Törékeny, lágy ez a kicsiny virág,
Elnyeli őt a hatalmas világ.
Hiába küzd, és hiába harcol,
A végeredmény mindig ugyanabba torkoll.
Hajnalban felkel, mert dolga akad,
Reggelije egy harmatcsepp csak,
Aztán nagy munkájába belefog,
Dehát tennivalója igen sok.
Első napsugár megcirógatja,
Egy csodás nap felé hívogatja,
De még délelőtt beborul a kék,
S délben megered az ég.
Küzd a rengeteg folyadék ellen,
Ami odafentről száll le.
Nem tud elmenekülni, elfutni,
Csak a végét ennek kivárni.
Estefelé már csendesedni kezd
A kisvirág is lenyugodni kezd,
Majd lassan elalszik zaklatottan,
De végre pihen, és nincsen gondja.
Másnap felriad egészen korán,
De mikor meglátja ennek okát,
Már nem tud mosolyogni oly' szépen,
Csak elgondolkodik mi az élet.
Sorban állva és vigyázba vágva,
Megannyi sorstársával várja,
Hogy elhaladjon a szél messzire,
Ellenőrzést végre fejezze be.
Félelem érzet lassan alább hagy,
Ő az égre sóhajtva felnéz csak,
Eltűntek felhők, viharos szelek,
Talán egy ideig nyugta lehet.
Bár valószínűleg tévedett...
