Just another day... //Rick & Morty ff.//

4. rész

"Morty Smith... Rossz hírt kell, hogy közöljek. Olyan súlyosak a sérülései, hogy nem biztos a túlélésének az esélye."

Láttam, ahogyan ez mondat hagyja el a doktor száját. Hallani alig hallottam és csak merengtem, viszont arra eszméltem fel, hogy anya sír örömében és Summer mosolyogva néz rám. Én csak pár értetlen pillantást vetettem rájuk.
- Jaj Morty! Hát nem is örülsz? -kérdezte a könnyekkel küzködő édesanyám.
- Minek is kéne örülnöm? -nyögtem ki a kérdést.
- Annak, hogy nincs komoly bajod és, hogy két nap múlva haza is jöhetsz te lökött -szólalt meg Summer. Na igen ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy az orvos teljesen mást mondott. Az igazság az az, hogy nincs komoly bajom és hamar fel fogok épülni. Azt, hogy meg fogok halni, csupán csak halucináltam. Egyszerűen annyira a padlón érzem magam, hogy az agyam már ilyeneket kreál. Muszáj valahogy kicsit visszarázódnom. Ránéztem anyára és egyből egy kisebb mosoly szökött az arcomra. Láttam rajta az aggodalmat és egyben az örömöt is. Ránéztem Summer-re, akin látszott, hogy meg van könnyebbülve. Végül Rick-re is ránéztem. Pár másodpercig farkasszemeztünk, de meglepetésemre ő is elmosolyodott kicsit én pedig viszonoztam a gesztust.

Az orvos szava be is igazolódott. Három nap után már hazamehettem. Néhány helyen még volt rajtam egy-két zúzódás, de sokkal jobban éreztem magam. A szobámba mentem, majd levetettem magam az ágyra és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Már majdnem elaludtam, amikor az orromat kellemes illat csapta meg. Egyből felültem és beleszagoltam a levegőbe, majd felpattantam és kisiettem a konyhába. Anyát láttam, ahogy éppen főz valamit és nagyon jó volt a kedve.
- V-Várunk valakit? -kérdeztem kíváncsian. Rengeteg kaját csinált anya, ami túl sok lenne négyünknek.
- Igen. Várunk valakit -mondta anya egy mosoly kíséretével. Mit ne mondjak, egy picit meglepődtem és rá is kérdeztem, hogy még is kit várunk, de erre nem kaptam választ. Végül visszaindultam volna a szobámba, de akkor csengettek.
- Kinyitnád kérlek? -szólt ki édesanyám a konyhából. Az ajtóhoz mentem, majd kinyitottam. Teljesen elfehéredtem és nem hittem a szemeimnek. Teljesen le voltam sokkolva, egyszerre volt bennem öröm és sokk. Nagyokat pislogtam és ácsorogtam. "Ez... tényleg ő?..." kérdeztem magamban, "Tényleg visszajött?", egyszerűen képtelen voltam felfogni a történteket. Azon is gondolkodtam, hogy ez talán csak egy álom. Nem... nem álom. Ez a valóság.
- Szervusz fiam. -szólalt megy egy nagyon ismerős hang. Apa volt az. Egy kedves mosollyal nézett engem, majd szorosan magához ölelt.
Nekem kellett még pár perc, mire tényleg felfogtam a történteket, de végül szoroasan visszaöleltem.

"Apa.... tényleg visszajött?"