My Soul for You (Az élet szonátája III.)

Cheshire Cat

Konoha ezt szándékosan csinálta vele. Nem elég, hogy betuszkolta a recepcióba, de még egy épkézláb magyarázatot sem nyögött ki. Baj nem fog ebből származni, mert nem egyedi eset, hogy munkakört cserélnek. Vagy fogadásból vagy a változatosság kedvéért. Mindenesetre, a főnöke, mikor először meglátta, nevetett egyet és áldását adta a dologra. Legalább tudták, hogy megbízik bennük.

A jelenbe visszatérve sóhajtott egyet. Konoha szemeiben félelmet és aggodalmat látott. Ez zavarta. Azt elnézi neki, hogy betuszkolta a pult mögé, azt azonban nem, hogy ilyen kétségbeesetten hagyta faképnél. Aggódott, mi történhetett, amíg nem volt itt. Információ hiányában ellenben semmire nem ment, így csak a haját tudta tépni. A folyosó fixírozása sem sokat segíthetett lassan túlpörgő agyán.

Már éppen robbanni akart, mikor mozgást látott a folyosón. Kezdeti öröme azonban nem sokáig tartott. Bár az idegen személye kifejezetten meglepte.

Nem más, mint Kuroo Tetsurou közeledett felé, teljes kialvatlan formájában. A vicc az egészben az, hogy még ez a stílus is jól állt neki. Az ellenben más kérdés, hogy látott át a szemeibe lógó haján.

Ártani nem árt, ha még egy kicsit rajta legelteti a szemét, persze csak kis szolidan. Eme kis bámulásának hála kisebb szívroham érte, mikor megcsörrent mellette a telefon. Lenézett a mellette rezgő öregebb fajta készülékre. Bármennyire is akarta a földhöz csapni, amiért megzavarta, nem a készülék tehetett róla. Sóhajtva vette fel a készüléket.

- Varjú hotel recepció Miben segíthetek?

*****

Na most volt csoda, hogy nem törte szét a készüléket. El tudta képzelni, amint a fülén és orrán keresztül szivárog belőle a füst. Ez a beszélgetés ugyanis röpke 10 percet vett igénybe és nem jutottak egyről a kettőre. Mert az úr nem foglalt szállást, ellenben a nem létező porszemek mennyiségétől a fürdőszobai csempe színének számáig mindent megkérdezett. Sóhajtva döntötte homlokát az asztalra. Levitte az életről is ez az ember.

- Oya, hát itt mi történt?

- Hm? –Az állára támaszkodott. Lusta volt megemelni a fejét. Nem érdekelte ki kérdezi.

Mikor kitisztult a látása egy borostyánszín szempárba mélyedt a tekintete. Kuroo ugyanis nemes egyszerűséggel leutánozta szenvedő pózát. Kíváncsian oldalra döntött fejjel méregette, akárcsak egy macska. Nem tudta hírtelen, hogy egy másik macskának vagy éppen egy egérnek érzi magát.

- Idegesítő telefonáló. –Adta meg a kérdésre kissé késve a választ.

- Annyira idegesítő nem lehetett. Vagy csak ilyen remek a professzionális hangod. –Ez lehetett volna akár bók is, de a hozzá tartozó sunyi mosoly, pardon, vigyor teljesen más színezetet adott neki. Összehúzta a szemeit és megpróbálta elengedni a füle mellett, közben pedig ismét függőleges helyzetbe hozta magát.

- Szeretne esetleg valamit?

- Csak egy jó társaságot. – Könyökölt fel a recepcióra Kuroo egy bájos mosoly kíséretében. Magában Suguru mentális megjegyzést tett: egy halom kérdőjel az Alfa. Eddig legalábbis nem sok mindent tudott leszűrni a viselkedéséből.

- Szerintem itt nem fog találni.

- Ugyan, biztos vagyok benne, hogy találtam egyet, Hebi-chan.

Ez volt az a pont ahol Suguru sutba dobta a munkahelyi protokollt.

- Netán valami gondod akadt, Mr. Cheshire Cat uraság? Vagy megsavanyodott a tej a dobozában mire ideért? – Közben a kobakjára mutatott, jelezve, hogy a doboz alatt pontosan mit ért.