April Fools

lesz

Telnek-múlnak a napok. Lassan feltöltődsz élettel, sokat sétálsz, és egyre több verset írsz. Az ofőd szerint nagyon jók lettek, amiket a kórházban írtál, dagad a kebled a büszkeségtől, csak úgy ömlenek belőled a szavak, szinte magukat formálva versekké.

Április végén újra rendeznek táncos bulit, társastánc és bachata is lesz, a két kedvenc műfajod, a másik két teremben pedig salsa és kizomba. Az utóbbi sose vonzott, de elhatározod, hogy az előbbit most kipróbálod, rácsörögsz a táncos barátodra is, hogy menjetek együtt. Odavan az ötletért. Még úgy is, hogy figyelmezteted, hogy valószínűleg nem sokáig bírod majd, de alig bírsz magaddal a várakozás izgalmában.

Egyik nap, hazafelé menet, hirtelen ötlettől vezérelve bemész az útba eső művészellátóba, és veszel egy csomag famentes rajzlapot, A/3-as méretben. Festhetnéked van. Tehetséged nincs hozzá, te is jól tudod, de eszedbe jutott a Fuckin' Perfect című Pink-szám klipje. Olyan felszabadultnak tűnt az a lány, és hirtelen te is érezted az ujjaidban a bizsergést, hogy ecsetet ragadj, és olyan széles mozdulatokkal fess, mint ő. Érzed, hogy jólesne.

Otthon lenyúlod édesanyád whiteboard-ját, amit a magánóráin használ. Két apró mágnessel rögzíted a papírt, hogy ne csússzon el, a fejeden a headset, a palettára már kinyomtál egy kis festéket. Folyamatos lejátszásra teszed azt a Kibaszottul Tökéletes számot, és beindítod a kamerát is. Csak látni akarod, hogy festesz, kétféle értelemben is.

Az eredmény meglepő. Szinte észre se vetted, és már másfél órája alkotsz egyetlen kusza, rendezetlenül rendes, ocsmányul gyönyörű színkavalkádot. Az zökkent ki, hogy a Bluetooth fülesed lemerül, de a géped is jelez már, hogy fogytán a tárhelye. A képernyő tükröződik, látod, hogy festékes az arcod, a kezed, a trikód, még a kulcscsontod is. És nem bánod. Nem bánod, mert sosem látott, soha meg nem fogalmazott érzések szabadultak ki belőled, ömlöttek rá a papírra festék formájában. A videót kitörlöd, mert nincs értelme megtartani, de a festményed marad. Kezded érteni, miről hablatyolt a művtöri-tanár, mikor arról beszélt, hogy minden festményben, szoborban és dalban benne van az alkotó lelkének egy darabkája. Úgy érzed, kevesebb lennél, ha kidobnád. Inkább tollat ragadsz, és a bal felső sarokban szignózod, mert mindenki a jobb alsóba írja a nevét.

Ez még a versírásnál is jobban kielégíti a lelked. Egy idő után rászoksz, hogy kombináld a kettőt: szavalni kezded a verseidet, és közben festesz, persze csak érzelemből. Nem illusztrációt csinálsz, hanem terápiát. Absztrakt, formátlan, néha egyenest groteszk kavalkádokat.

És táncolsz is. Párod nincs, de már nem is vágysz rá, nincs szükséged még valakire, aki elborzadva néz rád, arra meg aztán végképp nem, hogy valaki szánalomból álljon össze veled. Végigturnézzátok a város összes táncos partihelyét a barátoddal, és csak alkalmi partnereid vannak, fiúk-lányok vegyesen, néha egy ital a bárpultnál, még egy forduló, de aztán au revoir.

Várlak/ha majd húsz év múlva látlak/lehet, hogy ugyanúgy megkívánlak/mint április elején...

Keringőnek indult, de valami lassúféle lett belőle. Nincs ellenedre, habár azt se igazán tudod, fiú-e vagy lány az illető, akit a karodban tartasz. Alkat és ruha alapján akármelyik lehet, a lábán ugyan férficipő van, de táncos lévén ez nem jelent semmit, rengeteg lány van, aki nem szeret latinos szandálban bulizni. A haja rövid, az arca androgén, a nevét meg nem hallottad a zenétől. A szám végén megforgatod, és felajánlasz neki egy italt. Igent mond, azzal a feltétellel, hogy ő fizet, te pedig mesélsz magadról.

Már majdnem kinn vagytok a tánctérről, mikor meghallod a szomszédos teremből kiszűrődő zenét. Megragadod a kezét, tud bachatázni? Kicsit meghökkenten bólint, hát igen, egy kicsit, a tánciskolában átment a kezdőn, jól ki lehet élni benne a felgyülemlett szexuális frusztrációt, és vihog. Magaddal húzod a parkettre, az ajkaid némán formálják a dalszöveget, miközben a testetek összesimul és a lábatok ütemre dobban. Kérlek, kérlek, soha-soha ne gondold, hogy kevesebb vagy számomra a kibaszott tökéletesnél...

Nem hagyják, hogy Pink végigénekelje a dalt, könyörtelenül lekeverik. Az új szám egyikőtöknek sem tetszik, szóval egymásba karoltok, most nyugodtan megejthetitek azt az italt. Ahogy kiértek a folyosó csendesebb részére, és már nem kell ordítani, hogy halljátok egymást, a partnered végigsimít a karodon, és szexinek nevez. A bárpultnál kikéri az italokat, két koktélt, persze egyiket se ismered, fizet, majd megkér, hogy várd meg, amíg elszalad mosdóba.

Pár perc után már kezded ráncolni a homlokod, faképnél hagyott volna? Felveszed a poharat, és elindulsz a mosdók felé. Szinte belerohansz, ahogy befordulsz a sarkon, nagyban flörtöl épp a barátoddal, akivel – mint mindig – ezen az estén is érkeztél. Nem csinálsz jelenetet, mert nem éri meg, elvégre csak táncoltatok, meg amúgy se ő lenne az első, aki magadra hagy. Különben is, azt ígérted magadnak, hogy semmit nem fogsz megbánni, gondoskodsz róla, hogy ne is legyen mit.

Értő fülekre vágysz, felhívod a barátnődet. Álmosan szól bele, de rögtön felélénkül, ahogy hallja a hangod. Belenevetsz a telefonba, képzelje csak, mi történt, majdnem felszedtél valakit, akiről azt se tudtad eldönteni, fiú-e vagy lány, csak aztán jobb társasága akadt! Nem vagy már szomjas, kérdezi, igaz? Rázod a fejed, hosszú másodpercekbe telik, mire rájössz, hogy nem látja. Hívod, hogy legközelebb ő is tartson veletek, megtanítod csacsacsázni. Nem tudod, hogy azért mond-e igent, mert tényleg jönne, vagy azért, hogy végre leszállj a témáról, és elmehessen aludni, de nem is firtatod. Annál is inkább, mert hirtelen köhögni, mit köhögni, egyenest fulladozni kezdesz, ő pedig halálra rémül a vonal túlsó végén, majd rád csapja a telefont, hogy mentőt hívjon neked.

A lélegeztetőgépre kötve három dolog jár a fejedben. Az egyik, hogy micsoda egy mázlista vagy, hogy ez a leányzó a barátod. A másik, hogy a kabátod ott maradt a ruhatárban; már jócskán beköszöntött a tél, zsír sincsen rajtad, ami melegíthetne, szóval meg fogsz fagyni hazafelé. A harmadik, hogy kicsit talán túl jól sikerült az áprilisi tréfád. Annyira, hogy már te magad is majdnem elhitted, hogy minden rendben.