Daechwita ×YoonSeok×

7.rész

Jó olvasást! 😊

___________________________________

Nem így terveztem, de, ha már ez történt ki kell találjak valamit. Sötét volt nem volt korom sötét, de már javában benne voltunk az éjszakába. Kezem össze volt kötözve és az egyik őr rángatott végig a palota udvarán. Nem ellenkeztem hiszen mit tehetnék most ebben a helyzetben? Nem véletlenül hord a királyi család parókát. Levittek az alaksori börtönbe kinyitották az ajtót majd erővel belöktek rajta. Én pedig Hoseokon landoltam, aki valószínűleg aludt, mert nem értette mi történik. Az őr bejött nyakamnál fogva felemelt és a falnak lökött majd újra a nyakamra szorította kezét.
- Mond el mit csináltál vele? - köpi a szavakat.
- Mért? Ennyire hiányzik? - kezdek gúnyosan nevetni.
- Mit szólnál, ha azt mondanám meg öltem? - nevetek tovább.
- Őt nem lehet csak úgy meg ölni. - kapok egy pofont.
- Holnap még találkozunk most felébresztenél mindenkit a sikításoddal. - teszi kezemre és lábamra a hosszú láncot és bilincset.
- Már alig várom. - nevetek most már csak kínomban. Ezután ránk zárta az ajtót és ott hagyott minket.
- Mi a faszt keresel te itt? - néz rám Hoseok kerek szemekkel.
- Elkaptak. - pillantok rá.
- Addig oké, de ha te vagy a király fia nem a palotában kéne lenned? - méreget értettlenül.
- Elvileg igen gyakorlatilag nem. Ez egy bonyolult dolog. - dőlök hátra.
- Tudod, mért kell parókát hordanunk? - fordítom felé a fejem.
- Mért? - kérdezi én meg vissza fordulva kezdek beszélni.
- A köznép és a palotában lakok nem láthatják a valódi hajunkat és arcunkat. Azért hordunk parókát, hogy ne látszódjon az eredeti hajunk és a szőke paróka valamilyen szinten torzítja az arcot. De még a szülők se láthatnak így senki max a hozzád közel álló szolga vagy a párod. Mekkora faszság nem? - fordulok újra felé.
- Az. Tehát akkor nem ismernek fel? - pillant rám.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- De mért vagy itt? - egy pillanatra felé fordulok majd felnézek.
- "Elraboltam a király fiát." - mutatok idézőjelet kezemmel.
- Valamit nagyon tudok, ha elraboltam önmagam nem? - fordulok vissza felé, de nem kapok választ egyből.
- Igen. - bólint.
- Hogy kaptak el? - néz a szemembe majd fordítja el a fejét.
- Valahol ott kezdődött mikor ma reggel hozni akartam neked valami ételt. - kezdek el mesélni.

*jó néhány órával korábban*

Reggel egyik első dolgom volt, hogy Hoseoknak összerakjak valami ételt és becsempészem neki a cellába. Ugyanis eredetileg a raboknak nem lehet ételt adni, amíg a kivégzésre várnak. Mikor sikerült össze szedjek neki néhány dolgot lementem a börtönbe. A külső bejáratnál az őr meg állított, de hamar tovább is engedett. Itt csak kívül van őr általában úgy is azonnal kivégzésre kerülnek az elítéltek. Ha még se mint ebben az esetben akkor csak kint van őr egyedül is teljesen jól el tudja látni a feladatát.
- Tessék ezt edd meg. - adnám oda Hoseoknak az ételt, de ki csapja a kezemből.
- Nem kell. - szór szikrákat a szemével. Összeszedem és leteszem mellé a tányért.
- Gyűlölek. - hallom ahogy elkezd szipogni így felé fordulok.
- Volt egyáltalán egyetlen egy pillanat is mikor őszinte voltál velem? - folynak le a könnyei az arcán.
- A kilétemen kívül minden pillanat őszinte volt. - megyek kicsit közelebb hozzá és törölném le a cseppeket, de elcsapja a kezem és a fejét is elfordítja.
- Hagy egyedül. - öleli magához a lábát.
- Sajnálom. - húzom végig egyik kézen az ujjaim majd hagyom ott. Vissza menve a szobámba kezdtem el gondolkodni. Még is mit tegyek, hogy ki szabadítsam Hoseokot? Vagy csak egyszerűen fogjam a kulcsokat cuccoljunk össze és szökjünk. Talán most ez lehetne a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás. Sötétedéskor elkezdtem össze szedni a legfontosabb dolgokat. Nem szóltam a szolgámnak nem akartam bele keverni ebbe. Most nem csináltam klónt egyszerűen csak át öltöztem és elindultam Hoseokért. De nem számítottam arra, hogy elfognak kapni, de még is meg történt.

- Így történt, hogy most itt vagyok. - fejezem be a mesélést. Persze a képességemről nem beszéltem nem akartam meg ijeszteni.
- Miattam. - mosolyodik el.
- Igen. - görbül felfelé a szám.
- Még mindig utállak. - néz a szemembe.
- Én szeretlek. - mosolygok még mindig.
- Az a baj, hogy én is de mellette utállak azért, amit az öcsémmel tettél. Fogalmam sincs most mit kéne tegyek hallgassak a szívemre vagy az eszemre. - hajtja le a fejét.
- Akárhogy döntesz én mindig szeretni foglak. Te változtattál meg és tűnteted el a gyilkost belőlem. Mikor elsőnek találkoztunk mondtam, hogy önmagam keresem. Hát meg találtam amilyennek te meg ismertél az vagyok én valójában. - kinyújtottam felé a kezem, de nem fogta meg így csak a földre tettem és ott hagytam. Egy ideig csend lett a kezem még mindig ott volt a földön.
- Hiányzik Yingyong. - hajtom térdemre fejem.
- Hiányzik az az egész hely szép volt olyan állom szerű. - beszélek tovább.
- És hiányzol te is. - folyik le néhány könnycsepp a szememből.
- Hiányzik az ölelésed hiányzik a csókod hiányzik, hogy meg érints minden hiányzik. Basszus nem tudom mi ez az érzelem kitörés. - kezdem szemem törölgetni mind két kezemmel, de sehogy se akarnak eltűni a könnyek. Hirtelen Hoseok elhúzza egyik kezem a szememtől a másikat pedig én veszem el és a szemembe néz. Közelebb húz magához és meg ölel, amit kicsit késve, de viszonzok.
- Még nem döntöttem, de nem hagyhatom figyelmen kívül az érzésem irántad. - enged el és néz a szemembe majd lassan ajkaimra hajolt. Finoman csókol én pedig szinte elolvadok karjaiban. Sajnos nem tartott sokáig elvált adott orromra egy puszit. Ezután vállára hajtottam a fejem és így aludtunk el.

___________________________________
Az izgalmak még folytatódnak ebből itt a végéből semmit ne vegyetek készpénznek. Hamarosan hozom a folytatást. 

2020.06.02