Csókteszt

Első

Lehunytam a szemem, és vártam. A szavai olyan eszeveszett sebességgel zakatoltak a fejemben, hogy félő volt, bármelyik percben mindenki meghallhatja a gondolataim.

− Mit szólnál ahhoz, ha megcsókolnálak? – kérdezte halkan, lélegzete az enyémmel keveredett, és olyan forró volt, hogy valósággal égette a bőröm.

Semmit sem szerettem volna jobban. Egész életemben erre vártam, most azonban mégis tudtam, hogy a legnagyobb hibát követem el, ha megengedem neki.

A levelem, amit anno hozzá intéztem, fene tudja hogy, nyilvánosságra került. Az összes iránta érzett féltve őrzött titkom mindenkihez eljutott, hogy féltem emberek közé menni. A tény, hogy valaki aljas módon kihasználta az internet nyújtotta lehetőséget, és kábé az egész gimis évemet tönkretette, szomorúsággal töltött el.

A szemeim kipattantak, és egyből megtalálták a még mindig fölém tornyosuló Ben éjkék tekintetét. Fájdalom keletkezett a mellkasomban, amint észrevettem a ravasz csillogást bennünk, a játék élvezetét. Fogalmam sincs, mit kerestem ott, minek mentem bele abba, hogy a legjobb barátnőmmel eljöjjek erre a házibulira. Magamhoz kaptam a táskám, és futólépésben hagytam ott az osztálytásaimból és végzősökből álló társaságot.

Nagy nehezen sikerült átverekednem magam a táncoló tömegen, miközben előhúztam a mobilom a kabátom zsebéből, és egy taxi szám után kutattam. A barátnőm természetesen eltűnt, de most eszem ágában sem volt megkeresni őt. Minél hamarabb el akartam tűnni innen. Sőt, az egész bolygóról.

Amint végre kiértem a friss, hűvös tavaszi levegőre, kissé megkönnyebbültem. Már nem éreztem a fojtogató érzést a torkomban, amelyiktől bármelyik percben sírva fakadtam volna. Ugyan még mindig szaggatottan szedtem a levegőt, de a pánik szerencsére elmúlt.

Nem tudom, minek kellett nekem a suli legjobb és egyben legbunkóbb pasijába beleszeretnem, hogy aztán mindent elmondjak neki névtelenül egy levél formájában, azt a levelet pedig az internetre is felpakoljam, ahol bárki bármikor rábukkanhat. Nem is történt másképp, bár az mai napig titok, hogy sikerül valakinek a blogomra bukkania, és rájönnie arra, hogy az a levél pontosan Bennek szól.

Vettem egy mély levegőt, amikor a telefonba végre beleszólt egy nő monoton hangja.

− Sajnos egyetlen üres taxink sincs. Kérem, hívjon újra pár perc múlva.

Fel-alá kezdtem el sétálni a ház előtt. Bentről nevetés és zene zaja hallatszódott ki. Egy darabon az is megfordult a fejemben, hogy gyalog induljak haza. A mobil rezegni kezdett a kezemben. Csenge volt az, a legjobb barátnőm.

− Lia, merre vagy? – kérdezte kétségbeesetten.

− Kijöttem. Hazamegyek – feleltem a füvet tanulmányozva. Alrébb rúgtam egy kavicsot, amely néhány pattanás után az egyik bokorban landolt.

− Mi az, hogy hazamész? Úgy volt, hogy együtt megyünk!

− Igen, ne haragudj, csak nem érzem jól magam – sóhajtottam fáradtan, tekintetem a fekete égboltra vetült, amelyen most egyetlen csillag sem árválkodott.

− Csinált valamit Ben? – hangzott fenyegetően a kérdés, és szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy barátnőm megtorpan, és csípőre teszi a kezét, mint mindig, amikor valami felbosszantja.

Haboztam felelni, elvégre Ben semmi rosszat nem csinált. Ő csak szórakozott. Jó eséllyel azt sem tudja, melyik lány az, aki a levelet intézte neki. Még szerencse, hogy végig álnéven blogoltam. Ennek ellenére akkor és ott úgy éreztem, hogy minden mozdulata ellenem szól, még ha valószínű az ital is beszélt belőle.