A kövér esőcseppek hangosan koppantak az aszfalton. Az utcán sehol senki. Egyedül én bandukoltam a nyári viharban, így este 9 óra fele. Ez amúgy is veszélyes és elhagyatott környék. De nem érdekel, mert nem félek. Nincs mitől. Sötétbarna hajam, és a ruhám is csurom víz volt már, de nem siettem. Ugyan hova kellett volna sietnem? Túl korán kellett felnőnöm. Eszembe jutott látszólag tökéletes gyermekkorom. Így utólag visszagondolva már akkor voltak jelei, hogy nem mindig leszek boldog. Hogy már nem leszek soha boldog. Már akkor is, igazán kevés barátom volt, most pedig már egy sincs.
Apa gyakran vitt sétálni, anyával pedig sokat társasoztam. Jónak hangzik, pedig már akkor voltak jelek, amit most így tizennégy évesen értettem meg. Nem tudok mit tenni.
Egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Kezem ökölbe szorul. Villámlik. A sötét utca egy pillanatra feltárul előttem. Aztán csak sóhajtok, és tovább gondolkozom az életemen.
Egy emlékfoszlány jelenik meg előttem. Egyszer ötévesen nem bírtam aludni és lementem a lépcsőn. A konyha előtt azonban valami megállásra kényszerített. Csörömpölést hallottam majd kiabálást.
-Ez is a te hibád!
Még mindig hallom olykor anyám ijedt hangját. Akkoriban nem foglalkoztam vele, és jó időre el is felejtettem. Pedig fontos eseménye az életemnek.
Tovább gondolkodtam, miközben az eső még jobban esni kezdett.
ESTÁS LEYENDO
Viharos élet
Ciencia FicciónEz egy nem épp vidám hangulatú story lesz. Főhősünknek élete, nem épp egy álom. Látszólag tökéletes gyerekkora volt, 14 évesen jön rá, hogy ez nem igaz.
