Firkálmányaim

NCT-Jaehyun

Dobásra készen álltam a 3 pontos vonalnál. A közönség tombolt, a két csapat fáradt izgalommal figyelte az eseményeket. Döntetlenre álltunk. Rajtam múlt az egész. A csapattársaim nem bírtak volna egy hosszabítást, ha most kihagyom biztosan vesztünk. Viszont ha bemegy miénk a bajnoki kupa. Minden idegszálam megfeszült, vérem a fülembe dobogott.
Dobok, az egész olyan mint a lassított felvétel, a labda a levegőben tökéletes ívet ír, majd bármiféle nehézség nélkül átcsúszik a hálón. Egy pillanatra teljes csend telepszik a csarnokra, aztán mindenki egyszerre kezd őrült ünneplésbe. A többiek odarohannak hozzám és szoros ölelésbe vonnak. Nevetve és örömkönnyeket hullatva  ugrálunk a pályán.
Sose fogom elfelejteni azt a meccset.

-Te meg mit mososlyogsz? Kémia óra van.- suttogta Johnny.- Beteg vagy?- kérdezte szórakozottan.
-Semmi.Csak előtörtek az emlékek múlthét szombatról.- mosolyogtam.
-Jól van Jordan! De egész órán egy betűt se írtál.- ijedten néztem a táblára amit a tanár abban a pillanatban törölt le, majd a csöngő után elhagyta a termet.
-Ne is álmodj róla! Menj és inkább kérd el Jaehyun-tól.- mondta a kétségbe esett arcomat látva.
-Tudod, hogy úgy se merem megkérni.- motyogtam.
-Éppen ezért cselekszem én.- mielőtt megállíthattam volna megbökte az elöttünk ülőt aki a fülhalgatónak hála semmit sem hallott a beszélgetésből.
-Hé haver oda tudnád adni Haeun-nak a füzeted? Elbambult  órán és semmit nem írt le, az én kézírásomat pedig nem bírja kiolvasni.
-Persze!- mosolygott rám. A gyomromban lévő lepkék őrült csapdosásba kezdtek, hárman pedig öngyilkosok lettek. Egy füzet landolta padomon. Jae vissza fordult és elmélyedt a telefonjában. Jhonny-ra néztem. Ha puszta tekintettel ölni lehetne akkor most ez az óriás a saját vérében feküdne. Huncutul kacsintott, majd átcsoszogott a szomszéd terembe barátnőjéhez.

Hirtelen Jaehyun huppant mellém teljesen felém fordulva. Elszakítottam a tekintetem a füzetről amit épp fellapoztam.
-Köszi, hogy odaadtad.- törtem meg a csendet, majd gyorsan elkezdtem jegyzetelni. A fiú közelebb csúszott, aminek következtében arca alig pár centire volt az enyémtől. A gyomrom fel-le liftezett, arcom pedig egész bitos, hogy vörös színben pompázott.
-Nagyon jó voltál múlt szombaton. Ilyenkor sajnálom, hogy a fiúk és a lányok bajnoksága mindig ugyan akkor van.- suttogta. Teljesen bele borzongtam.
-Öhm..köszi. Hallottam, hogy ti is nyertetek.- fordultam felé. Orrunk szinte össze ért. Játékosan csillogó szemei teljesen rabul ejtettek.  Halvány mosoly terült el ajkain, zavartan vezettem tekintetem párnáira, majd hirtelen észbe kapva visszafordultam a füzetemhez.
-Nincs kedved edzés után játszani egy-egy ellen?- kérdezte.
-De miért is ne?- vontam vállat, bár nagyon nehéz a fiú közelében lazán viselkednem.

                                ×××
A többiek elhagyták a termet ezzel magamra hagyva engem és a gondolataim. Esküszöm jobban izgultam ettől az egy-egy ellenitől, mint a nemzetitől.  Az hogy a fiú kosárlabda csapat kapitányával és egyben legjobb játékosával fogok meccsezni egy ici-picit (NAGYON!!!!) kikészített. A podon ülve iszogattam a kulacsomból, őrülten dobogó lábbal. Egyszerűen kénytelenek voltak megállni. Már-már magamat idegesítettem vele. Úgy érzem nem fog menni, tuti, hogy veszíteni fogok.
-Szia. Ugye nem kellett sokat várnod?- ült le mellém Jaehyun.
-N..nem.- csuklott el a hangom.
-Akkor jó! Kezdhetjük?- pattant fel és kihívóan huzogatta a szemöldökét. Nem tudom pontosan mitől, lehet az önelégült mosolyától, de gondolataim helyett már csak egy mondatt cikázott a fejemben. Győzni akarok!

-Ez az! Nyertem!- ugráltam önfeledetten a palánk alatt. Egy hihetetlenül szép horog dobással értem el kettőnk közül előszőr az öt pontot.
-Azta! Nagyon ügyes vagy, alig bírtam veled tartani a lépést. -Támaszkodott a térdén kihívóm. Izzadt tincsei szemébe lógtak, bőre csillogott a verejetékről, mellkasa pedig fel-le emelkedett. Azt hittem belepusztulok, olyan jól nézett ki abban a percben.

-Nem panaszkodhatsz. Puszta szerencsém volt, hogy sikerült változtatnom a dobó pozíciót.- nyújtottam felé a kulacsát. Hálás pillantások közepette vette ki a kezemből és nagyott húzott belőle.
-De még is megtörtént. Haeun elképsztő játékos vagy!- lépett hozzám közelebb. Zavaromban hátráltam, de hátam egyből találkozott a fallal. Vissza vezettem tekintetem a fiúra aki már csak centikre volt tőlem.- És elképesztően gyönyörű.- suttogta magunk közé. Szinte egymás ajkáról vettük a levegőt mire Jaehyun bezárta a köztünk lévő távolságot. Párnái gyengéd táncba hívták enyéimet, de mindezt olyan gyengéden, hogy a térdeim beleremegtek. Átkarolva a nyakát húztam közelebb magamhoz és hasonló gyengédséggel viszonoztam összes érintését. A fiú belemosolygott a csókba.

Szép lassan váltunk el egymástól, miután percekig élveztük a másik közelségét. Homlokát az enyémnek döntötte.
-Szeretlek Haeun.- mondta a szemembe nézve.
-Én is téged Jaehyun- nyomtam egy puszit a szájára amit nagy örömmel mélyített el.