Halálos szerelem || Dazai x Reader {HUN}

8. Régi emlékek és Hachi

Matek órán ültél. Kunikida-san egy egyenletet írt fel. De te nem figyeltél. Előző éjjel a szüleid egészen hajnali hatig rockot hallgattak hangszórón. A szomszédok nem egyszer szóltak, hogy haddják abba, de le se szarták. Egyszer te is próbáltál nekik szólni, erre megvertek. Egy szemhunyásnyit se tudtál aludni. Egész éjszaka csak feküdtél, illetve az ereidet vagdostad. Nagyon fáradt vagy.

- /Név/, minden rendben? – kérdezte a tanár. Az egész osztály téged figyelt. Egyesek még valamit sutyorogtak is.
- Igen, persze!
- Óra után gyere velem az irodámba! Most pedig, kérlek, gyere ki a táblához és oldd meg ezt az egyenletet! – aggódó szemeivel intett, hogy menj oda hozzá. Felálltál, odabaktattál a táblához. Felemeltél egy krétát, és kiszámítottad az egyenletet. Elég könnyű volt.

Ezután visszaültél a helyedre, és próbáltál figyelni. Valamennyire sikerült is. Jegyzeteltél és figyeltél arra, amit magyarázott.
A jelző csöngőnél a gyomrod görcsbe rándult. A következő óra a tesi. Az nap pedig még semmit se ettél, és már nagyon éhes voltál.
A kicsöngőt követően lementél a büfébe és vettél egy pizzát. Már az öltöző felé indultál volna, amikor a válladon éreztél egy ismerős kezet.

- /Név/-san! – Kunikida az ellenkező irányba húz egy picit – Elkértelek testnevelésről! Menjünk ki az udvarra beszélgetni!
- Oh, sensei! Mondta, hogy menjek az irodájába! Bocsánat! Elfelejtettem!
- Semmi gond! Megértem! Mostanában nagyon feledékeny vagy!
- Bocsánat…
- Ne kérj bocsánatot! Gyere, menjünk ki sétálni!

A sensei-el kimentetek az udvarra. Az iskola és az ahhoz közeli parkban sétáltatok. Feléd nyújt egy /kedvenc csokid/-t.

- Tessék! – közelebb nyújtja a csokit.
- Nem kérek, köszönöm!
- Ha nem fogadod el, akkor én magam tömöm a szádba! – elkezdte az arcodat a csokival bökdösni, mire felnevettél. A tanár is felnevetett – Elfogadod, vagy kezelésbe vegyelek?
- Elfogadom! – mondtad még mindig nevetve, mire a tanár mosolyogva a kezedbe adta a csokit – Köszönöm!
- Nincs mit! Szeretnél beszélni arról, hogy mi történt?
- Nem történt semmi olyan… - mondtad, miközben beleharaptál egy kicsit a csokiba.
- /Név/-san! Csak úgy tudok segíteni, ha elmondod, mi történt! – finoman megérinti a vállad.
- Nos, tegnap este rock zenét hallgattak. Ezzel még nem volt semmi baj, kb este tizenegyig. Szóltam nekik, hogy szeretnék aludni, mire… - nyelsz egyet.
- Értem. Ezt ugorjuk át!
- Rendben. Nos, az után egészen hajnali hatig ment a zene, ezért nem tudtam aludni. Azért voltam olyan reggel. Fáradt vagyok!
- Értem. Tudom, hogy ma péntek van, de ha bármikor szeretnél nálam aludni, vagy ha esetleg gáz van, akkor nyugodtan csörgess meg! Az ajtóm mindig, bármikor nyitva áll neked! Tudod jól! – finoman magához húz és átölel. Viszonyszod a kedves gesztust. A tanár alig két évvel idősebb nálad, de ő az egyetlen barátod.
- Tudom! Köszönöm, hogy magára mindig számíthatok!
- Ez természetes!

Az óra további részében még beszélgettek egy kicsit erről a témáról. Megpróbált tanácsokkal ellátni, hogy ilyen helyzetben mit tegyél. Egy kicsit segít is. Ezek után a tanulmányaidról kérdezett. Elmondtad neki, hogy legszívesebben tanár, orvos, vagy biológus lennél. Mivel matekból, kémiából, illetve bioszból elég jó vagy, ezért ezek a szakmák tökéletesek lennének neked. A sensei is megmondta, hogy tényleg ezek az állások lennének jók neked.

A nap további részében sem múlt el az álmosságod, de valamennyivel csökkent. Próbáltál figyelni, de néha-néha elkalandoztál. A jövődön járt az eszed. Ha tudsz szerezni egy jó munkád, akkor elköltözhetsz a szüleidtől! Lehetne egy csodálatos életed! Bárcsak már annyi idős lennél, hogy ezt megvalósíthasd!