Daechwita ×YoonSeok×

1.rész

Hi~
Yoongi drágaságom meg ihletett szóval elkezdem ezt írni. 😄

Jó olvasást! 😊

___________________________________

Egy kis falu valahol Dél-Korea déli részén itt élek én Daechwitában. Egész pontosan az uralkodó család következő leszármazottja vagyok. Édesapám kemény vezető így sok dolgot vettem át tőle. Talán túlságosan is sokat ezért a lakosok utalnak engem, ami igazából nem nagyon érdekel. Bár mondjuk meg lehet érteni sokszor ítélem az embereket lefejezésre. De igazából lassan ebből is kezd elegem lenni sehogy se találom önmagam. Édesapám meg büszke arra, amit csinálok. Viszont van egy képességem, amiről még ő se tud csak a személyes szolgám. Ő az egyetlen ember az életemben, akiben meg bízok. Tehát van ez a képességem sose használtam még, de talán itt lenne az ideje. Meg tudom kettőzni magam semmi extra nincs benne csak kettőt csinálok magamból. Ami valakinek jó lehet valakinek viszont nem.

- Fiatal úr egy elítéltet hoztak. - zavar meg a szolgám.
- Megyek. - sóhajtok meg igazítom a ruhám és a nagyterembe megyek.
- Mi a bűne? - nézek az előttem térdelő megkötözöt férfira.
- Lopás. - válaszol az egyik őr.
- Végezék ki! - fordulok hátat és indulnék el vissza.
- Kérem ne tegye. A gyermekeim...éheznek én csak egy kis ételt akartam nekik. Bármire képes vagyok értük zárjanak be fogjanak munkára, de kérem könyörüljön. - menés közben meg álltam hallottam ahogy sírt volt egy kicsi részem, aki elakarta engedni, de nem hallgattam rá.
- Végezék ki! - fordítottam kicsit hátra fejem és ismételtem meg önmagam újra elindultam most már a szitkozódott és az őröket ott hagyva.

A szobám felé vettem az irányt a megszokotthoz képest elég gyors léptekkel.
- Mire készül fiatal úr? - jön utánam a szolgám.
- Ki megyek. - mentem be a szobámba ahová követett.
- Biztos jól át gondolta ez? A falusiak nem néznék jó szemmel, sőt kifejezetten félnének öntől. - próbál megállítani.
- Nem fognak felismerni. - csinálom meg azt az egy klónt amire képes vagyok. Teljesen máshogy nézet ki rajtam egy szőke paroka volt, mint mindig neki pedig az eredeti fekete hajam. Hozzá egy nagyon egyszerű hétköznap szettet állítottam össze.
- Már csak a heget kéne eltűntetni. - nézek a tükörbe mind két alakommal.
- Biza csak rám. - hoz valami kencét a szolgám ültet le és kezdi el kenegetni a szememnél lévő vágást.
- Csak kérem az ön érdekébe ne keveredjen semmibe. Én jól tudom, hogy maga nem ilyen valójában. - mosolyodik el és fejezi be, amit csinált.
- Honnan veszed? - nézek rá.
- Mivel a szolgája vagyok láttam milyen valójában és nem olyan amilyennek mutatja magát. - bele nézek a tükörbe és teljesen eltűnt a vágás.
- Akkor milyen vagyok valójában? - motyogom olyan hallkan, hogy nem lehetett hallani se. De ezt inkább magamtól kérdeztem tehát nem is vártam választ.

...

Óvatosan hagytam el a palotát nehogy bárki is észrevegyen. A fejemre tettem még egy vékony fonott kosárra emlékeztető kalapot. Olyat amilyet az utazó emberek szoktak hordani. Elindultam a falu fő utcáján mindenhol árusok sokan felém fordultak. Igaz is itt nem gyakori, hogy egy utazó meg fordul. Ha még is vagy lefejezés a vége vagy elmenekülnek mielőtt elém hoznák. Nem foglalkozva az engem fürkésző szemekkel sétáltam tovább.

Hirtelen a sarkon befordult egy csukjás alak úgy tűnt mintha menekülne.
- Kapja el valaki. - szaladt utána valaki én pedig már tudtam is mi folyik itt legalább is sejtettem. Az a csukjás férfi valószínűleg lopott ezt azért gondolom, mert a kezében egy közepes zsákot szorongat. Az alak hátra fordult, hogy meg nézze milyen közel vannak kergetői. Majd mivel nem figyelt én pedig valamiért le voltam fagyva belém szaladt. Mind ketten elestünk már kezdtem volna, hogy mit képzel magáról ezért ki végeztetem szöveget. De eszembe jutott, hogy itt most nem a király fiaként vagyok, hanem egy egyszerű utazóként.
- Bassza meg. - szitkozódott majd kezdet el felállni és nézet hátra. Majd visszafordult meg ragadta a kezem és felállított aztán magával rántott. Így most már vele együtt futottam nem tudom hova. Néhány perc után meg ált és nagyot sóhajtva fordult felém viszont az arcát még mindig nem láttam a csukjától.
- Meg menekültünk. - látszódott ki az anyag alól ahogy mosolyog.
- Mért kellett bele keverj ebbe? Meg ígértem otthon, hogy nem keveredek bele semmibe erre jössz te. - bökdösőm mellkasát és megyek egyre közelebb hozzá ő pedig hátrál.
- Nyugalom nem kaptak el. - fogja le a kezem.
- Gyere. - kezd el megint húzni.
- Engedj el ezért ki...mármint... - nem fejeztem be hirtelen nem jutott eszembe semmi.

Egy rozoga házhoz vitt az ablakok helyén szakadt anyagok a tető félig be volt szakadva. Bent csak egy helység volt sehol egy ágy minden felé valami holmi vagy zsák.
- Te itt laksz? - nézek körben megint és állok meg egyhelyben míg ő leteszi a szerzeményét.
- Itt a legtöbb ember hasonló körülmények között él. A falun kívülről jöttél ugye? - pillant rám.
- Igen. - bólintok most azt nem mondhatom, hogy a palotából jöttem. Levettem a fonott kosárra emlékeztető kalapot és a kezembe fogva néztem újra rá.
- Az látszik. - mondja ahogy arcomat figyeli.
- Ülj le. - foglal helyet egy anyagokkal leterített szalmaágy szerűségen. Vonakodva, de mellé ültem és egy ideig csend lett ő engem figyelt én pedig lehajtott fejel ültem. Valahogy rosszul éreztem magam, hogy ilyen körülmények között kell éljen valószínűleg miattam. Össze szorult a mellkasom, hogy ilyen helyzetbe üldözőm az embereket.
- Sajnálom. - emeltem fel hirtelen a fejem és néztem rá.
- Mit sajnálsz? - kérdez vissza.
- Ezt az egészet, hogy ilyen helyzetben kell élj. - nézek körbe majd újra rá.
- Ez nem a te hibád a király fia tehet mindenről. - hangja tele volt gyűlölettel és haraggal én pedig kicsit meg ijedtem. Tényleg ennyire szörnyű ember lennék?
- Tessék nem sok, de ha a faluba maradsz lehet ezután nem lesz lehetőséged enni. - add a kezembe egy almát és egy kis cipó kenyeret.
- Vizem nincs már napok óta és ételem is csak ennyi van. - sóhajtott szomorúan.
- Nem fogadhatom el. - adnám vissza, de elkezdet a hasam korogni. Lehet még is meg kellett volna egyem a mai ételt otthon.
- Edd csak meg nyugodtan. - tolja vissza a kezem mosolyogva.
- Mért adod nekem, ha nincs több? - nézek a szemébe és valami olyat érzek a mellkasomba, amit még soha. Megbánást.
- Csak egyél. - mosolyog. Én le pillantok a kezembe lévő ételre majd vissza rá és végül fájó szívvel kezdek el enni.

- Mért nem mész el innen, ha ennyire szörnyű itt a helyzet? - kérdezem miközben eszek.
- Azt nem lehet a király meg tiltotta, hogy elhagyjuk a falut. Csak a kereskedők mehetnek ki ők is örökkel. - erről a törvényről meg is felejtkeztem.
- Nem félsz, hogy elkapnak egyszer? - utalok a lopásra és nézek rá.
- Gyorsan tudok futni. - húzza nagy mosolyra a száját.
- De őszintén...nagyon. - hajtja le a fejét.
- De a túlélésem érdekében teszem még, ha egyszer el is vesztem a fejem. - néz rám mosolyogva bár az a mosoly egyáltalán nem őszinte.
- Nekem most mennem kell, de még találkozunk. - állok fel és veszem vissza fejemre a kalapom.
- Mindent köszönök. - mosolygok rá és hagyom ott. Ügyelve vissza osonok a palotába és a szobámba érve eltüntetem a klónom. Vissza öltöztem az eredeti ruhámba lemostam a kencét a hegemről. Mire végeztem a szolgám is meg érkezett.
- Milyen volt oda kint? - hajol meg előttem.
- Igazán tanulságos volt. - pillantok rá.

___________________________________
Nos hát remélem tetszett az első rész. Hamarosan hozom a folytatást. Addig is írjátok le eddig mi a véleményetek róla.

2020.05.23