Nővérem emelte a súlyokat én meg egy fekve nyomós padon ültem vele szembe chipset majszolva.
-Komolyan csak azt fogod enni?- kérdezte.
-Te diétázol nem én!- jelentettem ki. Sora felnevetett.
-Így nem fognak rádmozdulni az itt lévő pasik.- telepedett meg a szeme egy tőlünk nem messze lévő férfi hátán.
-Pffff! Ha a közelembe vagy akkor engem észre se vesznek.- tömtem magamba egy maréknyit a sós csodából. Ekkor egy hímnemű betolakodó állt meg a testvérem mellett.
-Nincs kedved esetleg meg inni valamit valamikor?- kérdezte.
-Ne haragudj, de a völegényem nem örülne neki.- válaszolt.
-Oh, akkor mindegy.
- Várj! A húgom szabad!- kiáltott a pasi után. Hitetlenkedve bámultam a növéremre. A csávó tekintete elidőzött rajtam, majd vállatt vont.
-Jó neki.- azzal tovább állt.
-Igaza van.- mondtam.
-Ajj ne már Siyeon! Randiznod kéne valakivel!- tette le a súlyzókat.
-Minek? Soha senki nem jönne velem.- gyűrtem össze az üres zacskót. Sora dacosan a csípőjére tette a kezét.
-Ezt nem tudhatod.
-De tudom!-azzal hátat fordítottam neki.- Kint megvárlak.
Az utcán tombolt a nyár az emberek küzdöttek a meleg ellen ki a saját megoldásával. Legyező, mini elemes ventillátor, fagyi, napernyő, az árnyékos részen való sétálás satöbbi. Én inkább vissza mentem a légkondicionált épületbe, viszont abban a pillanatban neki mentem egy kemény mellkasnak. Igen csak a mellkasáig értem. 160 centis önpacsi hú!
-Bocsánat!- motyogtam a homlokomat dörzsölgetve.
-Ne hülyéskedj! Én nem figyeltem.- az idegen hangja nagyon ismerős volt. Lassan rá vezettem a tekintetem és teljesen ledöbbentem.
-Chanyeol?- kérdeztem. A fiatal férfi arcán egy kisebb ijedség futott végig amit nem tudtam hova tenni, de gyorsan folytattam.- Siyeon vagyok! Osztálytársak voltunk gimiben.- magyaráztam. Kissé megkönnyebbülni látszott, majd elérte a mondatom második fele.
-Jung Siyeon?- kérdezte.
-Igen.- válaszoltam.
-De jó! Régen láttalak, hogy vagy?- kérdezte a 200 wattos mosolyával.
-Minden rendben. Megy az élet ezerrel. Veled?
-Nálam is ugyanaz a helyzet. Végre van egy kis szabadságom.- sóhajtott.
-Hol dolgozol?- kérdeztem újból. Chanyeol felnevetett. Mondjuk nem értem mi viccesett mondthattam.
-Siyeon én idol vagyok.- mosolygott kedvesen. A homlokomra csaptam.
-Te jó ég tényleg! Mekkora barom vagyok.- vigyorogtam kínomban.
-Ezek szerint semmit sem változtál a gimi óta.- mondta.
-Sajnos nem. Pedig úgy nőttem volna még pár centit.- álltam lábujj hegyre.
-Miért? Olyan aranyos vagy így.- simogatta meg a fejem búbját. Egy kicsit zavarba jöttem az érintésétől, de hamar összekaptam magam.
-Te viszont változtál. Hova gyúrod még magad?- böktem a hasába, mire fájdalmasan felnyögött.
-Muszáj. Még mindig idol vagyok.- válaszolt.
-De oda elég ha csak a hasad kockás nem kell két ajtós szekrényre gyúrnod magad.- ezen felröhögött. Olyan volt ez a pillanat mint a suliban. Ott állandóan szívtuk egymás vérét. Az órájára pillantott.
-Nekem sajnos mennem kell. Megadod a számod? Elmehetnénk majd beszélgetni valahova.- kapta elő a telefonját farzsebéből.
-Persze!- gyorsan számot cseréltünk.
-Akkor majd hívlak!- mondta, majd elhagyta az épületet, még gyorsan intettem neki. Hirtelen Sora termett mellettem, fülig érő szájjal.
-Ki volt az a jóképű pasi?- kérdezte.
-Egy gimis osztálytársam. Ne gondolj túl semmit. Majd elmegyünk egy BARÁTI beszélgetésre valamikor.- emeltem ki direkt a baráti szót.
-Aha persze! Minden esetre ugorjunk el venni neked pár cuccot.- karolt belém én pedig a legnagyobb világfájdalommal a fejemen törődtem bele sorsomba.
YOU ARE READING
Firkálmányaim
FanfictionEz a "könyv" az én random, éppen eszembe jutó sztorik helye lesz. A részek hosszúsága eltérő: lesz hosszabb, lesz rövidebb és mind ezek mellett nem feltétlenül fognak kapcsolódni egymáshoz. Legtöbbnek a témája K-pop. Külömböző idolok, külömböző ban...