! - jutott eszébe Hongjoongnak.
- Nyughass - sziszegte Seong.

A két jómadár elkezdett csengetni. Délután 4 óra volt, de semmi válasz.
- Azt hiszem, múltkor Hannahék egy ablakon másztak be.. - gondolkozott Eshter.
- Viszont a kertész engedte be őket... - tette hozzá Seong.
- Ahj ez így nem lesz jó. - sopánkodott Eshter. - Nincs a közelben valami kisbolt?
- Már bezárt elméletileg.
Ekkor Eshter mellé egy aranyozott kés csapódott be.
- Ez meg mi az isten?? - hökkent meg.
- Vigyázz! - szólt oda neki társa. Seong Ehter elé nyúlt reflexből, és elkapott egy aranyozott villát. - Mi ez az evőeszköz eső?!
Ekkor fűnyíró hangjára lettek figyelmesek.
- Biztos a kertész az! - mondta Eshter lelkesen.
Elindultak az udvar vége felé, de nem láttak senkit.
Felnéztek az égre, és azt látták hogy Claude és Ronald csatáznak.
- Te Démon, még hány lelket zabálsz fel, még mielőtt betudnám őket gyűjteni?! - ment neki a fűnyíróval Ronald.
- Shinigami...(Halál istent jelent) te ezt nem értheted. Éhségünket csak egy gonosz lélek enyhítheti... - mondta mérgesen KLÓDÓ , majd késeket dobott a fűnyírója (halálkaszája) rotáló részébe.
- Mi az hogy lelkeket gyűjtenek és esznek?! - kérdezte feldúltan Seong.
- Nézd meg a Black Butlert és megérted. - válaszolt neki Eshter. - Amúgy köszi hogy az előbb megvédték
- Hát...alap...
- Bakker! Most tönkre tetted a halálkaszámat! Tudod milyen nehéz volt belőle az ezüst evőeszközöket kiszedni belőle? Múltkor Sebastian szivatott meg! - háborodott fel Ronald.
- „A nappalt éjszakává, a cukrot sóvá, a nevetést búvá varázsolom.” Ilyen a Jones család komornyikja. - tolta fel a szemüvegét Claude.
- Neharagudj, de én  ezt nem kérdeztem! - válaszolta bőszülten Ronald.
- Ömm, elnézést, hogy megzavarunk titeket, csak lisztért jöttünk... - szólt közbe Eshter.
- Elnézést. - hajolt meg Claude. - Milyen illetlen vagyok. Ez nem méltó egy komornyikhoz. Mindjárt segítek bejutni a házba.
Kinyitotta nekik az ablakot, adott nekik kis sámlit is, hogy egyszerűbb legyen a bemászás.
Eshter amikor próbálta magát betuszkolni, előrecsesződött.
- Jézusom, jól vagy?! - kérdezte Seong.
- Persze, már hozzászoktam amilyen béna vagyok.
Átmentek a folyósón, és a konyha irányába mentek. Körbenéztek a kamrában, és meg is találták a lisztet.
- Na készen vagyunk - jelentette ki Seong.
- Szerinted azért nem illene köszönni nekik? Vagy esetleg szóljunk hogy elvittünk 3 csomag lisztet? - gondolkozott Eshter.
- Hát azért még is...
Nem tudták merre lehetnek Tylerék, ezért elindultak a szobák irányába.
Mindegyik ajtó zárva volt. Az egyik mögül Bridget hangját lehetett hallani , ahogy „aaa" - zott és nem lehetett bemérni ,hogy ez most valami dallam vagy a fene se tudja. Valami gitár is szólt a háttérben.
Seong már készült kopogni, amikor tapsoló hangokra lettek figyelmesek.
- Ezek meg mit csinálnak? - suttogta  Eshter.
- Nem tudom , de kipróbálhatnánk mi is... - nézett rá sejtelmesen.
- Te...lüke! - ütött belé enyhén Eshter.
- Miért? Nem tudom mit csinálnak - mondta vigyorogva Seong.
- Amíg nem tudom ezek mit művelnek addig nem megyek bele semmibe.
- Mára ennyi elég volt! - jelentette ki büszkén Tyler.
- Jó voltál szívem! - hallatszott Bridget elégedett hangja.
Ekkor mind a ketten a kezüket a szájukra tették, hogy még meg se pisszenjenek, nehogy lebukjanak mert az nagyon gáz lenne.
- Na most már benne vagy? - kérdezi szekálódva Seong.
Eshter nem válaszolt.
- Most bedurciztál? Csak viccelődöm!
Ekkor kinyitódott az ajtó, és fejbe találta őket.
- Mi volt ez? Jaj!! Szomszédok!! Bocsánat!! - mondta Tyler sajnálkozva.
- Ööö, bocsi hogy megzavartuk aaa programotokat, csak köszönni szerettünk volna mert egy kis lisztet csórtunk - mondta kínosan Seong.
- Semmi baj! Vigyetek nyugodtan! Amúgy nem szeretnétek ti is csatlakozni? - kérdezi Bridget.
Ekkor Seong és Eshter egymásra néztek.
- Mihez is..? - kérdezi kínosan nevetve Eshter.
- Zenét írunk éppen, mert jelentkezni szeretnénk az X faktorba - mondta csillogó szemekkel Bridget.
- Igen, ki  szeretném próbálni - mondta röhögve Eshter Seongnak. - Majd kicsit később csatlakozunk, ha lehet, csak a többiek már várnak minket...
- Ja! Persze, dehogy baj! Máskor majd mindenképp gyertek! - mondta Tyler.
- Rendben! Ti is mindenképp gyertek Halloweenkor! - mondta Seong.

Hazafele tartottak. Kínos csend volt ezek után.
- Én ezektől félek - jelentette ki Seong.
- Mert?
- Hát igazából a dolgozóktól... Az egyik lelkekre vadászik, a másik meg lelkeket eszik... Az én lelkemet is el tudják venni??!! - kérdezte bepánikolva.
- Neeem dehogy iis! Rajta kell lenni a halál listán, vagy szerződést kell kötni. - válaszolta halál nyugodtan Eshter.
- HALÁL LISTA?? Mi vaaan???!!!
- Mondom nézzél Black Butlert.

Mindenkivel is az életünkDonde viven las historias. Descúbrelo ahora