GOT7-JB

18 0 0
                                    

Helló! Na szóval. Csak annyit akartam bejelenteni, hogy az első GOT7 -ös részek kapcsolódni fognak egymáshoz és előre láthatóan ez lesz ebben a könyvecskében az egyetlen összefüggő sztorim.

Jó olvasást! :)

A gimink igen hierarchikus. Mondjuk én szerencsésnek számítok, ugyanis én pont a népszerű diákok közé tartozom. Ami egy viszonylag kis társaság. Összesen tizenegyen vagyunk ennek a bandának a tagjai. Heten fiúk és hárman lányok. Két lány kivételével mind osztálytársak is vagyunk. Most kezdjük a végzős évet és szerintem mindenki számára igen emlékezetes három évet tudhatunk magunk mögött.
Első év felétől tartozom a csapatba hála Yuna-nak. Ő egy igazán nagy szájú vagány csaj. De ezt csak mások előtt mutatja. De mi, akik jobban ismerik tudják, hogy igazából kenyérre lehet kenni.
Kémián a névsor miatt mellém ültették és elkezdtünk beszélgetni, azóta be se fogjuk a szánkat.

Nem sokkal ezután ismertem meg Hyerin-t aki a suli divat guruja. Emellet baromira okos és sokat segített már nekem és Yuna-nak, mind tanulásban, mind divat téren.

A negyedik lány az Harin aki Jinyoung álltal talált a társaságunkhoz. Ő egy aranyos csendes lány. Mindenki imádja. Egyébként nagyon cukik együtt. Most pont ők a top páros a suliban.

Persze a többi fiúnak is van/volt/lesz barátnője, de azok csak futó kalandok.
Erre a legjobban kitalált válaszuk, hogy csak egyszer vagyunk fiatalok most kell kiélni magunkat. Amivel semmi baj nem lenne, ha nem lenne minden héten más lány az ágyukban.
De ezt valószínüleg sose fogom megérteni.

A fiúk egyébként írtó jó fejek, imádom őket egytől-egyig. Jackson őrült személyiségét, Bam Bam hülyeségeit, Yugyeom szemtelen stílusát,Youngyae állandó jókedvét, Jinyoung talpra esetségét, Mark nyugodt természetét és Jaebum hogy is mondjam? Mindenét.

Igen. Az évek alatt teljesen belezúgtam a laza srácba. Viszont ezt csak a ballagáson fogom neki elmondani. A fiú sose fog többnek tekinteni, mint barát. Kínos helyzetet addig nem szeretnék erre az évre. Elég csak az uccsó napon. Persze a lányok azzal nyagatnak, hogy " csábítsam" el Jaebum-ot ami hülyeség. Úgy se menne. Hiába mondja azt mindenki, hogy én vagyok a legszebb lány a suliban. Ami szerintem amúgyis túlzás.

Lassan ballagtam a suli felé az első tanítási napon. Nagyon jó idő volt, ami jókedvel töltött fel. Mindig is jobban kedveltem a meleget a hidegnél. A téli hónapokat nagyon rosszul viselem. Rendszerint olyan rétegesen öltözöm, hogy Hyerin szerint olyan, mintha az Antarktiszra készülnék. Bevallom én úgy is érzem magam de mindegy.

A suli előtt már ott állt a társaságunk néhány tagja. Integettem nekik, majd mosolyogva fogadtam Hyerin-t aki neki futásból ugrott rám.
-Megjött az iskola szépsége.- vigyorgott Bam Bam. Mosolyogva oldalba böktem és köszöntem a többieknek.
-Milyen volt a nyaratok?- kérdeztem. Hirtelen mindenki egymás szavába vágva kezdett mesélni. Kissé megrökönyödve fogadtam Yuna és Harin ölelését akik nem sokkal a káosz után csatlakoztak hozzánk. Rendesen rám zúdítottak mindent.

Bam Bam és Yugyeom vagy videójátékozott vagy csajozott esetleg mindkettőt egyszerre művelték: játékban ismerkedtek. Jackson gyúrt és vivó versenyekre járt (egyen én is ott voltam szurkolni), Mark Amerikában volt a rokonainál. Hyerin shoppingolt amin rendszerint részt vettem Yuna-val és Harin-nel. Jinyoung és barátnője lamur-oztak.
Közben Youngjae is odacsapódott és váltottam vele pár szót a nyárról.

-Hol van Jaebum- kérdezte Jackson körbe nézve.
-Lehet elaludt.- vont vállat Hyerin a telefonján pötyögve.
-Ha egyáltalán aludt.- nézett össze Bam és Yugyeom jelentőség teljesen.
-Ezt meg hogy értitek?- kérdezte Mark. Erre mind a két fiúra néztünk.
-Hát Jaebum a nyáron becsajozott és khm....a kapcsolatuk igen mozgalmas.- vihogta el a végét Yugyeom.

FirkálmányaimWhere stories live. Discover now