Csillaghullás; Niall Horan ff.

Le soleil

A nap

Hihetetlen még csak a gondolata is, hogy az Univerzumban olyannyira sok nap van, mégis, mi csak egyetlen napnak a fényét érezhetjük és tapasztalhatjuk a mindennapokban. Reggel felbukkan a horizont felett, este a szivárvány legszebb színeire festi az eget, s nyugaton távozik az égboltról, felváltva a fényességet a sötétségére.

- Bocsi, tudnál adni egy tollat? – egy halk, mély tónusú hang zökkentette ki gondolatmenetéből Winniet, aki aztán kicsit elképedve realizálta, hogy még francia órán ül, s még mindig körülbelül 30 perc van vissza az órából.

- Persze – felelte suttogva Winnie, majd a tolltartójába nyúlva kivett egy kék tollat, és az ismeretlen fiúnak adta. Figyelmét ismételten Mr. Delpierrenek szentelte, szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe, aztán a mondatok szerkezeténél fejét törve próbált néhány eddig meg nem értett nyelvtani szabályt megérteni. Szerencséjére a franciatanár minden kérdésre tudta a választ, egy olyan embertől tanulni a legjobb egy nyelvet, ha a tanítódnak ez az anyanyelve.

Az ablakon beszűrődő fény melegséget árasztott a tanteremben, ami elég ritka volt Bangorban, ha derűfényes napsütés van jelen, főleg szeptemberben, emellett kint is a hőmérő ütötte a húsz fokot. Winnienek sikerült az óra további részében nem elkalandozni, s rendszerezése érdekében pasztellzöld szövegkiemelővel emelte ki a fontosabb részeket az ismétlés órájáról.

‐ Legyen mindenkinek szép napja, tudjátok, csak pár év és végre nincs több iskola! Au revoir! – köszönt el a csoporttól Mr. Delpierre, ezután kikapcsolta a vetítőt, majd a táblához araszolt, és letörölte a szivaccsal a fekete filccel írt mondatait.

Mindenki azonnal fogta az asztalra kipakolt dolgait és beleseperte mindet táskájába, s mint akiket bombaként lőttek volna ki, siettek ki a teremből, az ismeretlen fiúval együtt. Leginkább azért volt ismeretlen, mert a legtöbb embert ismerte a csoportból, hiába, volt néhány ember, aki se név, se arc alapján nem volt ismerős számára, nem gondolta volna, hogy pont ez a srác lesz az, akinek nem tudja a nevét. Winnie is sietősen pakolta össze jegyzetfüzetét és tollait dobálta bele a tolltartóba, majd azt becipzározva tette el válltáskájába. Nellievel az ajtón kilépve még egy utolsó köszönést ejtettek a franciatanárnak, aztán a kijárat felé indultak meg. Winniere még egy fizika várt, viszont Nellienek arra a napra a francia volt az utolsó órája, így szomorú búcsúzkodások után a kék szemű elindult haza.

Winnie immár magányosan haladt a különleges, kacskaringózó mintával borított kikövezett folyosón. Az ablakokon beszűrődő fény kellemesen sütötte arcát, legszívesebben ott, a folyosó közepén megállt volna, s lehunyta volna barna szemeit, hogy élvezhesse a rávetődő fénysugarakat, viszont tudta, pár perc múlva az élénkzöld fűben ülve élvezheti a Nap melengető fényét. Az óriási sötétbarna ajtót kinyitva a szabadba érkezett, pontosabban az egyetem gyönyörű, élénkzöld füves udvarára, ahol már jó pár egyetemi hallgató társa a füvön üldögélve, csapatokba elkülönülve beszélgettek, és fogyasztották el ebédjüket.

Winnie a járdáról letért a fűre, majd egy kicsit távolabb a tömegtől, ledobta oldaltáskáját és kiterült a puha földön. Jó pár percig mozdulatlanul feküdt, s élvezte a melengető Nap sugarait, viszont rá kellett jönnie, az ebédszünet nem tart örökké. Lassan felülve törökülésbe helyezkedett, aztán a táskájáért nyúlt, és kivette belőle a gyümölcssalátáját, levette a műanyag dobozról a tetejét, majd a villáját megfogva beleszúrta az ananászdarabba az evőeszközét. Az eper-, cseresznye- és más gyümölcsdarabok között turkálva szabad kezével a telefonján kezdett böngészni, átpörgetett néhány közösségi oldalt. Csendben, magába burkolózva, gondolkodva eszegette tovább az ebédjét, mire egy kisebb puffanást hallott meg, egy időben szeme sarkában, mellette egy fekete táskát pillantott meg a fűben. Lassan tulajdonosát is meglátta mellette állva. Winnie kíváncsian vezette fel tekintetét a franciaóráról újonnan ismert égszínkék tekintetre, ki egy kedves mosollyal ajkain figyelte a barna hajú lányt, aki abban a pillanatban nyelte le azt a falat gyümölcsöt.