2.fejezet: Képességek

51 8 4
                                    

2008-ban járunk, de ha ennél pontosabb dátumot szeretnél, akkor kérlek nézz oda a naptá.... Jah, most nem egy filmben vagyunk, szóval meg kell erőltetnem magam, akkor 2008. április 23-án járunk. Egy kellemes hétköznap volt a Lopez család számára. A szülők, szokás szerint 8-ra mentek dolgozni ezért már 7-kor elindultak. A gyerekek már az iskolában ültek és pihentek, akarom mondani keményen tanultak. De most nem is a gyerekek részét akarom bemutatni, tehát a szülők nyolcra mentek dolgozni. A gyerekeik sose tudták hol dolgoznak, ezért a tanárok "hol dolgoznak a szüleid?" kérdésére semmit sem tudtak felelni. A szülők két okból nem közölték a gyermekeikkel, hogy hol dolgoznak. Az egyik ok az volt, hogy veszélyes helyen dolgoztak. A veszélyes hely alatt mit kell érteni? A S.H.I.E.L.D.-nél dolgoztak, vagyis akkor még a hosszabb nevük volt, de ez most nem a lényeg. Főleg, hogy a S.H.I.E.L.D.-n belül egy veszélyesebb szervezet tagjai voltak, mindkét szülő Hydrás volt. A másik ok, hogy nem szerették volna bele keverni a gyerekeiket. A Hydra bázis egy nyugodt tisztás alatt volt, több 100 méter mélyen, a bejárata pedig, aholt a tisztás széle átölelte az erdőt. . A szülők már egy jó ideje dolgozhattak a gépek előtt és próbálták megtalálni a program problémájának a forrását, amikor is a főnök, halál nyugodtan besétált és kijelentette, hogy tűz van. A dolgozók először azt hitték, hogy csak viccel, vagy, hogy próbariadó van, de a férfi utána azt is hozzátette, hogy ez nem próba és nem viccel. Lassan kezdett eluralkodni a pánik az emberek felett. Vártak, hogy mit mond még a főnök, aki most is halál nyugodtan közölte, hogy mindent mentsenek a gépen, mert nem biztos, hogy elbírják oltani az emberek a tüzet. Valószínűleg felmerül benned, hogy akkor a dolgozók, miért nem mentek segíteni.Ez azért volt, mert nekik a feladatuk az volt, hogy lementsék a dolgokat, bármi történjék is. A főnök is kezdett egyre idegesebb lenni, ha már sikerült volna eloltani a tüzet akkor visszajeleztek volna. Majd a folyosóról ordibálás hallatszott be.

- A tűz az atombombák felé halad, mindenki meneküljön!

Ekkor bekövetkezett a totális pánik, mindenki fejt vesztve kezdett el pakolni, és rohanni a kijárat felé, a főnök csak tisztelgett, ő már tudta, hogy ki jutni nem fognak. A két Lopez szülő is a kijárat felé indult, a nő szeme könnyes volt, félt, hogy nem élik túl. Majd csak egy nagy robbanás hallatszott, ekkor a férfi átölelte a nőt, majd a hullám elérte azt a termet ahol ők voltak, sikolyok hangzottak fel, majd egy percen belül el is hallgatak. A temben már nem volt senki, köd lepte be a szobát, a fal kormos volt, és fekete árnyékok borították be. Az ember aki a folyosón ordibál, megcsonkultan, fél karját elvesztve, de egyedüli túlélőként ki jutott az épületből, és körülnézett. A szép tisztásra is kihatott a robbanás, a növények kiszáradtak. Aztán a már cseppet sem szép tisztás szélén meglátott valamit.

De most tértjünk vissza a gyerekekre, hogy a folytatást is meg tudjátok érteni. A gyerekek szokásos időben végeztek az iskolában. Ők egymás ellentétei voltak: Lucy szociálisabb volt, rengeteg barátja volt, míg Kendallnak csak egy, Emily, akivel sülve-főve együtt voltak.

- Majd találkozunk Kee. - mondta a lány.

- Igen! Holnap a suliban! - integetett Kendall.

Emily elment, Kendall pedi nővérére várt aki még a barátaitól búcsúzkodott, majd végre onnan is elszakadt.

- Ma is megyünk egy kicsit a tisztásra? - kérdezte izgatottan Kendall.

- Legyen. - mosolyodott el nővére.

A két lány belsőleg is eltért, mig Kendall izgatott és hevesebb volt, addig Lucy nyugodt. A lányok nem sokára ki is értek a tisztásra. Elkezdtek fogócskázni, amikor már elfáradtak akkor leültek a fűbe.

- Menjünk haza, gyere! Még anyáék előtt haza kell érnünk! - győzködte Lucy a húgát.

- Oké...

A lány már épp fel akart állni, mikor egy robbanást hallottak. 

- Mi volt ez. 

- Nem tudok, gyere... - fogta meg húga karját Lucy.

Ekkor a tisztáson alul egy szélhullám söpört végig, vagyis az atombomba hatása. A tisztáson sorba egymás után száradtak ki, majd a lányokat is elérte, akik összeestek, és a fűben landoltak. A férfi ekkor ért fel a tisztásra, amint meglátta a lányokat, feléjük vette az irányt. Rögtön felismerte, hogy ki gyerekei, hiszen a szüleikkel, James-sel és Lia-val sokszor beszélgetett, és sokszor hívták át őt a Lopez házba. Leguggolt a gyerekekhez, ekkor vette észre, hogy a kisebbik lány vibrál, a másik lány pedig, néha elhalványodik. Különös jelenség, majd a testvér pár pár percen belül fel is ébredt. A férfi szemei könnyesek voltak, tudta, hogy el kell mondani a lányoknak, mi történt a szüleikkel. El is mesélte nekik, a lányok sokkolva hallgatták végig, majd a Kendall elsírta magát. Ezek után a férfi átköltözött hozzájuk, mivel az apjuk anno sejtette, hogy baj lehet és még mikor csatlakoztak, akkor megíratta a végrendeletét. A gyerekekre hagyta a házat, a gyerekek gyámja a férfi lett, addig amíg Lucy be nem töltötte a 15. életévét, akkor vett nekik New Yorkban egy házat, ő pedig elutazott, és a gyerek soha többé nem találkoztak vele. Legalábbis, 2012-ig biztos nem, utána ki tudja, az egyelőre csak a jövő. A két

Lopez gyerek eközben arra is fényt derített, hogy a robbanáskor képességeik lettek. Mindkettőnek más volt. Lucy láthatatlanná tudott válni, rózsaszín füst közepette, amikor úgy akarta. Kendall ennél erősebb erőt kapott, alakváltó lett, ez nála annyiban merült ki 10 éves koráig, hogy emberek alakját tudta felvenni, zöld füst közepette, és olyankor tartalmazta a felvett alany DNS-ét is. Addig azt gondolták, hogy Lucynak van erősebb ereje, de megtanultak harcolni is. Harcban ekkor is Lucy emelkedett felül, majd egyszer mikor Kendall 10 éves volt, felvette nővére alakját, és azt játszotta, hogy láthatatlan, egyszer tényleg láthatatlan lett, vagyis a képességeket is át tudja venni az emberektől. Ekkor már egy másik iskolába jártak New Yorkban, és a képességüket rejtegetni kellett. Még a legjobb barátjuk sem tudott róla. Néha annyira belemerültek képességeikbe, hogy gyakorlatilag hősködni kezdtek. Lucy vart maguknak ruhát, Kendallnak zöldet, magának kéket, és álnevet is kitaláltak maguknak, mert miért ne? Lucy csak Smoke volt simán, mert a Pink-et nem akarta elé rakni, de Kendall kedvenc színe miatt Green Smoke lett.





| 2. rész is itt van, jejj!

A többi könyvemet is folytatni fogom, csak most ihlet hiányban szenvedek :)

Írjátok meg kommentben a véleményeteket ;) |

Green Smoke | Avengers ffOnde histórias criam vida. Descubra agora