Itt is lenne az első rész, ami...
@_Locked_Heart_ kérésére készült, és a Stray Kids szeplős, mély hangú és végtelenül aranyos tagjáról fog szólni!
A hüllőház egészen kiskorom óta megrémít, de a bátyám nem is ő lenne, ha nem pont oda vitt volna el.
Az épület félhomályában álltam egy rakat emberrel körülöttem, akik, úgy tűnt nagyon érdekeltek az óriáskígyókkal szemben. A bátyám mellettem állt, halkan nevetve a félelmeimen, és eléggé élvezte a helyzetet.
Egy állatkerti dolgozó éppen nyakában tartotta a rémálmomat. A kígyó hirtelen felém vetette magát - persze nem ért el - mire ijedtemben megöleltem a bátyámat. Mikor már kaptam levegőt a rémülettől, érzékeltem, hogy furcsa ölelni a testvéremet. Mintha nem is ő lenne. Tekintetem felfuttattam az általam átkarolt személy arcára, aki... Nagyon nem a bátyám volt, hanem egy teljesen idegen fiú. A helyiségben uralkodó félhomály segítségével láttam a szeplőit is, ami hihetetlenül aranyossá tette az arcát.
Aztán realizáltam magamban, hogy éppen egy teljesen idegen embert ölelgettem körülbelül fél perce, de az nem tolt el magától, még csak rám se nézett. Gyorsan elengedtem, mire ő tekintetét rám helyezte, persze zavaromban azt sem tudtam melyik kontinensen vagyok éppen. Ilyenkor mit lehet mondani? A fiún semmi ilyesmi nem látszott, a szemem sarkából láttam, hogy továbbra is néz, majd lassan apró mosolyra húzta ajkait. Végül úgy döntöttem, kimondom az első dolgot, ami eszembe jut.
-Bocsi, hogy megöleltelek - mondtam halkan, hogy mások ne hallják - azt hittem a bátyám vagy...
Rájöttem, hogy ez elég szánalmasan hangzik, de akkor már mindegy volt.
-Nem baj - mosolygott még mindig - ha akarod megismételheted - tette hozzá, mire elkerekedtek a szemeim, ő pedig nemes egyszerűséggel elfordult és tovább figyelte az előadást.
A szituáció egyre furcsább volt. Egy teljesen idegen fiú felajánlotta, hogy öleljem meg, miközben egy nagydarab pasas az óriáskígyók fajairól beszélt, a bátyám pedig csendesen röhögött rajtam, mivel tökéletesen látta, hogy mi történt. Lehet, hogy nem is volt annyira furcsa, inkább csak meglehetősen szerencsétlen számomra. Úgy gondoltam, ennél már nem nagyon süllyedhetek mélyebbre, ezért újra odafordultam a fiúhoz.
-Öhm... T/N vagyok - szólaltam meg, mire rám nézett és halvány mosollyal az arcán kissé oldalra billentette a fejét.
-Lee Felix - mutatkozott be ő is. Egyre jobban úrrá lett rajtam az a bizonyos érzés, mikor úgy érzed már mindegy mit teszel vagy mondasz, nincs jelentősége.
-Hogy hogy itt vagy? - kérdeztem hirtelen tőle.
-A húgomat hoztam - mutatott előrébb egy sötétbarna hajú kislányra - És te? - érdeklődött, én pedig meglepődtem, mert nem számítottam kölcsönös érdekeltségre.
-A bátyám elhurcolt, mivel pontosan tudja, hogy rettegek a hüllőktől – mondtam, majd oldalra pillantottam a tesóm felé, aki bár az előadást figyelte, láttam rajta, hogy diszkréten hallgatózik. Valójában nem zavart, megszoktam, hogy mindenhol ott van velem.
- De nem is, igazából szinte minden nap ide járok, hogy idegen embereket ölelgethessek - tettem hozzá, mire Felix elnevette magát.
-Én pedig azért jövök ide, hogy akik megijednek a kígyóktól, legyen kit véletlenül megölelniük a bátyjuk helyett – mondta, erre én is kuncogni kezdtem.
-Akkor ő nem is a húgod? – mutattam a bizonyos barna hajú kislányra.
-Nem, csak ő volt a legközelebb – magyarázta, miközben rázkódott a válla a röhögéstől. Ugyanígy néztem fel rá, aztán hirtelen a szívem kihagyott egy ütemet. Abbahagytam a nevetést és csak néztem az arcát, tudva, hogy ez furcsa lehet számára, de egyszerűen nem voltam képes levenni róla a tekintetem. Két barna szeme a félhomályban ragyogóan csillogott, ezzel teljesen megbabonázva engem, arcán elszórva szeplők hevertek, amik nélkül talán még elég lett volna a fiúra a gyönyörű jelző, de így... Nem volt megfelelő szó rá. Fogalmam sincs mennyi ideig néztünk így egymásra, az időérzékem teljesen megszűnt, túlságosan elmerültem Felix lélektükreiben. Talán... Ezt hívják szerelemnek?
Hirtelen elkapta rólam a tekintetét, mire én is a földet kezdtem el pásztázni.
-Na, és... - nézett vissza rám pár perc után - Lenne kedved ezen a helyen kívül, ahol furcsa hobbijainkat űzzük, valahol máshol is találkozni? - kérdezte, én pedig egyszerűen lefagytam. De tényleg, pár másodpercig semmi életjelet nem mutattam, aztán hirtelen heves bólogatásba kezdtem, ügyet sem vetve arra, hogy ez ez mennyire nézhet ki értelmetlenül.
-Bemutathatlak a húgomnak? - érdeklődött újabb rövid csend után, majd meg sem várva a válaszom, tett pár lépést előre, leguggolt a testvére mellé és valamit súgott a fülébe. Hátulról is láttam, hogy a kislány bólintott, és hirtelen megfordulva idejött hozzám, miközben Felix kezét fogta. Nagyon aranyosak voltak.
-Olivia vagyok - nyújtotta felém csillogó szemekkel csöppnyi kezecskéjét.
-Én meg T/N - mosolyogtam rá, és óvatosan kezet ráztunk. Bemutatkozásunk befejeztével, hirtelen szó szerint nekem csapódott és átölelt, aminek hevességétől majdnem hátraestem. Kis hezitálás után én is átkaroltam az apró lánykát, aki csak a derekamig ért fel. Közben mellettünk Felix és a bátyám beszélgetett.
Hát, így ismerkedtem meg Lee Felixszel egy állatkertnek a hüllőházában, kígyókról szóló előadás közepette. Azóta nem csak negatív élményeim vannak az ilyesféle állatokról, mivel sok mindent köszönhetek annak a bizonyos óriáskígyónak.
Yeeey! Remélem ez az első rész, amivel az egész könyvet megnyitom, elnyerte a tetszéseteket! <333
És amúgy folyamatosan lehet kérni bármelyik résznél!
~Yeeeeeeeeeey~
