"- Nálam ez a teszt.
- Hát akkor remélem átmegyek. - nem akartam azonnal rávágni, hogy biztos, mert már csak az illatából ítélve jobbnak tűnt, mint bármelyik pizza, amit valaha ettem."
Teljesen saját, kitalált történet!
Minden jog fenttartva!
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Elég rendesen összevesztünk. Megint. Nem értem mi ez köztünk, hogy elvagyunk, aztán egyszer csak veszekszünk, aztán kibékülünk és akkor egy ideig megint minden oké. De most rosszabb volt a helyzet.
Miután Haddie kiviharzott a házból, csak vártam egy darabig, hogy lenyugodjak, de nem igazán segített az össze-vissza járkálás, így aztán felvettem a bukósisakomat elindultam a motorral. Egyre csak száguldottam az utcákon és próbáltam kiverni a fejemből mindent. Legfőképpen azt, hogy milyen volt, amikor fent ült mögöttem és belém kapaszkodott.
Mert tudtam, hogy igazam van abban, hogy el akar menni, ami érthető is volt csak, hogy egy öt órás repülőutat nem ül végig csak úgy az ember, amikor kötelezettségei vannak. És egyáltalán nem is olcsó dolog. Mert hiába mondta, hogy akkor jöhet vissza amikor csak akar valószínű volt, hogy ez elég ritkán történne meg. Túl elfoglalt lenne a sulival, mert előadások hétvégén is vannak, ráadásul egyértelműen látszott rajta, hogy alig várja, hogy hazamehessen.
A távkapcsolatot nem láttam jó megoldásnak, hiába akarta annyira. Megvolt a véleményem róla és nem tetszett neki. Mert igenis az ilyen kapcsolatot nem tartottam sokra. Nekem szükségem volt arra, hogy ott legyen mellettem teljes testben.
Amikor felvettem a húgomat az oviból rendesen köszönt ahogy szokott is, de ettől függetlenül nagyon szótlan volt, ami egyáltalán nem volt rá jellemző, ugyanis minden nap elmesélte, hogy mi történt, amíg fel nem ültettem a motoromra. Nem tettem szóvá, mert az én napom sem volt túl fényes, de amikor már otthon sem kezdett bele a szokásos csacsogásba és ugrálásba, megkérdeztem, hogy milyen volt a napja.
- Haddie ott volt az oviban. – ez meglepett, így egyből fel is vettem, hogy nagyjából egy vonalban lehessen a fejünk.
- Tényleg?
- Igen. Azt mondta elmegy.
- Igen, tudok róla. - sóhajtottam fel, miközben leültem vele a kanapéra.
- De megígérte, hogy találkozunk még. - úgy éreztem itt ideje annak nekiálljak magyarázkodni és ahogy Haddie-nek is mondtam, tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű.
Ekkor meghallottam a csengőt, ezért letettem Flora-t az ölemből és elindultam az ajtó felé. A szívem eszméletlen sebességgel kezdett el verni. Mindannak ellenére, ami ma történt reméltem, hogy egy ismerős arc fogad majd, viszont amikor kinyitottam az ajtót, nem láttam semmit és senkit.
Ahogy csuktam volna be az ajtót észrevettem egy kartondobozt a lábtörlőn. A nevem ott virított a kis dobozon és én hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Felemeltem és amikor közelebbről megláttam a három betűt egyből felismertem Haddie írását. Azonnal kijjebb mentem egészen az útig, de hiába néztem bármerre sehol nem láttam az alakját.
