A szökevény és a hibrid (Befejezett)

2.10 A vége az új kezdet

Annyira boldog vagyok. Minden problémám megszűnt. Mindent ugyanúgy beleírtam a naplómba, nehogy elfelejtsek valamit. A testvérem hamvait egy kis ládában tartom, nehogy kiszóródjon. Klaus jött be a szobába.

- Mikor fogod feléleszteni? - Kérdezi. Szomorú volt.

- Nem soká. - Mondtam. - Minden rendben? - Kérdezem. 

- Marcel, meghalt. - Könnyezett. Megöleltem. - Elijah kitépte a szívét. 

- Csak be biztosított minket. - Mondtam. - Hidd el ő sem akarta megölni. 

- Tudom. - Ekkor felpattant. - És te mikor szeretnél át cuccolni? Ha szeretnéd segítek. - Mondta. 

- Hát..Az összes cuccom még otthon van. Főleg a fegyvereim, nagy része. - Hozzányúlt a bokámhoz.

- Azért a viperát nem kéne, idebent használni. - Vállat rándítottam.

- Ki tudja, mikor kell. - Mondtam. A boxert is elővettem. 

- Hova mész, hogy így felfegyverkezel? - Kérdezi.

- Vincent-hez. Beszélni akar velem. - Mondtam. - Nem akarom, hogy valamelyik banya kinyírjon. - Erre egyetértően bólintott. Kimentem a házból és bementem a boszorkány temetőbe. Senki nem volt ott. Egyszer Marcel lökött félre. Bevertem a fejem.

- Sajnálom, Kitty. - Mondta és a falnak szorított. Már vörösödött a szeme és véreres lett. El löktem és előkaptam a viperámat. - Vipera? - Kérdezi.

- Ja. És nem szeretném használni rajtad. - Mondtam és neki futottam. Ráütöttem a tarkójára. Erre a földre terült. Nevetett.

- Komolyan azt hiszed, hogy ezzel le tudsz kényszeríteni a földre? Nem akarlak bántani. De kéne a véred. És nagyon menehezíted. - Mondta. Ekkor a boxerrel ütöttem az arcába. Ha csak egy kis ideig, de lassítottam. Addig elfutottam egy kis helyre. De valami másik vámpír lefogott. 

- Szia Kitty. - Josh volt.

- Josh kérlek ne!- Kértem. 

- Sajnálom. De ha másokat át akar változtatni kell a véred. - Mondta. Marcel ekkor belemélyesztette a fogát a nyakamba. Kurvára fájt, de időben leállt. Josh megitatott a várável, hogy begyógyuljon a sebem. 

- Ezért hívott ide, Vincent? Mert kell a vérem? Mert át akarsz változtatni másokat? - Kérdeztem. 

- Nem. Ő tényleg beszélni akart veled. Csak én találtam ki. - Mondta. Én inkább elmentem. Vissza futottam a negyedbe és figyelmeztettem Freya-t. Ő tudta. 

- Hol vannak a többiek? - Kérdeztem.  A fejét rázta. Én elkezdtem őrülten futni a házba és a nevüket kiáltoztam. - Klaus! Elijah! Kol! - Ekkor jött Klaus.

- Mi a baj? - Kérdezi. Meglátta a heget a nyakamon. - Ez ki volt? - Mutatott a sebre. 

- Marcel visszatért. - Mondtam. Pont befutott ő is. 

- Menj be, Kitty! Ezt elintézzük. - Én befutottam és összeszedtem a naplóm. A bűbájt és a kisöcsém hamvait. Pár fegyvert is összeszedtem. Beraktam a táskámba. Az egyik vámpír idejött és ellökött. 

- Vágytam arra, hogy Klaus-t megöljem. De rájöttem, hogy nagyobb szenvedést tudok, neki okozni azzal ha megölöm a kedvesét. - Mondta a férfi. Ekkor bele akart harapni a nyakamba. Az erőmmel ellöktem és kitéptem a szívét. A másiknak egy karót repítettem a szívébe. A harmadikat nem sikerült kinyírnom. Ő megharapott. Hayley nyírta ki. 

- Elviszlek innen. - Elvitt Lucien lakosztályába, ahol Freya keresgélt, valamit. Hope is ott volt. 

- Nincs sehol. - Mondta Freya. - Nem találom az ellen mérget. - Mondta.

- Csillapodj! - Mondta Hayley. Ekkorbejött valaki az ajtón.

- Freya! - Szólt Klaus. Mindhárman kimentünk. Klaus és Elijah, Kol-t cipelte. Megharapták. Ahogy Elijah-t is. Klaus rámnézett. Elkerekedtek a szemek. Kitty...A...nyakad... - Mutatott a sebre. - Eltűnt. - Csak pislogtam. Odakaptam a kezem. Tényleg eltűnt. 

- Lehet, hogy immunis vagyok rá...- Gondolkoztam hangosan. 

- Akkor próbáljuk meg. - Mondta Hayley. Odatettem a csuklómat Kol mellé. Raharapott. Nem segített rajta. 

- Akkor lelassítom a fertőzést. - Mondtam és elkántáltam egy bűbájt, az lett a vége hogy összeestem. Klaus tartott meg. 

- Te inkább pihenj és tartogasd az erőd az öcsédre. Rá van szükséged most, nem ránk. - Mondta. 

- De most ti szorultok segítségre. - Fogtam meg az arcát. - Ő még várhat. Ugyse megy sehova. - Moslyogtam. Erre ő is elmosolyodott.  

- De neked el kell menned. Menj egy rejtett helyre. Támaszd fel az öcsédet. És írok, ha mindent megoldottunk. - Mondta. - Kérlek. Most az egyszer. - Kérlelt. 

- Szeretlek. - Mondtam könnyezve és elmentem. Felpattantam egy motorra. Néha vissza-vissza néztem, de estére már a hídnál voltam. Láttam egy alakot előttem. Elvesztettem az irányítást és leestem a motorról, beverve a fejem. Az utolsó amit éreztem, hogy felvesznek.