Találkozás

769 49 4
                                    

Jimin

El se hiszem, hogy elment a tegnapi nap is. Már is hétfő, azaz go koli.
Tegnap este betettem még a tisztálkodási szereket illetve pár emléket amit nem akarok itthon hagyni mint pl a kedvenc képkeretem benne egy képpel amin én és a mami vagyunk. Jelenleg fél hat van és 7 kor indulok majd a buszhoz ami elvisz a suliig, onnan pedig kb 5 perc a koli úgyhogy nem lesz nagy probléma. Még este felhívtam a nőcit aki amúgy recepciós, hogy lesz e szobatársam és azt mondta igen úgyhogy amiatt is izgulok. Nem tudom ki azt se tudom fiú vagy lány. De ő már ott van elvileg mert régebb óta jár oda úgyhogy nekem kell majd hozzá igazodni ami nem baj mert úgyse leszünk puszi pajtik. Ki lenne a barátom eleve? Mindegy, azért megteszem majd amit tudok. Nem akarom elszúrni. Ezekkel a gondolatokkal keltem ki az ágyamból majd az előre kikészített ruhát meg fogtam és elvittem a fürdőbe. Itt szokásos rutint végeztem ami fogmosás, fürdés, egy kevés haj zselé és ennyi. Amikor ezeket megvoltak magamra vettem a ruhám, ami egy sima gatya csíkos pulcsi és egy kabát.

Nagyjából kész lettem 6 órára így lementem a konyhába ahol szokás szerint a mami várt reggelivel

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.


Nagyjából kész lettem 6 órára így lementem a konyhába ahol szokás szerint a mami várt reggelivel.

-Nagyon köszönöm tényleg. Az összes eddigi dolgot amit értem tettél. Mentem oda hozzá és szorosan megöleltem.

-Ugyan, semmiség. Nekem te szinte a fiam vagy és az is maradsz. Nagyon okos gyerek vagy és büszke vagyok hogy én lehetek a mamád. Mondta miközben ő is átölelt.

-Na de nem sírunk! Ma boldogság van elvégre kirepülsz a fészekből. Mosolygok és megsimizte a fejem.

-Igenis. Adtam neki egy puszit majd leültem enni, majd egy kis idő után követte a példám. Mikor megettük a reggelit lehoztam az ajtó elé a bőröndöm és a táskám.

-Hiányozni fogsz. Öleletem meg szinte az anyukámat.

-Te is nekem picúr. Ölelet vissza majd mi elött mind a ketten elsírjuk magunkat egy utolsó puszit adtam neki majd kiléptem a ház ajtaján. Nagy levegőt vettem és mikor becsukódott az ajtó elindultam a buszhoz. Pontban 7re ide ide is ért így oda érek 8ra . Útközben bedugtam a fülesem és néztem a tájat. Majd kb 3 óra múlva oda is értem a sulihoz. Leszálltam a buszról majd egy gyors eligazítást kérve indultak a koliba. Szép nagy épület, tele ablakokkal és egy kerttel.(tudom nem ilyen egy koli de most egy ilyet képzeljetek el😂)

-Jó reggel. Park Jimin vagyok. Múlthéten iratkoztam be. Mondtam a nőnek aki a gépbe be is írt és a kezembe adott egy kulcsot amin a 24 es szám állt.

- Örvendek. A szobatársad már bent van. 2 emelet 24 és szoba jobbra.Remélem jól fogod magad érezni nálunk. Mosolygok majd vissza is tért a munkához. Így egy köszönöm után elindultam felfelé. Majd megláttam a 24 es számú szobát. Az egész koli amúgy csendes. Nincs hang zavar. Szépek a falak. Núd és halvány színek keverednek ami nagyon hangulatos. De inkább mi elött elalszok bekopogtam majd egy hang vissza is szólt.

-Tessék. Mondta majd be nyitottam. És egy ágyon ülő fiúval találtam szembe magam. Amint észre vette hogy bent vagyok felemelte a fejét. Itt azt hittem hanyatt esek. Ő.. Ő.. Nagyon helyes!

Hello embik. Itt egy újabb rész. Remélem tetszett. A hibákért elnézést. 💜❤

Drága szobatársam! (Jikook)Onde histórias criam vida. Descubra agora