Hazbin hotel novellák

Angyal por (RadioDust human)

Hatalmas csattanások és kétségbeesett kiáltások szűrődnek ki a szobából. A fiú ismét felkiált ahogy az öv újra nagyot csattan a hátán. Majd még egyszer, s még egyszer. Hiába próbálja tűrni, fájdalmát elrejteni, a fájdalom érzése felül kerekedik akaratán, s a földre tiporja.

-Tűrd!-kiabálja és újra megüti övével. Anthony összeszorítja fogait, szemeit pedig szorosan behunyja, ám hiába egy-egy fájdalmas nyögés ki szaladt belőle. Anthony utált, hogy ilyen gyenge.

Molly könnyes szemekkel szalad oda testvéréhez. Nagy nehezen elvonszolja szobájához, s ágyba dugja. Sajnos nem tudja lekezelni sebeit, szüleik az ilyen esetekre kidobták az összeset. Hogy miért? Hogy saját magától épüljön fel. Molly egy nap bosszút fog állni érte, ezt már jó pár éve megígérte magának.

-M-molly...

-Nincs semmi baj An. Pihenj csak.-suttogja a lány, s le ül testvére ágya mellé a földre.-An, igazán megtanulhatnád, hogy apa hirtelen haragú. Bármi olyat mondasz ami neki nem tetszik megbüntet. Kérlek, tudom, hogy nehéz de néha jobb ha nem ellenkezel a szabályok ellen.-a fiú kényszeredetten elmosolyodik. Molly utálta amikor így mosolyog, nem őszinte.-Pihenj, An. A többit elintézem.-mosolyodik el halványan. A fiú kissé szomorkásan nézi iker testvérét aki pillanatokkal később csendben elhagyja a szobát. Észre vette a hamis mosolyt, igaz?

Pár nappal később, mikor már Anthony sebei be gyógyultak -valamennyire- úgy döntött ideje kicsit szórakozni mennie. Rég volt már, s hiányolja azt az érzést ami akkor történik. Így hát mosolyogva veszi fel legkirívóbb ruháját, majd halk léptekkel elhagyja -nem éppen otthonának nevezhető- házát. Ez alkalommal kicsit messzebb bárba megy, hogy kicsit távol legyen "családjától". A bár pultnál lévő székre ülve már régi ismerősként köszönti a csapos, aki ez alkalommal is egy poharat törölgetett ha éppen nem egy vendéget szolgált ki.

-Rég láttalak, Anthony. Mi a helyzet?-a szólított arcára halvány mosoly ül ki. Utálta amikor régi barátja ezt kérdezi tőle mivel pontosan jól tisztában van a helyzetéről.

-Semmi új.-mondja váll rántva.-Kicsit unalmas.-sóhajtja, s a pultra könyököl.

-Nos, úgy gondolom elég sok szabad prédát találsz itt magadnak.-mondja, majd játékosan bele üt a fiú vállába aki kuncogásba kezd. Jobbra, s balra tekint ám hiába, nincs olyan aki ínyére lenne. Száját húzva tekint vissza csapos barátjára.-Mi a gond? Nincs senki?-Anthony nemlegesen rázza a fejét.

-Kicsit elegem van már a vénemberekből.-motyogja orra alatt.- Jó lenne egy korombeli srác. Egy magas, helyes kis srác. Mondjuk, barna hajjal és szemmel.-mondja álmodozva, mire barátja meglepetten a bár egy kis sarkába mutat.

-Mondjuk olyan, mint ő?-kérdezi, mire An is arra pillant. Szemei felragyognak, s már tudja, hogy a ma éjjelt kivel fogja tölteni. A srác pont olyan, amilyenről beszélt. Barna haj és szem, s elég magasnak is tűnik. -Hajrá.-ez volt a végszó, a fiatal fiú kicsit lassú léptekkel sétál oda a magányosan iszogató úriemberhez. Mély levegőt vesz, s egy nagy mosolyt varázsol arcára melyben picit perverz szándékai is felcsillanni látszik.

-Helló, szabad?-kérdezi, ám jó maga is meglepődik félénk hangján. Ezt nem így tervezte.

-Csak nyugodtan.-feleli mosolyogva, majd Anthony le ül mellé amint az idegen beljebb csúszik.

-Anthony vagyok.-mutatkozik be elsőként. Mosolya megremeg, ahogy az idegen arcát közelebbről is láthatja. Aranyos.

-Alastor.

-Mond Alastor, miért ültél itt egyedül?-kíváncsiskodik, hangjából érezni, hogy tényleg érdekli őt. Még is mi van vele? Még soha nem volt vele ilyen... A szíve túl gyorsan ver. Ez nem normális, mindenesetre inkább leplezi az egészet, majd elmúlik.