Ölj meg kérlek (Gaara x Matsuri)

Tema-chan

"Egy kisebb erdei kunyhó mellett megáll. Kinyitja az ajtót, majd belök rajta.
-Micsoda nyűg.-közli, majd rámzárja az ajtót, és elmegy.,,

Sötétedik, és még mindig nem jött vissza. Meddig tervez még itt tartani? Nem teheti ezt. Én csak egy szarvast ettem. Bár ez egy elég kellemes kis kunyhó. Barna fapadló, a falak fehérek és egy csomó kép van arról a fiúról egy szőke lánnyal, aki valahonnan ismerős. Van két almazöld babzsák, és egy asztal. Egy kihúzható kanapé, és egy ajtó a padlón? Meg egy kisebb konyha. És már megint éhes vagyok. Itt van mellettem egy kisebb hűtő. Ha valami eltűnik belőle azt észreveszik? Szerintem nem. Kenyér, sülthús, tojás és egy tábla csoki. Csokit akarok enni, de az túl feltűnő lenne, ha kibontanám. Marad a hús, mert a tojást nem tudom megsütni. Ki is veszem a dobozt amiben van, de inkább visszateszem. Ha az az állat miatt bezárt, ezért nem tudom mit tenne. Ha olyan mint Orochimaru-sama akkor nem érdemes olyat csinálnom. Nem tudom mégis mennyire erős. És hogy mikre képes.

Nyílik az ajtó és az elrablóm lép be rajta, a szőke lánnyal. Sunagakagure-i fejpánt van rajta!
-Tema-chan?!
-Ismeritek egymást?-kérdezte, elrablóm.
-Nem.- felelte, miközben bennem egy világ omlott össze. Hogy képzeltem hogy hazamegyek, és minden olyan lesz mint volt. Vagy csak rég volt és majd később eszébe jutok. De még mindig éhes vagyok. Nagyon. A gyomrom hangosan, szinte ordít az ételért.

-8 éves korom óta Shikamarun kívül senki nem hív Tema-channak. Ki vagy te?-és ekkor elmeséltem az egész történetem. Megigérte, hogy majd együtt hazamegyünk, és találkozhatok Gaara-val. Állítólag megváltozott, de ki nem változik ennyi idő alatt? És egyébként sem árthat neki egy kis változás. Már biztos sokkal többen szeretik, és ő sem bánt másokat.
Remélem még nem felejtett el, és nem haragszik rám amiért nem tudtam elmenni akkor. Mindennél jobban szeretem őt.

Tema-chan és Shikamaru elmentek Konohába, és csak reggel jönnek vissza. Mivel már későnek tűnt ezért csak a kanapén fekve próbáltam aludni, de nem sikerült egyhamar elaludni, addig a képeket nézegettem. Vajon én is ilyen boldog leszek Gaara mellett? Hol lehet most? Mi lehet vele? Él még egyáltalán? És ha él emlékszik rám? Ilyen kérdésekkel a fejemben az idén elalszom még?
Éveknek tűnő percekig forgolódtam mire sikerült elaludnom.

Hangos kopogásra ébredtem. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam az ajtót, ami nagy meglepetésemre nyitva volt. Be sem zárta az ajtót és úgy hagyott itt? Bár nem lett volna indokom elmenni. Shikamaru fáradt hangon, unottan üdvözölt, Temari ennek az ellenkezőjét tette, széles mosollyal az arcán ölelt meg. Nem számítottam tőle ilyen kedves fogodtatásra. Már azzal is hatalmas szivességet  tesz hogy hazavisz. Haza? De létezik még az otthonom egyáltalán? Van értelme visszamennem ha nem vár ott senki? Miert teszek fel ilyen kérdést magamnak? Persze hogy van. Gaara, érte csinálom az egészet.

***

Sebesen haladtunk a sivatag felé. Még soha nem éreztem magam ennyire szabadnak. A hajam lobogott a szélben, és semmi nem állíthatott meg. Már oly közel volt a cél, hogy álmodni nem mertem volna. Szinte már éreztem a talpam alatt a homok lágy ölelését. Temarival csak futottunk a messzeségbe két napja már megállás nélkül, de nem érdekelt. Csak menni akartam, hogy minél hamarabb Gaara mellett lehessek. Már majdnem elértük a Folyó országának határát, amikor egy shuriken süvített el a fülem mellett, majdnem letépve azt. Hátranéztem és egy csapat shinobit láttam a fejpántjukon négy vonallal.