prológus

384 18 3
                                    

Matsuri vagyok bocs a vezetéknevemre nem emlékszem. Sunagakure-i shinobi, ha egyáltalán nevezhetem magam bármelyiknek is. 6 éves koromig éltem ott. A szüleim chouninok voltak. Anya az akadémián tanított ezért nem járt küldetésekre.

Elég antiszociális gyerek voltam, de mégsem a legmagányosabb. Hanem ő. A Shukaku, a Homokdémon és egyéb bájos neveken emlegetett fiú, akivel nem volt szabad játszani. Nem sokat találkoztam veleimert mindig az apukájával edzett. És ha láttam is elszaladtam mert féltem tőke. Vagy csak menekültem előle mert más is ezt tette, és a szüleink is erre utasítittak.

Míg egyik este mikor a faluban sétáltam a fejemre esett valami vízszerű folyadék. Először esőnek hittem. (visszagondolva nem tudom miért gondoltam esőre a sivatag kellős közepén mindig értelmes gyerek voltam).

Feléztem a magas épületre ami a Kazekaga lakása volt. És akkor realizáltam, hogy egy vörös fiú könnye volt. A szomszéd ház falához volt támasztva egy létra amin feljutottam a tetőre, a fiú mögé osontam és megöleltem őt. Nem láttam az arcát de tudtam, hogy fél. Aztán éreztem ahogy megnyugszik és patakzó könnyei nem nedvesítik tovább a földet.
-Miért?
-Miért jöttél fel? Miért öleltél át?-kérdezte szomorú hangon amiben még érezhető volt a sírás.
-Mert láttam ahogy sírtál.
-Nem félsz hogy bántani foglak?...mert én félek ettől.-tekintetéből sugárzott a rémület és a fájdalom.
-Miért bántani akarsz?
-Nem senkit nem akarok de ha dühös leszek, vagy ha csak nem koncentrálok eléggé mire feleszmélek valaki holtan terül el a lábaim előtt.

Önszántamból senkit nem bántanék.
-Azt hogy érted hogy nem koncentrálsz?
-Ha a Shukakut nem nyomom el és küzdök ellene folyamatosan akkor ölni fog. Es megfenyegetett ha elalszom megöli a nővérem.
-Sajnálom. Tudok bármiben segíteni?-próbáltam annyi megértést sugározni a hangommal amire képes voltam (6 évesen nem sokra).
-Már így is több mint eleget tettél. De Menj haza a szüleid biztos várnak.
-Szia!! Holnap találkozunk.-köszöntem el majd a szomszéd tetőre átmászva küzdöttem volna le magam a létrán ami sajnos már nem volt ott. De szerencsére Gaara segített és egy homokfelhő közeledett felém.
-Ezzel le jutsz majd és köszönöm, hogy meghallgattál. És holnap gyere el!
-Ne köszönd nem tettem semmit.-ráléptem a felhőre ami nem csak a tetőről vitt le, hanem hazáig utaztam rajta.

Mikor beléptem nem anya fogabott a szokásos kedves hangján üdvözölve. Apa egy sápadt bőrű emberrel küzdött akinek lilával volt kihúzva a szeme és fekete, vörös felhős köpenyt viselt. Anya a földön terült el és egy kunai állt ki a melkasábból a szemei nyitva voltak de már nem volt bennük élet. A sebeiből még szivárgott a vér.

-Matsuri menekülj!!!-kiáltotta apám majd holtan esett össze. A köpenyes férfi a számra tette a kezét amibe beleharapram. Erősen arsoncsapott mire elájultam. Mikor felébredtem egy ablaktalan szobában találtam magam egy ágyon fekve kötéssel az arsomon. Még mindig fáj akol megütött. A helyiség barátságos volt. Egy kb 11 éves fiú lépett be a szoba ajtaján fehér haja volt és idétlen szemüvege.
-Kabuto vagyok te gondolom Matsuri vagy az új kísérleti alany Shingakagure-ból. -bólintottam.
-Én fogok viszázni rád amíg Orochimaru-sama vissza nem jön.

Ez az összes emlékem és az a rengeteg kísérlet amit Orochimaru-sama végzert el rajtam. És most végre megtaláltm a lehetőséget a szökésre. Megigértem Gaara-nak hogy találkozunk.

Oi!! Köszönöm, hogy időt szakítottatok erre a történetre. Remélem tetszeni fog és olvasni fogjátok, igyekszem minél hamarabb részt hozni. 💚💚

Ölj meg kérlek (Gaara x Matsuri)Where stories live. Discover now