Under the Stars {Bokuaka ff.}

Day Three

*Akaashi Keiji*

Reggel Bokuto-san ébresztőjére keltem. Lassan nyitogattam pilláim. A nap fénye kegyetlen volt és emellé fej fájás társult. Mintha másnapos lennék. Pedig csak kicsit sokáig maradtam fent az éjjel. Hoppá. Talán nem kellett volna hajnali kettőig a csillagokat bámulni Bokuto-sannal. De olyan gyönyörűek voltak, ráadásul az idióta bagoly szemei is a csillagokhoz hasonlóan ragyogtak. Olyan szép sárgák. Nem a tipikus napsárga árnyalat, sokkal inkább a csillagok színe. És a haja. Amikor fel van zselézve is imádom. De amikor lelapult és selymes, az sokkal jobb.
Na álljunk meg egy pillanatra! Honnan veszem, hogy selymes olyankor a haja? Persze volt, hogy a hajához értem, de ha jobban belegondolok, sosem értem úgy a hajkoronájához, hogy nem volt bezselézve. Vajon milyen lehet?

Nagy nehezen kinyitottam szemeim és a másik ágyban szuszogóra pillantottam. Békésen aludt. Hirtelen felültem az ágyamban és határozottan megindultam Bokuto-san ágyához. Tőle egy fél méterre megtorpantam és mély levegőt vettem. Jobb kezem komótosan felemelve, felényújtottam. Óvatosan értem először puha és selymes -ahogy gondoltam- hajához. Összedörzsölve két ujjam között egy-egy hajtincsét, majd bele-belemarkoltam a hajkoronába. Egy tincsét a füle mögé tűrtem, majd tenyerem az arcára simítottam. Bababőr tapintású arca egy rezzenéssel reagálta le hideg kezem érintését.
Ledermedtem, mikor feleszméltem, hogy mit is csinálok. Én most Bokuto-san arcát simogatom, miközben ő édesdeden alszik. Hogy történhetett ez? Elrántottam a kezem és a fürdőbe igyekezve kiáltottam a bagolynak, hogy ideje felébrednie. Magamra zártam az ajtót és a mosdókagylóra támaszkodva bámultam saját arcképem.

-Mi a jó francot csinálsz, Akaashi Keiji? -tettem fel a kérdést magamnak. Bámultam az elém táruló torz képmásom. Belepirultam, csak annak a gondolatába is, amit az imént tettem. Mégis mi a frász történik velem? Szemeimből apró könnycseppek kezdtek csorodogálni. Hagytam, hogy értetlenségem könnyei végigfollyanak paradicsom vörös arcomon, majd lecseppenjenek a mosdókagylóba. Mik ezek a fura érzések? Már az is boldogsággal tölt el, ha boldognak láthatom. Ha ránézek, vagy hozzászólok megdobban a szívem és egy meleg, ismeretlen érzés tölti el a mellkasom. Ha pedig hozzáérek, az egyszerűen megbolondít.
Ez lenne a szerelem? Szerelmes lennék Bokuto-sanba? Abba az idióta bagolyba? Az lennék?

-Akaashi! -hallom meg nyavalygását és összerezzenk. Tudom, hogy nem lát, de automatikusan töröltem le könnyeim. Megráztam fejem. -Mikor végzel már?

-Egy pillanat még Bokuto-san -kiáltottam vissza és nekiláttam reggeli teendőimnek.

A reggeli közben Bokuto-san a csillagokról mesélt a többieknek, akik ámulattal figyelték a történetet. A következő pillanatban betoppant a Karasuno és ez megőrjítette az egész csapatot. Főleg Bokuto-sant, aki otthagyva a reggelije felét rohant üdvözölni a varjakat.

-Hey, hey, hey! -ugrálta körbe a másik csapatot.

Az edzőmeccsek élvezetesek voltak, mind számunkra, játékosok számára, mind a nézők, azaz a padon ülők és az edzőink számára is. Emellett tanulságosak is. Szerencsére Bokuto-sannak is jó napja volt. Majdnem minden mérkőzést megnyertünk. Bár a kis vörös és Kageyama-kun gyorsai még mindig lenyűgözőek. A Karasuno csapata este hat körül hagyta el a helyszínt. Ezután már nem kínzott minket az edző és mehettünk vacsorázni. Nekem nem nagyon volt étvágyam, ezért csak visszamentem a szobába. Leültem az ágyamra és néztem ki a fejemből. Kellemetlen érzés fogott el, amikor újra és újra végig gondoltam a mai napot. Lehet, hogy a meccsek jók voltak, de nagyon zavart, hogy Bokuto-san alig foglalkozott velem. Nem tudom megmondani miért, de amikor a kis vörössel nevetett, vagy Tsukkishima-kun kedvét próbálta felderíteni, a szívem összeszorult. Fájdalmas volt. Miért nem velem foglalkozott? Férkőzött be ez a kérdés az agyamba. Miért nem vagyok elég jó ahhoz, hogy rám figyeljen? Én akarok lenni az, akire minden figyelmét fordítja! Mérgemben elhajítottam a párnám, ami Bokuto-san ágya előtt landolt.  Ahogy bámultam a bagoly ágyát feltűnt valami. Nincs ott a plüss csillag. Reggel még láttam, hogy nála volt. Meredten keresgéltem a szememmel. Már az ágyról is felkeltem és a szekrényt is kinyitottam, de sehol nem volt. Egészen pánikba estem, amikor Bokuto-sant hallottam meg belépni a szobába. Szinte hisztérikusan pördültem körbe.